Végre japán!

Egy 1993-as Renault Clio 1.9 szívóDéből ültem át, ég és föld, de szerencsére elég sokféle típust kipróbáltam már, így megpróbálok objektív maradni, bár ez elég nehéz, tekintve, hogy mindig is szerettem volna egy pörgős régi vágású japán autót.

A kérdés költőinek tűnhet, de a BME Nagyfesz-tanszék szakértői szerint korántsem annyira egyértelmű a válasz. Nekünk bajunk biztosan nem lesz, de - minden óvintézkedés és biztosítás ellenére - egyáltalán nem biztos, hogy egy mai, modern autónak sem. Vagy mégsem? Önökbe csapott már villám autózás közben?

Ne tévessze meg önöket a kép. Szerencsétlen Fiesta a bontóból jött, berohadt kézifékkel, alig forgó hátsó kerekekkel. De a célnak tökéletesen megfelelt. Felvillanyozó adásunk (melyből azért sok érdekes dolgot megtudhat ám) holnap, azaz október 25.-én a Spektrum TV-n 16.00-tól!

(És ezzel csak a fizika ért véget, a robbanás-özön csak most következik!)

Fejetlen csirkeként rohangálunk. Fel és alá. Fotózunk balra-jobbra. Néha videózunk is. Ezzel csak annyi a baj, hogy lemaradunk arról, amit fotózunk. Pedig igazából nem is kéne, hisz olyan jó tartalmat gyárt a kedves olvasó is. Kár lenne, ha elveszne a facebook esemény süllyesztőjében. Itt van például Kristóf remek kis videója:

De Varga Balázs képeit is mindig várom az események után. Zseniálisak a részletfotói (is). És persze ott van még temérdek jó kép a többiektől is. A teljesség igénye nélkül itt is van közülük néhány:

De ott járt bűbájos kolléganőnk az Index Videótól, és nem volt rest rányomni a REC-re. Tőle is kaptunk egy videót:

Mindjárt itt a tavasz, már csak százat kell aludni, és akkor újra lesz Parkoló Parádé!

Irvine, Kalifornia, 2012 áprilisa, reggel hat. A második DeTomaso Pantera rotyog el az orrom előtt, majd megjelenik mögötte egy 123-as Merci. Beáll egy 190 SL mellé. Rosszat sejtek. Az árkülönbségükből kijönne álmaim flottája, álmaim fényképezőgépével. Ha az autó státusszimbólum, akkor a nyugati demokráciák elkülönülő kasztjainak egy-egy címerállata lehetne. Legalábbis itthon annál többször kellett szembesülnöm vele, mintsem hogy ne lássak benne tendenciát. Félreértések elkerülése végett, ez nem panasz, és nem is arról szól, hogy nálunk minden rossz, bezzeg nyugaton. Értem, és megértem, miért alakult ez így.

Papp Tibi képei (Parkoló Parádé VI )

És most boldog vagyok, mert ez megszűnni látszik, de legalábbis feltűntek az óázisok, az ökumenikus autószeretet zsinatai a megélhetési autózás darwini sávharcainak sivatagában. Az Irvine-i Cars & Coffee-n ácsorogva még álmodoztam erről, de mostanra valóság. Lett itthon is Autók és Kávé, egyre több a Cruise Night, ott a csodás Oldtimer Premier. A Rozsdakupacos és Turbo Metálos srácok is hirdetik az igét, és igen, büszke vagyok, büszkék vagyunk, hogy ennek az alulról szerveződő, az autószeretetet közös nyelvként beszélő mozgalomnak a részesei lehetünk.

Rézmányi Balázs képei (Parkoló Parádé VI )

A nagy perselybe a Totalcar Pályanap és a Faluvégi Farolás mellett a Parkoló Parádét dobtuk be, de az igazi adomány tőletek érkezett. Nemcsak az autók amiket hoztatok. Hanem ahogy hoztátok, ahogy mutattátok. Ahogy egymás kezét ráztátok meg, hogy igen, szép az autód, és jó, hogy van. Az elismerő csettintések, mercis és BMW-s, imprezás és lanceres, veterános és tuner cinkos összekacsintása: nem kéne, de örülök, hogy neked ilyen van. Erről szólt a Parkoló Parádé.

Kéner Eszti képei (Parkoló Parádé VI )

Most egy ideig nem lesz, hideg van, lassan tél is, de álmot azért nem alszunk. És ha még hiányozni is fog a Parkoló Parádé, akkor sem túl sokáig, mert tavasszal újra jövünk. Ha a csillagok is úgy állnak, akkor vidéki helyszíneken is. Régóta szeretnénk már, de valami mindig közbejött. Nem csüggedünk, nem adjuk fel, valahogy ott leszünk. Kelet és Nyugat, Észak és Dél, készüljetek!

Görgei Lilla képei (Parkoló Parádé VI )

Nektek pedig, törzsvendégek és egyszeri látogatók, köszönjük! Amikor először felvetődött a Parkoló Parádé ötlete, még aggódtunk. Igazából az idei utolsó, hatodik ilyen rendezvény előtt is aggódtunk még, de leginkább megszokásból. Nagyon szerettük volna, ha sikerül, ha jól sikerül. Ha nem csak egymás szerkesztőségi romjait kerülgetjük egy üres parkolóban, hanem azoknak az autóit csodálhatjuk, akik miatt igazán érdemes itt a gépházban dolgozni: az olvasókét. Hát  még egyszer köszönjük, jó kaland volt veletek Parkoló Parádézni idén, és ne csüggedjetek, ezzel még azért nincs vége teljesen a szezonnak! 

Úgy kezdődött, hogy valami hülye véletlen folytán minden alkalommal, amikor egy lelkét kilehelt autómat bontóba viszem, valahogy mindig elvész a rendszám róla. Így sajnos a forgalomból kivonáskor nem tudom leadni, aztán a következő nagy pakolásban-költözésben mindig előkerül.

Sebaj, emléknek, dísznek épp megfelel - az új íróasztalom fölött is remekül töri a fehér fal egyhangúságát.

A gyerekeknek is tetszik, főleg, mióta elárultam nekik, hogy lehet rajta 3x3-as Szókeresőt játszani. Azt amúgy is szeretik, tablet-telefon nem maradhat őrizetlen, mert egyből összevesznek rajta, hogy a "mel" az értelmes szó-e.

Teljesen jó, aki szidja valami széthajtott romot fogott ki...

Elöljáróban annyit, hogy imádtam mikor megvettem és még ma is akárhányszor ránézek csak mosolyogni tudok, annyira gyönyörű és jó autó.

A Colas Északkő szobi bányája egy elképesztően jó fotó- és forgatási helyszín. Nem tudom, hányan tudják, hogy nem csak a szörp, hanem a főváros (és szinte az egész ország) minden második macskaköve innen származik. Gigantikus külszíni fejtés, hatalmas gépekkel, minimális üzemeltető-személyzettel. Plusz nulla árnyék, tűző napsütés és rengeteg terület. Azonnal beugrott, hogy micsoda amatőr ralikrossz-futamot lehetne itt szervezni teljes biztonságban, hej.

Mindenesetre ígéretet kaptam arra, hogy a 24 literes motorral és (természetesen) hidrodinamikai hajtással rendelkező, üresen 48, megrakva 120 tonnás Terexet kipróbálhatom majd. Ezért nem is mondanék róla többet, hátha összejön egy jó kis sedrintős-teszt. Mert lehet vele, majdnem hatvannal képes döngetni és hátsókerekes, akkora difivel, mint egy Octavia. Magába a billenőplatóba 29 köbméter víz fér el kilöttyenés nélkül és ha keresztre feszítenek, akkor sem tudom megmondani, hogy a szabadon eső víz erejének demonstrálásához hány köbmétert használtunk el, egy azonban biztos: a harmadik fuvar teljesen kiapasztotta a bánya vízkészletét, így várnunk kellett, amíg ismét szivattyúznak a hatalmas tartályokba eleget.

Több hétnyi feszült telefonálás, e-mailezés, és űrlaptöltögetés után végre sikerült: itt vagyok Tunéziában. Nem volt egyszerű menet, de azt hiszem megérte, hiszen állítólag a legjobb nyelvi intézetben fogok arabul tanulni. Persze mivel indulás előtt másfél héttel derült ki, hogy megkaptam az ösztöndíjat, nem sok időm volt felkészülni, duplán csapott meg a kultúrsokk.

Pere Laci újabb története az indiai hétköznapokról. A sorozat előző részeit ide kattintva olvashatja.

Szervizbe vittük a verdát. A szerelő munkavédelmi lungiban, persze. Ezt a Matizt béreltetjük a céggel privát használatra. Szégyen, de szeretem. Van benne klíma, azt annyi. Az elektromos ablak is csak akkor hiányzik, ha befingok és kell a kereszthuzat. Egyre közelebb vagyok a Csikósi autóextra-elmélethez. A második képen a felhasználási körülmények láthatóak. Néha bejön a víz az ajtó aljánál, meg beázik a gyújtás, de hamar kiszárad a napon. A gumik közül kettő-három milliméter alatt van, de meg egyszer sem akadtam el vele, pedig kilenc ilyen pocsolyán kell átgazolni, hogy a munkahelyemre érjek. Kilencen. Lendület legyen, meg legalább két henger menjen, a többit megoldjuk.

Kovács Zoli olvasónk küldte át ezt a három linket. Mindhárom egy készülő film promóciós-beharangozó anyaga. És ha azt mondom, hogy hosszú percekig szájtátva-bólogatva, könnybe lábadt szemmel néztem, akkor nem hazudok.

Mert ami a Forma-1-ben a Ferrari, az a túraautók között a BMW. És a Stereoscreen filmje erről fog szólni. Telis-tele legendákkal, akik beszélnek-mesélnek, csodálatos képekkel, elképesztő gépekkel és - ahogy azt H.J.Stuck mondja -: valódi versennyel.

Nem estem hasra a tavalyi Lauda-Hunt játékfilmtől, mert valahogy nem bírom a mesét, de ezt... ezt most nagyon várom, mert ez a valóság. És a valóság mindennél izgalmasabb. Nézzék csak!

Ez itt az első rész, ahol bemutatkoznak a főszereplők (istenem, Cecotto, Ravaglia!). Nincs hollywood-i stáblista, amely jobban érdekelne. Immer Vollgas, und nur benzin in blut.

A második kis promófilm az igazi pornó, én 1:13-nál mondtam ki először hangosan a baszdmeget, amikor Strietzel Stucknak kiadja. Önök vajon meddig bírják?

És a harmadik? Az emberről, aki csak és kizárólag példaképe lehet mindenkinek. Aki négy évvel az után, hogy mindkét lába leszakadt egy balesetben, ismét a dobogó tetején állhatott. - Alex, ennyi év után, miért csinálod még mindig a motorsportot? - Hallgasd a versenymotor hangját, nem elég válasznak? Ha nem érted, az nem az én problémám. Ez a film lesz az idei év filmje, legalábbis nekem.

Lomha, de szeretni való, hűséges, gazdaságos

Külső - ez egyéni megítélés kérdése. Kicsit retrós, különösen elölről. Elölről tetszik is, hátulról már kevésbé. Bár nekem a régi szekérszerű Fiat Multipla is tetszett :-)

Gyorsan beönteni egy dolog...

Tavaly óta puhítjuk Magic Karcsit, hogy végre csináljunk valamit Mentosszal és kólával, mert működik a dolog. Sajnos időközben annyira kimaxolták a témát, hogy Mentos-ruhába öltözött ember is merült már a ragacsos nedűbe, így hamar elengedtük a dolog kezét, pedig valami hasonlót találtunk ki anno. Károly amúgy is színvonalon alulinak tartja az ilyesmit, ő a folyékony nitrogénben és a gázfejlesztésben hisz.

Ja, hogy miről beszélek? Tudják, a Brutális Fizika (-kémia, -biológia) sorozatról, ami a Spektrumon fut és amelyben átlag kéthetente egyszer biztosan történik velem valami, ami fáj, vagy mar. Vagy a kettő együtt. Ettől mondjuk nem csak izgalmasabb lesz, hanem mára elértem oda, hogy egy fék nélküli 130 lóerős gokart már semmi félelmet nem generál bennem. Legfeljebb összetöröm magam, na de a Jóisten mentsen meg a kísérletező kedvű természettudósoktól!

A megoldás több, mint egyszerű.

Csak mert voltak ilyen kaukázusi juhászkutyáink, a csodálatos Buck és a gyönyörű Nina emléke örökké él bennem, a fickó pedig _nagyon_ szerencsés, hogy egyáltalán van még arca. (A tulaj pedig instant főnök, mert tudja, melyik ablakot kell lehúzni.)

Ezt egyszerűen nem értem. Mi, újságírók az autószalonokra a sajtónapokon megyünk. Kiváltságos helyzet, tudom, de szükségszerű. Ilyenkor ugyanis mindenki dolgozni van ott, az egyik fotós tudja, hogy a hóna alatt a másik nem a pénztárcáját akarja ellopni, hanem ő is éppen lő, az egyik újságíró tudja, hogy a másiknak is legfeljebb két perc jut egy autó belsejében, ezért megfelelő kapcsolgatás és nyomkorászás után kiszáll és átadja a helyét. Közönségnapon ez nem lenne lehetséges, olyankor tényleg bámészkodni van ott a tömeg, nem lehet őket kárhoztatni azért, mert azt teszik, amiért jöttek. De az újságírók között is vannak súlyos ufók, hogy ők mit keresnek ott?

A világ legszomorúbb munkái sorozatunk újabb gyöngyszemei következnek. Aki kiállítási standot tervez, annak nem kell számolnia a koszolódással. Miért is kéne, ha a műszerfaltervezők is megtehetik, hogy a leggyakrabban tapogatott felületeket csinálják fényes, lakkozott műanyagból. Az Opelnél az egész padló lenyomatos, morzsás, és mindenhol állandóan takarítanak, mert a foltok nagyon látszanak a reflektorok alatt. A szomorúsági skálán az ilyen típusú, sikerélménnyel nem kecsegtető, soha véget nem érő feladatok nálam tízből hetet érdemelnek.

Erős nyolcasnak számít, valakit arra kárhoztatnak, hogy egész nap a vízen járjon. Ilyen munkavállalókat a Land Rover standján láttam, ahol majdnem ugyanúgy esik néha az eső, mint a Volvónál. A különbség annyi, hogy itt az új Discovery Sportot is locsolják, közben mozog alatta a színpad, mintha terepen menne. Majd az egész megáll, jönnek az alkalmazottak, szárazra törlik az egész autót és minden kezdődik elölről.

Nem rizsáznék sokat: megláttam és lefotóztam. Csodálatos, natúr gépészet, ami nem szól semmi másról, csak a tökéletességről. Már megint beint egy kis autógyár a nagyoknak, szembe megy mindennel, ami gazdaságilag ésszerűnek tűnik.

Igen. A Mazdánál készült a fénykép. Többet nem segítek.

Aki már járt autószalonon, az tudja, nem a gumik jelentik a fő attrakciót. A gumigyárak ettől még fontosnak tartják a jelenlétet, hisz a többiek is ott vannak. De hogyan csalogassák be azokat a standra, akik nem szeretnének új mintázatokat és különleges karkaszokat nézegetni?

A Bridgestone válasza a kérdésre: futógép-videójáték. A kis installációban van egy képernyő, és ahogy minden más ilyen gépben, nyomásérzékelős az a rész, ahol az ember helyben fut. Aztán az eredmények megjelennek a nagy kivetítőn. Naná, hogy Dani benevezett egy menetre. Elsőre elég sikeres volt, tizenharmadik időt futotta. Naná, hogy vérszemet kapott, és javítani akart.

Amikor másodszor visszamentünk, akkor készült ez a kis videó. A lány fáradhatatlanul és lelkesen drukkol mindenkinek, aki odatéved, nem is értem, hogyan csinálja. Igazából elég morbid látvány egyszer is egy lihegve toporzékoló öltönyös csávó. Hát még százhatvan.

A második kör már nem volt annyira sikeres, mint az első, bár 164-ből harminckettediknek lenni nem rossz. Viszont a kép, amit a megfelelő pillanatban rögzített a gép, az üt.

A Bridgestone standjának ábrándos lelkű kiötlői nem számítottak arra, hogy kéne valami vészgomb annak a megakadályozására, ha valaki letolja a gatyáját, és utána ott világít egy szőrös segg a Briddgestone-abroncsok felett. Dani ehhez képest elég szolidan hekkelte meg a standot pár percre.

Túlélőtábor az autóban

Munkacélra kaptam a cégemtől egy ilyen csodát, és elmondhatom, hogy nem teltek unalmasan a napjaim vele.
A szervizek mellett szól, hogy a gyári hulladékanyag ellenére mindent megtesznek, hogy ne gyújtsák rájuk a szervizt. Tudással és találékonysággal próbálják kompenzálni az autó problémáit.

Zöld, világít és előtted gyalogol, mi az? Valeós hosztesz. Aztán amikor a hosztesz megfordul, és erőnek erejével a standra invitál, nem teheted meg, hogy lelépsz, kézbe veszel egy kitett tárgyat és profizmust imitálsz. Hopp, de mi is ez a tárgy?

Turbó? Dehogyis. Az a hajszárítóból átalakult kompresszor, amiről egy régebbi Totalcar-cikkben (Hajszárítóval turbósítani) megírta Gulyás Gusztáv, hogy nem működhet. És igaza is volt, 2008 májusában nem is működhetett. Ma, 2014-ben, hat és fél évvel később azonban már a valóság, léteznek autók, amelyek motorját ilyen hajszárítóval töltik fel.

A cucc jobb, mint a kompresszor, mert kevesebb energiát emészt fel a működtetése és jobban kézben tartható az általa létrehozott nyomás, s jobb, mint a turbó is, mert szintén kontrollálhatóbbá teszi a feltöltési folyamatot, mindeközben a hagyományos turbó hosszú tizedmásodpercekben mérhető késlekedését (pláne kis motorfordulaton) a 12 voltos kivitel 350, a 48 voltos kivitel 250 milliszekundumra szorítja le, azaz háromtól akár ötszörösen is gyorsabb a kipufogógáz hajtotta turbónál. A szerkezet akár 27 százalékos rugalmasságjavulást ígér a fogyasztás növekedése nélkül, vagy ha nem a teljesítmény növelése a cél, akkor 8-10 százalék vele a fogyasztáscsökkenés. Nem véletlen, hogy például a Kia új Optima turbódízel-hibridje is ezt használja. Ráadásul a cucc könnyű is, alig négy kiló.

Álltunk ott, mint az a bizonyos testrész a lakodalomban és bambán nézelődtünk Kopasszal, a Becsületesnepperrel. - Te, Pista, itt egyre többen vannak. - mondta és én csak hümmögtem magamban. Papp Tibi fél órával a nyitás után már csak a placc sarkában talált helyet, pedig a Baleno nem egy Kraz, nem kell sok neki.

Aki megfejtené, hogy mit akart az Allianz ezzel a kompozícióval kifejezni a szabadtéri kiállítási területen, az megérdemli, hogy egy bónuszkategóriát ugorjon felfelé a kötelezője. Nekem csak egy tippem van: a Daewook szeretik a fajtársaikat.

 Bár Papp Tibi írja a Mini-standot, orvul odamerészkedtem, és üléspróbát vettem az új, ötajtós Miniben. Beültem előre, szabványosan beállítottam az ülést, korántsem fetrengősre, sokkal inkább biztonságosra. Ezzel a pozícióval sosem csalódok, így beférek magam mögé (bár nehezen) az új Twingóba, a Toyota Aygóba lazán, de még a saját, alig 3,5 méteres, ötven éves Autobianchi Bianchinámba is. Csak a Minibe nem.

Maserati Alfierinek hívják, tulajdonképpen egy genfi tanulmányautó. Csak azért lőttem le, mert gyönyörű, és azóta kiderült, hogy gyártani fogják.

Azt hiszem, a párizsi standjuk minden idők egyik legjobb nevű Maseratiját is tartalmazta: Maserati Ghibli Ermenegildo Zegna Edition. A neves divattervező cég által alkotott belsejű Ghibli persze önmagában sem rossz, de ez a név...már csak poénból is gyártani kéne, szenvedjenek a kiejtésével a németek.

Maga signore Zegna (bal) és Harald Wester, a Maserati-főnök

Építik már.

Szóval az úgy volt, hogy tavaly valamiért szerették a nézők a hülyét meg a tudóst egy műsorban. Vagy nem, de nézettség szempontjából ez valahol mindegy, így szóltak, hogy csináljuk tovább. Oké, de legyen durvább, nehogy a végén ne tűnjön veszélyesnek a dolog. Rábólintottak, Härtlein Magic Karcsi elengedte magát én pedig a végén kicsit elkerekedett szemekkel olvastam a forgatókönyvet.

Az első nap első jelenete ugyanis ott ért véget, hogy asszongya: Pista felül a kordéra, aztán negyvennel nekitoljuk a betonfalnak. Pista lerepül, elmondja, mi volt/vágóképek az esésről/közelik az arcáról.

A képen a következő történik: a kis csapat megnéz minden ablaktörlőt az új modelleken. A bácsi középen valami ablaktörlő-félisten, mert csak ránéz és diktál. Hát valószínűleg így lesz neked olcsó utángyártott lapátod addigra, amikorra elkezdik árulni - esetünkben az új Suzuki kisautót, a Celeriót.