A szarvast, vagy hozzá hasonló nagytestű állatot elütni nagyon veszélyes tud lenni, hiszen egy normál személyautó elejével éppen az állat lábait kapja csak el az ember, az állat súlyos teste (meg az ilyenkor halálos fegyverré váló agancsa) pont beesik a szélvédőn, és nagyon durva sérüléseket tud okozni az utasoknak. Az alábbi videón azt láthatjuk, milyen következményei vannak, ha egy Porsche 911 és egy szarvas egy versenypályán találkoznak. 

Álomautóból használati tárgy

Egy osztálytalálkozón derült ki, hogy a lejjebb említett Tamás barátom éppen a Landy-carhoz került szerelőként. Onnantól kezdve ismét összefűződött az életünk, Ő próbált elrettenteni a szerelmemtől, én meg csak bombáztam a hirdetésekkel.

Lassan csiszolódik-csiszolódik, nem kerget a tatár, ráérünk

Ez a poszt nem akar rábeszélni az öregautózásra. Ne tedd, ne csináld, sokkal okosabban is eltöltheted az idődet, sokkal hasznosabban, tényleg. Ha eddig nem kezdted el, most már ne vágj bele, mert az autózásnak sajnos nemsokára leáldozik, nem lehet, nem szabad, drága.

Tényleg csak kicsit bénázott az alapjárat, de egyre többször, no meg gázrángatásra kicsit füstölt is. A gyújtásra gyanakodtam, hiszen azóta rakoncátlankodott a motor, amióta a Monfalcone-Modena útszakaszon többször ronggyá áztunk, majd a legdurvább özönvízben elhajtottunk vacsorázni a szállásról. A Ferrari-múzeumhoz már rugdaltam a gázt, amikor a pirosnál vártam, s mire Pisába értünk a durva hegyek után, már egyértelmű volt – alapjárat itt csak mutatóba van.

Pere Laci sztorijai óta tudjuk, Indiában a munka és a munkaerő fogalma alig van fedésben a mi ismereteinkkel. A munkavédelem féltő kontrollja nélkül pedig új területek nyílnak az ember előtt, ahol angolos higgadtsággal és rögtönzéssel egészen extrém élethelyzetek is nevetségesen egyszerűnek tűnnek. Az alábbi másfél perchez nincs mit hozzáfűzni, a kortárs tartalomszolgáltatás trendjét követve tehát: íme a munkagépes, aki kimaxolta az így állj fel egy platóra rámpa nélkül-témát, avagy, ha ma csak egy videót nézel meg egy indiairól munka közben, ez legyen az!

Zách Dani szomszédja, az utca kedvence, az idősek azon bölcs és mosolygós szemüvegén keresztül nézi a világot, akik valószínűleg többet láttak a rosszból, mint amit mi valaha is fogunk. Ezért nem csinálnak gondot semmiből, ami nekünk katasztrófa, sőt, csuklóból oldják meg az olyan problémát is, amilyet a nyugdíjhoz képest drága fűnyíró megvásárlása jelentene. Mi pedig imádjuk, mert főnök. A Rozmaring TSZ-kalap pedig egyszerűen instant get!

Utolsó, vasárnap írott posztomban még csak azt ünnepeltük, hogy megérintettük Itáliát, igaz, rögtön fürdéssel kezdtük az alámerítkezést – bocs – azóta viszont már mélyebben járunk az országban. Hétfőn randa, esős idővel kezdtünk (de várjuk már a túránkat valamiért ismeretlenül is gyűlölők jóslatát, az elevenen megfővést az autóban és a városokban...), ebben a hangulatban szeltük át a rendkívül unalmas és betonból faragott Észak-Olaszországot, annak a 300 kilométerét, telve a kis utakon százzal nyomuló kamionokkal és végeláthatatlan ipari negyedekkel.

Azt hiszem rossz dolog, ha az ember tárgyakhoz kezd kötődni, de sajnos hajlamos vagyok rá. Van, amikor egy különleges dologról van szó, például egy sportkocsiról, ott érthető az izgalom, de én a világ talán legunalmasabb autója iránt érzek így.

Adott az öreg hármas Golf, amit családilag használunk, sokaknak okkal ez a világ legszürkébb, legjelentéktelenebb autója. Egyrészt ugye hármas Golf, tehát lassan több fut belőle, mint Swiftből. Másrészt fehér, ami méginkább elrejti, ráadásul a fényszóróktól, és a hátsó lámpáktól eltekintve teljesen gyári, ami megint csak nem gyakori.

Tegnap (de mire otthon a kollégák kiteszik a posztot, az olvasóknak már tegnapelőtt lesz) alapvetően sima utunk volt Budapestről Balatonföldvárra, ha leszámítjuk a pakolás kitalálásának kínos óráját. Sajna mire Földvárra értünk, a kocsi telefosta magát váltóolajjal, azt gondoltam, hogy a tartós gyors menet (85 km/h) miatt a tányérkerék teleküldte az utólagos tartályt (hadd ne magyarázzam miért van ott, megvan egy korábbi posztban).

Ez volt az eddigi velodromos oldtimer rendezvények leghangulatosabbika. Tényleg sokan voltak, igaza volt a szervező Noszvai Andrásnak, mikor már napokkal a rendezvény előtt ujjongva tudatta mindenkivel, mennyien jelezték részvételüket. 

Kattintásra Görgei Lilla galériája nyílik

A mostani Millenáris Velodrom Oldtimer Sokadalom attól volt igazán különleges, hogy délutántól esete tízig tartott a buli, a rendes, benzingőzös hardcore autóbuzi parti. Amikor nem öreg autók vagy motorok zaja dübörgött a betonteknőben, gondosan összeválogatott régi zenék szóltak a szalagos magnókról. Aztán sötétedéskor egymás után kapcsolták fel a lámpákat, az oválnak egészen megváltozott a hangulata.

Tetoválásom ihletője

Zsiguli nélküli éveim egészen 20 éves koromig tartottak, amikor egy szép tavaszi napon papám együttérzése és "kölcsönadott" pénze egy kihagyhatatlan hirdetéssel nem párosultak.

Mire ezeket a sorokat olvassák, mi már feltehetőleg az M7-esen vánszorgunk olyan bő nyolcvanas tempóban Trieszt felé a 49 éves Autobianchival, hátunk mögött a tableten filmbe bambuló két gyerekkel, az ő hátuk mögött azzal a szerény cókmókkal, amit egyáltalán vihetünk magunkkal. Ha így történik, az egyben azt is jelenti, hogy előtte szombat este már eljutottunk Balatonföldvárra, amit most, a poszt írásakor még nem tudok, mert még előtte vagyunk az egésznek. Persze az is lehet, hogy még nem indultunk el, nálunk ez a reggeli kelés mindig nagy talány. Mindenesetre Balatonról már nem írom át a posztot, lesz elég dolgom anélkül is.

Eddigi legjobb bőrében van a Bianchi

Sajátos vonalvezetése és környezete még Stirling Mosst is meglepte, mára viszont semmi nyoma a dán Roskilde Ringnek. A pályát épp az autósport egyik legvonzóbb hozzávalójára, a versenyzajra érzékeny szomszédok haragja nyírta ki még abban az évben, amelyben Neil Armstrong a Holdra lépett. Dánia egykori autósportszentélye rég a múlté, negyvenöt évvel bezárása után területén golfozók űzik hobbijukat.

A ring 1955 júniusában, még murván

Ő Nikolett, sok embert megihletett

Akár rosszul is elsülhet, ha az egyik kéz nem tudja, mit csinál a másik, de a kis káoszban mindenképpen van valami aranyos: a spontaneitás. Ez aztán vagy működik, vagy nem, szerencsére most – legalábbis úgy tűnik – működött.

A múlt hétvégén (július 10-13.) elég komoly dínomdánom volt Egerben, ahol már 18 éve rendezik meg Szent Donát napján az Egri Bikavér Ünnepet. Ez nagyjából azt takarja, amit gondolnak róla: kivonulnak a gazdák mindennel, amijük van, felsorakoznak a borászok (szintúgy mindennel, amijük van) és nagyjából mindenki végigissza a hétvégét hamisítatlan és kötetlen vidéki hangulatban.

Ebben volt az igazság

Amit én nagyon szeretek, mert nincs benne semmi álság és nem botlik az ember lépten-nyomon túlképzett borszakértőbe és önjelölt sommelierekbe, akik az őrületbe okoskodják magukat, miközben kezükben a nyári nap elolvasztja a borospoharat. Na ők azok (tisztelet a kivételnek), akik leginkább beszélnek róla, pedig a bort inni kell, ilyen egyszerű. Nagyapám is értett hozzá, itta is, aztán mégsem ez vitte el.

Meglepődnek rajta, vagy sem, de már én is a Bianchival álmodom.

A másfél héttel ezelőtti próbautunk előtti éjjelen azon kaptam magam, hogy valamiféle teljesen nyitott járműben ülünk Zsolttal egy olasz kisvárosban. A jármű leginkább egy városnéző vonatautó lehetett, tudják, amilyeneken a városnéző turistákat is viszik. Ahogy nézelődtünk, egy furcsa, alacsony, szürke ponyvás, hosszú szerelvény mellett haladtunk el, azaz előztük le.

Kemencén, az első nagyobb túrán

...aki nemrég autót vett Németországban. Egy kiváló, 330.000 km-t futott benzin-gázos-klímás-horgos-tempomatos Voyagert 1996-ból, első tulajdonostól.

Nagyjából 120 km-re volt az autó. Beült egy kölcsönautóba, maga mellé vette két gyermekét, aztán elvezetett Bockauba. Megnézte az autót, megkóstolta. Kifizette, megírták a szerződést, ő pedig hazament azzal, hogy még a héten visszajön az autóért.

Óriási szerencse volt, hogy az eladó épp a haveromék felé járt egy csendes estén, így odacsörgött, hogy igény esetén elvinné őt az autóig, ahonnan aztán önállóan hazavezethet. Nyolc körül fel is tudná venni. Remek lehetőség megúszni néhány óra vonatozást és buszozást, kár volna lefújni.

Aztán a nyolcból kilenc, majd tíz lett. A Bockauba érkezésből meg éjfél. De még így is remek lehetőség, különösen úgy, hogy az eladó búcsúzóul telitankolta az autót gázzal. Sajnos benzinnel nem, spúr gecik ezek a németek. Ja, és adott a kocsi mellé egy tartalék rádiót (!!!) is.

Azt viszont csak itt jutott eszébe közölni, hogy a rendszámot megtartja, azt ő másnap leadja. Jó, köszi, hogy jut haza az autó? Pláne hogy jut haza az új gazdája?

...hogy nem csak a szánk nagy, amikor nyereményeket emlegetünk, melyeket csak nettó részvétellel haza lehet vinni. Ráadásul nem ám filléres, haszontalan vackokról van ez esetben szó, hanem négy, vattaúj Uniroyal abroncsról, melyek a lehető legjobb helyre kerültek, hiszen Adrienn alig pár nappal idei első pályanapunk előtt ült be élete első autójába. Valószínűleg nem ijedős, különben nem küldte volna el képeit azért, hogy koncként ide vessük a hiénák közé. Le a kalappal a kis hölgy előtt és persze gratulálunk mi, és a Continental Hungária Kft. is!

Többek között ezért is érdemes eljönni az ingyenesen látogatható Totalcar-Hungaroring Pályanapra.

Figyelem! Az út paraméterei miatt személygépkocsival nehezen járható! Behajtás csak saját felelősségre!

A tárcsáról mindenkinek a fék jut eszébe, ugye? Helyes, sőt, dicséretes! De itt most a gázról lesz szó. Meg sült húsokról, amik megvadítják az ember érzékeit. Továbbá erdőben alvásról. Na jó, konkrétan arról, hogyan nem alszik az ember egy pickup hátsó üléspadján, miközben boszorkánytáncot jár körülötte a mérges széltől rázott sötét erdő. Teszteltünk a természetben.

Hókuszpók

Egyszer kibéreltük a Műegyetem Schönherz Zoltán Kollégiumtól, hogy ezzel menjünk Görögországba. Ez volt életem legnagyobb autószerelése, a 3 hét alatt gyakorlatilag folyamatosan autót szereltünk.

Ó, de várjuk már ezt a hétvégét! Hosszú évek tradícióját nem adjuk fel, hiszen az első (kvázi) közönségtalálkozónkat 2007-ben, azaz hét (!) éve hoztuk össze. És - nagy szerencsére - azóta is sikerült tartani azt a békés, nyugodt és laza családias hangulatot, melyet az olvasói keménymaggal annak idején sűrűn megalapoztunk kemencés lángossal, kofolával és pálinkákkal. Az új jövevények mindig pillanatok alatt beilleszkedtek, aztán megmaradtak.

l´art pour l´art

Borzalmasan öncélú egy vas: nagyon látványos és stílusos, ezért cserében jó ha az ember hozzászokik, hogy szűk, olaszmajom pozícióban ül, 120 fölött a menetszél lobogtatja a fület, nincs csomagtér, nincs rugózási komfort.

Két hét múlva ilyenkor madárcsicsergésre ébredünk Földváron, kiverjük a szemünkből a csipát a mosdó szélén, mint hamut a nagypapi pipájából – elég az alliterációkból –, azt a három, S-es méretű Tesco-szatyrot, amit összekészítettünk a kéthetes útra (és egyáltalán befér), betömjük a Bianchi fenekébe, a gyerekeket bezavarjuk a hátsó ülésre, mi Katival felhajtunk egy kávét, majd a vásznat a kocsiban a fejünk fölött, lenyúlok a kézifék mellé, szívató fel, indítókar meghúz, és a kamionmentes pályán máris Trieszt felé robogunk, távoli célként Rómát megjelölve piros filctollal a térképen. Ez a terv.

A valóság?

Legutóbb még a befejezésre várt a motor