Törött csontok a vezetéstechnikai tréningen

Tárgy: A lezúzás technikája

Feladó: Fazekas Márton

Dátum: Sun, 13 Sep 2009

Címzett: Zirig Árpád

Mindenkinek van egy álma, ez Harangozó Teri óta köztudott. Az enyém évekig az volt, hogy meg kellene tanulni tisztességesen motorozni. Ez deres halánték, három gyerek, saját vállalkozás mellett belátom, dőreség.

Ahhoz 12 évesen kell kezdeni a nagypapa Babettájával, berhelni 15 évesen az első szakadt Simsont, motorozni hóban-fagyban évekig, és fokozatosan építeni a nagymotoros tapasztalatot MZ-k, Jawák, majd egyre erősebb nyugati gépek során át.

Én sajna harminc évesen, családosan, nagymotoron kezdtem, nem volt sem időm, sem pénzem, sem bátorságom kimászkálni különböző Ringek pályanapjaira, hogy próbálgassam a szárnyaimat. Egyszerűen csak motoroztam defenzíven, megfontoltan, szem előtt tartva tulajdon korlátaimat.

Meg is úsztam bukás nélkül, pedig lenyomtam az évek során kb. 30ezer kilométert, változatos út- és időjárási viszonyok között. Aztán a párom tavaly elment egy vezetéstechnikai tréningre, (a Yamahás csapat csinálta promóciós céllal kifejezetten csajok részére) és napokig áradozott, milyen királyság volt, mennyivel többet mer dönteni, mennyivel tudatosabban használja a féket, milyen jót tett az önbizalmának, stb….

Augusztusban landolt a postafiókomban egy kóbor hírlevél, mely szerint a tököli reptéren a motoros rendőröket képző instruktorok tartanak tréninget, ami kifejezetten a biztonságos motorozásról, a közúton adódó vészhelyzetek profi elkerüléséről és megoldásáról szól. Ráadásul valami akció is volt a dologban, két teljes nap (saját motorral), bruttó ötvenezer, ami a gyári képviseletek által szervezett tréningekhez képest jutányosnak mondható. Nem hagyott nyugodni a dolog, már láttam magam, ahogy elegánsan döntögetve cikázom tova a Körúton az autók között, hűvös nyugalommal lebbenek félre az indexet és tükröt mellőzve, telefonálva sávot váltó idióta elől, sebészi precizitással fektetem az ívre a gépet a pilisi szerpentinen.

Jelentkeztem is ízibe’, és egy hűvös szombat reggelen ott voltam a tököli reptér egyik lepukkant barakkjában, ahol a regisztrációs formalitások közben mi résztvevők lopva szemügyre vettük egymást és az instruktorokat. Kábé tizenöten voltunk, a tápláléklánc egyik végén egy negyvenes hölgy egy 180-as Gilera Runner-el, a másikon egy fiatal srác kopott bőrruhában egy gyönyörűen tuningolt, hófehér Triumph Street Triple-vel. Megnyugodva láttam, hogy e kettő közt többnyire korombeli, békés amatőrnek tűnő hím egyedek vannak, jóféle sport- vagy túramotorokkal.

Az instruktorok szimpatikus, értelmes fejű és dumájú, középkorú arcok civilben, civil motorokkal, melyek skálája a Burgman 400-tól a BMW R1200 GS-ig terjedt. A bevezetőben elmondták, hogy a bajorországi motoros rendőrség által kidolgozott és a magyar testület által átvett metodika szerint fogunk tanulni, eszerint képzik, illetve képzik tovább évente a magyar motoros rendőröket is.

Mindkét napon csak alacsony sebességgel, bójákkal kitűzött pályákon fogunk egyre nehezedő gyakorlatokat végezni. Minden feladatot előzőleg részletesen elmagyaráznak és bemutatnak, és a gyakorlás során mindenkinél egyénileg javítják a hibákat.

Előbb azonban bemelegítés következik, csak menjünk sorban az instruktor után, és próbáljuk megcsinálni, amit ő csinál. Ha esetleg azt látnánk, hogy a bal fülével húzza a gázt, azt nem muszáj utánozni – közölte viccesen az oktató. Illetve csak mi hittük, hogy viccel, és ebből másnap támadt némi galiba…. De szombat reggel még baj nélkül ment a bemelegítés, előbb ülve, csak jobb kézzel kormányozva, majd a lábtartón állva, később az ülésen térdelve, majd mindkét lábbal balra átülve, aztán jobb lábbal a bal lábtartón állva mentünk az oktató után egy tágas ellipszisen.

Egész jól ment, ahogy az utána következő gyakorlatok is; egyre szűkebb körök és félkörök egyre gyakoribb irányváltásokkal tarkítva, először csak gázzal, aztán már olyan szűken, ami csak úgy jön össze, ha stabil gáz mellett a hátsó fékkel ”leültetjük” a motort. Közben megmutatták, mit kell tenni, ha netalántán eldobnánk a gépet. Hamar rájöttünk, hogy ez nem csak afféle elvont elméleti eshetőség, ahogy nehezedtek a gyakorlatok, a társaság többségének bizony ki kellett próbálnia, hogy tudja az iránymutatás szerint, egyenes derékkal, lumbágó beszerzése nélkül felállítani a motorját. Hozzáteszem, az összes instruktor gépe komoly bukókerettel volt felszerelve, ellentétben a mieinkkel.

Én még nem is szentségeltem annyira, mikor másodjára ejtettem el ütött-kopott V-Strom-omat, de nem volt jó nézni, mikor egy új R1150, majd egy R1200 GS is korcsolyázott a magnézium hengerfején támaszkodva az aszfalton! Azok a srácok bizony a javítás költségét, vagy a motorjuk értékcsökkenését is hozzáadhatják a tanfolyam árához…

Körök, nyolcasok és szlalom, egyre szűkebben, egyre fokozódó tempóban, mindig ügyelve, hogy a helyes irány felé forduljunk, mert a motor óhatatlanul oda megy, ahová nézünk! Ezt sulykolták belénk folyamatosan, a tekintet irányának helyes megválasztását, és áthelyezését a megfelelő pillanatban a következő feladatra.

Délután hullafáradtan, de vidáman mentem haza, úgy érezem, fog ez menni; voltak nálam ügyesebbek, de jóval bénábbak is. Másnap újra bemelegítéssel kezdtünk, de ezúttal az instruktor tovább nehezített: immár keresztbe nyúlva, csak bal kézzel vezetett, a legkülönbözőbb testhelyzetekben. Na ez volt az, amit nem tudtam, nem mertem utána csinálni. Én bizony bal kézzel egy vajas kenyeret se tudok megkenni, nemhogy gázkart kezelni, de volt, aki megpróbálta. Például a gyönyörű Triumph-fal előző nap mintaszerűen manőverező fiú. Bizony nem kellett volna, megrántotta a gázt, a motor kiszaladt alóla, ő pedig egy fél hátra szaltóval fejjel érkezett az aszfaltra, és ott is maradt, mozdulatlanul.

Lett nagy ribillió, stabil oldalfekvés, mentők riasztása. Szerencsére a srác 2-3 percen belül magához tért, a jó kis X-lite bukója betört, de a feje nem! Elvitte a mentő, de délután a saját lábán jött vissza az összevissza horzsolt motorjáért, kutya baja se volt!

Folytattuk a tanfolyamot, egyre bonyolultabb vonalvezetésű pályákon, olyan szűk, tört fordulókkal, amilyenekkel korábban sosem mertem volna próbálkozni.

El is bíztam magam egy kicsit, ami azonnal megbosszulta magát; elütöttem az egyik bóját, ami felpördülve beszorult a gumi és a váz közé. A kerék persze blokkolt, én meg repültem, de olyan bénán, hogy a motor a lábamon landolt. A protektoros csizmát mindig úri huncutságnak tartottam, túrabakancsban vagy sportcipőben motoroztam. Mivel ezeket a sorokat törött bokával, begipszelve írom, belátom, hogy ez enyhén szólva oktondiság volt.

Tanulság tehát bőven akad. Először is nem biztos, hogy az olcsó tanfolyam tényleg olcsó, ha a saját, féltve óvott motorodat kell használnod és esetleg lezúznod!

Másodszor, nem szabad sajnálni a pénzt profi cuccra, jó minőségű sisakra, és főleg bukókeretre! Előbb-utóbb megtérül, mint ahogy hasznos volt a tanfolyam is, azzal együtt, hogy szerintem erőltetett a képzés irama, nem lehet két nap alatt mindazt megtanítani, amit a motoros rendőrök hetekig gyakorolnak a vizsgák előtt. Van úgy, hogy a kevesebb több és főleg olcsóbb, ha törött motorokban és törött csontokban számolunk.

Kedves Márton!

Jól motorozni valóban nem egyszerű és sajnos kevesen gondolkodnak így, mint ön. Sokan szégyellik beismerni, hogy nem kanyarodnak Valentino Rossiként és senki nem vallja be, hogy nem kontrollálja úgy a csúszó gumit, mint Cyril Despres.

Sajnos a jogosítványszerzéshez kötelező motoros oktatás színvonala csapnivaló. A modern technikához kevés oktató ért, aki mégis, az félti a milliós tanulómotort a tapasztalatlan kezdőktől. Fejlődni pedig csak gyakorlással és a határok keresésével lehet, erre a legmegfelelőbb helyszín a vezetéstechnikai tréning.

Zárt pályán, biztonságos sebesség mellett is történhetnek balesetek. Görbül a kormány, reped a tükör vagy éppen törik a láb – ebből is csak tanulunk, másodjára sokkal kisebb az esélye annak, hogy ismét belefutunk ugyanabba a hibába.

Azoknak, kik képeznék magukat, több tréninget is ajánlhatunk: Magyarországon a Wenson, a Hungaroring Motorsport Iskola és a Safety Hungary is tart képzéseket. A motort biztosító Safety Hungarynál az ár 45 ezer forint, a HMI kezdőknek szóló tanfolyama 66, a haladó 78 és a legmagasabb szintű 96 ezerbe kerül. Saját motorral mindegyik szint olcsóbb: 42, 54 és 66 ezerbe fájnak. A Wenson fél napos tréningje 20 ezer forint.

A Totalbike szerkesztősége nevében jobbulást kívánunk:

Zirig Árpád