Harmadik rész

Ilyenkor illik úgy kezdeni – mint minden jó sorozatnál -, hogy Az előző részek tartalmából. Aki nem tudja, hol áll most éppen, annak nincs nehéz dolga, csak olvassa el itt, alul a két előzménycikket.

Otthagytuk a bűnös bálnát a Mammut I. mélygarázsában és elindultunk Miskolc felé, ahol várt ránk a kéziváltós, 2.8 V6 quattro Audi A8. Amit tudtunk róla, az annyi, hogy meg volt húzva az oldala és a fekete autón öt elemet cseréltek emiatt sötétkékre. Sokkal több mondjuk, nincs is rajta, és leginkább az Eiffel-tornyot kell meghúzni ahhoz, hogy sikerüljön, de üsse kő, egy megnézést megér. A klímája nem működik, de friss vizsgával 440-ért vihető, napi használatban van. Ezt még lemasszíroztuk volna 400 ezerre. Hajrá, hívom az eladót, majd...

Bumm, ez leforrázott. Nem csak engem, hanem Bandit is, hiszen már láttuk magunkat, ahogy a visontai gokartpályán lóbáljuk csutka kettőn a kanyar előtt a hatalmas testet, hogy a veleszületett alulkormányzottság helyett négy kerékkel csúszva essünk ki a pályáról, mintegy gyakorlásképpen.

De nem lesz A8-asunk.

Kicsit elszontyolodva folytattuk utunkat, hiszen kinéztünk még egy másik Audit, igaz, némiképp más súlycsoportból, de mindenképpen érdemes volt arra, hogy az legyen a szerkesztőségi projektautó. Valószínűleg dinamizmusban és ügyességben felülmúlja mindet, viszont közel sem akkora flash, mint bármelyik másik. Audi A4, 2.8 V6 quattro kéziváltóval, LPG-vel. És ez utóbbi erős hívószó volt, hiszen a Rulettkerék-alap véges, a gázzal pedig meg lehetett volna fogni a pénzt. Még úgy is, hogy a Hajdú bojler-méretű gáztartálynak köszönhetően az amúgy sem túl nagy csomagtartó lényegében megszűnt. Ide nem pakoljuk be több ember háromnapi cuccát, az biztos.

Korán érkeztünk Pásztóra, volt még időnk, mire a tulajdonos is befutott volna, így engedélyeztünk magunknak egy ebédet. Nem mondom, hogy hatalmas nyüzsgés lett volna arrafelé dél körül, de meglepően sokáig kellett így is gurulnunk a főutcán, mire rátaláltunk egy büfére. Valamiféle gyrosos volt, de sok köze nem volt hozzá. A hideg és teljesen üres kis büfében egy idősebb néni volt a pultos, aki nagyon kedves volt, fel is vette a rendelést, majd persze mást hozott, innivaló nincs, csak csapvíz, vagy féldecis pohárban török teának nevezett valami. Mindegy, éhesek voltunk, ettük, amit kaptunk.

Közben folyamatosan pörgött az agyunk, mert így nem lesz túl hatékony a nap. Legalább 3-4 autót meg kellene nézni ahhoz, hogy azzá váljon, nem lehet így elcseszni a munkaidőt.

Idő van, megyünk megnézni a kicsi Audit. Sajnos már ott járatják az utca végében a srácok, akikről hamar kiderül, hogy Totalcar-olvasók és sejtik, mihez kell. Illetve kellene, de szegénykém elég ramaty állapotban van. Ha finoman kéne fogalmaznom, akkor az örök élet meg egy nap-ból neki már az egy nap pörög. Mondta a tulaj a telefonba, hogy meg van ütve a küszöb, de ez már erősen mohás is, a B-oszlop alja odalett, egy cinkfürdős bódén elég szomorú látvány.

Benne van a gáz, megvan a bizonylat és minden, ami kell, elmondás szerint eddig elég volt a rendőrnek, de az "eddig"-et kezeljük tágan, mert 2014-ben lejárt róla a vizsga, azóta nem mozdult. A gázrendszer önmagában ér annyit, mint az autó, szekvenciális, profi és nyolchengeres, a két munkátlan injektor csak fityeg.

A motor jár, aránylag szépen, de nagyon lomhán veszi a gázt, és amint Bandi elfordítja a kormányt, lefullad. Én húznék tovább Miskolc felé, akad arra néhai luxusautó olcsón mindig, de látom, hogy Bandi elmenne egy próbakörre. Én azonban nem, bármennyire is kedvesek a fiúk és bármilyen jót is dumáltunk. De nem vinne rá a lelkiismeret, hogy ezt az autót friss vizsgával vigyem el innen.

Valószínűleg be is ázik, mert a beltér erősen penészes, az ára képlékeny, de annyi munka lenne vele, amennyit nem ér az, hogy a végén ott állunk egy A4-es Audival. És? Elköszönünk.

Sóshartyán nincs túl messze, Nógrád megye ezen csücske ilyenkor nem a szebbik arcát mutatja, de a 126-os már messziről látszik az utcában. Belepapírozták a sorhatos szívódízelt, ami ugyan nem erős, de a 126-os az 126-os mindig. És ez még szerelhető, Karesz keni-vágja, Csikós a plafonig ugrálna örömében, és talán még mi is jót utaznánk benne. Hű, elég betyárosak a felnik, hátul kilenccolosak, elöl hét, a bódé egészen egyben van, sőt, a kosz és a sár alatt kifejezetten jó állapotúnak tűnik. Tudják, ez az a Mercedes, amely elpusztíthatatlan. (És rendkívül jól rejti a korróziót a karosszériája - féltávig: Csikós)

Nem, nem az. Két perc múlva már ott sem voltunk. Láthatják a képeken, hogy miért. Figyeljenek a részletekre.

A tulajdonos még utánunk telefonált, hogy kétszázért is odaadná, mert meg van szorulva, de jeleztem neki, hogy nem tartunk igényt az autóra és inkább csak a bódét hirdesse, mert így nehéz lesz eladni. Sajnáltam, de nem jótékonykodhatunk, ez nem az a projekt.

Ezen a ponton úgy voltunk vele, hogy teszünk egy utolsó próbát, ha a bálnamerci-nepper hajlandó az együttműködésre és egyáltalán elérhető, akkor ránézünk még az autóra, ha nem, akkor nem: megyünk haza és még egy nap megy a levesbe.

Felvette a telefont. Diktált. 300 SEL, 1994-től magyar, fekete. Ez stimmel. Találkozzunk ugyanott két óra múlva. Kelletlenül rááll, talán nem vesz minket komolyan, ugyanakkor folyamatosan nyomaszt, hogy de akkor elviszitek, ugye? Gyorsan el kéne vinni-féle szöveggel. Nem ígérhetem meg neki, de jelzem, hogy a forgalmit és a motor- és vázszámot meg fogjuk nézni. Hogy miért nem ül a gravírozott, E-betűvel kezdődő rendszám a rajta lévővel? Átrendszámozták valamikor, szólt a válasz. Hmmm... na jó, nézzük meg alaposabban, végül is nem kötelező semmi, ha még mindig gyanús lesz, akkor nincs rizikó, mert eredetiségvizsgán megbukunk, mint a huzat és biztosak vagyunk abban, hogy ezt az embert és a pénzünket soha a büdös életben nem látjuk többet. De miért fekete?

Odamentünk ismét, vártunk egy fél órát, jól átnéztük a sérüléseit, de semmi komoly, a bódé egyben van és nem tűnik átfényezettnek. A port letörölve, a neonfényben sötétszürkének tűnik, márpedig 21 évvel ezelőtt az okmányirodában cifrábbakat is írtak már a forgalmiba, mint a sötétszürke helyett feketét. Például a mi AE86-os Toyotánk is Toyota Corolla GT Wagonként van nyilvántartva, pedig ilyen típus nem gurult le a szalagról soha.

A zárhídon a kis plakett szerint ül a VIN, de ezt két kis csavar rögzíti csak, semmit nem jelent. Hívom Kareszt, mondja sorban, hol találjuk még meg a számot. Azok is ülnek a forgalmival. Időközben kiderül, hogy a neppert nem is érdekli, mit árul, állítólag beszámította az autót, neki 93-94-es 320-asként mondták, telefonjában pörgeti a fotókat nézd, én csak így használtam, csajozni a haverokkal, bőrruhás gádzsik suhannak jobbra-balra, csillog a latex, hol a bálna előtt, hol benne, de most már nem akartak jönni, mert fáztak. Na ja, a termoüveg mögött egy fűtés nélküli Lang S-Klasse légköbmétereit aztán nem igazán melegíti a nap. Ha elviszitek most, akkor 350-ért odaadom. Fejünkben elkezd villogni egy piros lámpa: miért akarja ennyire elsózni?

Menjünk próbaútra, a kormány mögé a nepper ül, mondja, hogy ő hajtana ki innen, hiszen ott megy a jegyünk!- felkiáltással beáll egy Corsa fenekébe, amikor az a fizetős parkolóból kiállva beáll a sorompóhoz, majd vele együtt ugrik ki az utcára. Tenyerembe temetem az arcom: Istenem, ez a rögvalóság, mit keresünk mi itt?

Az utcán cserélnek, Bandi veszi át a kormányt, én inkább hátul maradok, szólok a folyamatosan dumáló embernek, hogy kapcsolja ki a borzalmas, motoros kijelzős rádiót, mert csendet szeretnék. Bandi elöl figyel, én pedig mintha egy másik univerzumban ülnék, valahol messze mögötte próbálom elkapni a diffi és a kardán zörejeit... János meglapul a sarokban, nem hiszi el ő sem, amit hall és lát.

Kis idő múlva cserélünk, most én jövök, Bandival csak összenézni van időnk. Igen, közepesnél nagyobb terhelés mellett csúszik a kettes, vissza kell venni a gázt váltáskor, a hátsó futómű lóg, a hatalmas felnik és a peres gumik megtették a magukét, a kapcsolók néhol beesnek, a tetőablak sínjeiben áll a dzsuva, nem ajánlatos mozgatni, a spiáter kiemelő nem emel síkba becsukáskor, de működik.

Ahogy nagyjából minden, kivéve a távolsági fényszórót és a nem létező fűtést. Nepperünk szerint kiszerelték a fűtőradiátort, amit nem hiszünk, hiszen olyan embertelen munka, amire kevesen vállalkoznak, pláne, ha elég ledugózni a csöveket (műszerfal ki, szélvédő ki, kormány-ülés ki). Le is dugózták a vízcsövet valami félbevágott kormányösszekötővel, de nem tudjuk megállapítani, honnan húzták le. A tűzfal mögé bekanyarodnak a fűtéscsövek, szóval csak ott lesz az a radiátor valahol.

Fék van rajta és a 3,2 literes, hatalmas sorhatos néhai 231 lóereje egész szépen mozdítja ezt a hatalmas testet. Érzésre jobban megy, mint az S6-os Audi, de állapotra szebb, baja viszont van bőven. De valami nem kerek így sem.

Átnézzük a papírokat, az adásvételiket és a forgalmit a mélygarázsban, ahová én álltam vissza. Pár nap alatt két céget megjárt az autó, most gyorsan eladó, mert ha nem, akkor a nevére kell venniea csávónak, azt pedig nem szeretné, hiszen az illeték több mint 120 ezer forint. De miért is kéne? Hát, rövidesen be fog dőlni a cég, aztán lefoglalják - hangzik a válasz.

Hívom Kopaszt, a Becsületesneppert, vázolom neki a helyzetet, sejtésünk beigazolódik, Kopaszt nem lepi meg, nem véletlenül van ebben a szakmában 20 éve. Áfáznak a kocsikkal, aztán most hal meg az egyik cég, majd csinálnak másikat – mondja a lehetséges megfejtést.

Idegesek vagyunk mindannyian, talán csak János nem, de őt nem is nyomasztja a felelősség terhe, Bandi pedig tudja már, milyen az, amikor Rulettkerék-autót kell venni. Itt a kocsi, jó is, hatalmas buli, kellően lepattant, de ha megcsináljuk, amit akarunk, akkor az elég totalcaros lenne. Viszont ha megbukik az eredetiségvizsgán vagy az átíráskor kiderül, hogy a cég már nem létezik (hiszen mit jelent nepperül a rövidesen?), akkor fújhatjuk.

Viszont 350-ért egy hosszú S osztályt nem lehet itt hagyni ennek. Még fűtés nélkül, rossz automatával sem.

Úgyhogy köszöntsék és fogadják sok szeretettel a Totalcar praktikus, fenntartható, jól pakolható és kompakt családi autóját: a mi bálnánkat, a non plus ultra hegyomlást. Megvettük, mert meg KELLETT vennünk, ránk számíthatnak az olvasók.

Átadtuk a pénzt, aláírtuk az adásvételit, megkaptuk az előzőt, nepperünk zsebébe süllyesztette a Mareáért kapott csaknem összes pénzt, majd búcsúzóul csak annyit mondott rekedt hangon - írassátok át hamar!

Mennyi az a hamar? – kérdeztem visszafordulva.

Leginkább holnap – szólt vissza a válla felett, mint Columbo a végjátékban.

Guy Ritchie se fejezhetne be filmet szebb képpel, mint amint görcsösen szorított telefonnal a fülemnél hívom Kopaszt, állok a neonfény alatt, mögöttem egy hatalmas Mercedesszel, a nepper pedig koromból rajzol aurát körém a dízel BMW-jével.

Úton lenni a boldogság, megérkezni a halál. Na, mi most kifordultunk az útra, az biztos. Hogy mivel is pontosan? Arról szól majd a következő Rulettkerék-cikk.