Gumipor

Könnyed autós tartalmak a Totalcaron

Totalcar
2022.04.25. 18:05

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Első pillantásra nincs semmi különös ebben az ezüst színű, négyajtós 325-ös BMW-ben, hiszen mászkál pár ilyen a városban. Szép fénye van az autónak, de a beltere a szövet üléssel és szerényen extrázva nem mutat akkorát, mint az használttesztes 325d hívogató utastere.

    Ez az E90-es viszont nem a színkombináció vagy az opciós tételek miatt érdekes, hanem mert 99 éves tulajdonosa ritkábban vette elő a 218 lóerős 3-ast, mint az ünneplős bőrcipőjét.

    Mértéktartóan bánt tulajdonosa az extrákkal, a szövet ülések legalább fűthetőek, a sziluettjét pedig króm ablakkeretek dobják fel. 16450 euróért hirdetik a 2005-ös évjáratú autót, melyben 8500 kilométer van, az állapota pedig ennek megfelelően tökéletes. 

  • Tagadhatatlanul egy legenda a 911 Turbo, mely híresen rettegett sportautóból lett a Porsche lézerprecíz rakétája. Az a sportautó, amivel bátran el lehet menni a munkába vagy a boltba hétfőn, pedig vasárnap az uralma alá hajtotta a versenypályát.

    Ebben a videóban most itt az összes generáció a 930-astól a legújabb 992 Turbo S-ig, és meglepetés ugyan nincs az eredményben, de bámulatos az a pillanat, amikor felzúgnak a hathengeres bokszerek, aztán egyszerre dobbant el a 7 darab 911 Turbo.

  • Voltak még olyan idők, amikor nem csak négy, hanem öt és hat dugattyú is elfért egy Volkswagen Golf motorterében. Most más idők járnak, de azért van jó oldala is a nagy egységesítésnek. Ez a 7-es Golf épp úgy a vállalat MQB platformjára épül, mint az Audi TT RS sportkupé vagy a Cupra Formentor szabadidőautó. Tehát épp úgy bele lehet lógatni az öthengeres turbómotort, mint a másik kettőbe.

    Ugyan a VW ezt nem tette meg, hiszen a Golf R-ben is egy 2,0 literes TSI van, de a sok közös pont megkönnyíti az utólagos beszerelést, így épülhetett meg ez az Audi blokkos Golf R.

    Ez a 2.5 TFSI motor az aktuális Audi RS 3 Sportbackben 400 lóerős és 500 Nm nyomatéka van, amivel az összkerékhajtású ötajtós kompaktot 3,8 másodperc alatt lövi 100 km/órás sebességre. Hasonló vágtára képes lehet a Golf R testében. Ha érdekel a tuning világa, ne hagyd ki a május 15-én rendezett Parkoló Parádét!

  • 1990 óta több mint három évtized telt el, de még mindig lehet kapni fóliába csomagolt Chevrolet Corvette-eket ebből az évjáratból. Az amerikai sportautó népszerű volt és bizonyára sokan használták úgy, ahogyan kell és többen óvatosan tekerték bele a mérföldeket, hogy aztán remek befektetés váljon belőle.

    Ez a két fekete ZR1-es azonban még ennél is durvább, hiszen tényleg egy árva métert nem tettek meg vele, a hosszú évek kis mozgatásaiból az egyikben 48 kilométer, a másikban 53 gyűlt össze. Különleges autók ezek, hiszen amikor a ZR1-et fejlesztették, a leggyorsabb autót szerette volna megcsinálni a Chevrolet, ehhez pedig a Lotusszal közösen készítették el a 375 lóerős V8-at.

    Láthatóan szépen csillog a neonfényben a fekete fényezés és érintetlen a szintén fekete bőrbelső is az autókban. A műanyag műszerfal akár az új és a kézi váltót sem markolászta gyűrűs, zsíros marok. A Los Angeles-i Fusion Motor Company közel 125 ezer dollárt kér egy ilyen időkapszuláért.

  • Van az a szint, amikor a hegesztésre már azt mondhatjuk, művészet. És karosszérialakatosok között is akadnak olyan mesteremberek, akiknek a munkáját nézni kábé ugyanaz az érzés a gépbolondok számára, mint egy Monet-kiállítás az impresszionista alkotások szerelmeseinek. Aztán van az alábbi videó, amit ha megnézel, érteni fogod, a címben miért tettem idézőjelbe a lakatosmunka szót.

    Ez ugyanis nagyjából a szakma megcsúfolása, sok igazi szakember hamarabb szúrná ki a saját szemét a hegesztőpisztolyával, mintsem ilyet kiadjon a kezei közül. Egyáltalán mi lehetett a motiváció? Így adta ki az anyag? Ekkora darabok maradtak a legutóbb szétbarmolt szerencsétlen autóból? Persze ha mindezt csak egy lelkes hobbista követte el unaloműzés gyanánt, hogy aztán újra és újra szétvágja, majd összeillessze a darabokat, akkor nem szóltam egy szót sem. A műhelymacska felbukkanása az egyetlen, ami enyhíti a fájdalmat.

    Ha a beágyazott videó nem jelenne meg, a képre kattintva tudod megnézni:

    latyakos
  • A The Crew 2 egy nyílt világú autós játék, amiben motorral, hajóval, repülővel és autóval lehet veretni a legkülönfélébb körülmények között. Ebből már sejthető, hogy nem részletes, kigrammolt szimulátorról van szó, de néha nem is az kell, csak a puszta szórakozás. Márpedig ebből a játék elég sokat ígér. Gyere 16:00-tól Twitch-re, csatlakozz be, és nézd meg velünk, mit tud a játék: https://totalcar.hu/kozosseg/2022/04/19/totalcar-twitch/

    k5hJY1a2q4oiZgEQE450PEVA
  • Utcán gyorsulgatni több szempontból sem okos gondolat, mégis nagyon gyakran megesik az ilyesmi. Sok esetben pedig pont annyira van jó vége ezeknek, mint amikor a mustangosok kigyorsítanak a tömeg előtt.

    Furcsának tűnhet a Dodge Viper és a Honda Integra párharca, de biztosan van az a tuning, amivel közös nevezőre hozható a '90-es évek két játékosa. A Viper iszonyatos ereje mellé ráadásul híresen vezethetetlen is, amit csak alátámaszt, hogy méterek után állt bele egy oszlopba.

  • A GR Yaris óriási siker, a rajongóknak láthatóan imponál, ha egy gyártó kielégíti az igényeiket. Nem csoda, hogy a vonatkozó átépítések is megjelentek.

    A Saitama Járműtechnikai Intézet diákjai maszkírozták miniatűr GR Yarisszá a Toyota egyik legkisebb modelljét, az iQ-t, az autó a Tokiói Autószalonon mutatkozott be, a januárban megjáratott képek után az építésről is előkerült néhány fotó és egy videó, az intézmény Twitterén többet is találni.

    Az átalakítás kifogástalan, a nagytestvér panelei/lámpái is passzolnak, így egészen viccesen is mutat a Yaris orra az iQ-n. A hátsó tengely fölé épített,  Kawasaki Ninja ZX-14R-ből származó négyhengeres mondjuk nem viccel: 1441 köbcenti, 208 lóerő és 154 Nm egy normál kompaktot is szépen mozgat, nemhogy az eredetileg 920 kilós, rövid tengelytávú dobozt.

    Érdekesség, hogy az iQ-nak is megvolt a maga gyári sportváltozata, a GRMN iQ 130G, amiből alig 100 példányt terveztek gyártani: a 2012-es Tokiói Autószalonon bemutatott prototípus 1,33-literes feltöltős motorja 128 lóerőt és 180 Nm nyomatékot produkált, igaz, ezt az első kerekein keresztül igyekezett az útra vinni.

  • A Ford Bronco - a kistestvér Bronco Sporttal ellentétben - nem álterepjáró, rendes alvázas felépítménye miatt érdemi offroad-képességekkel bír. Elakadni persze mindennel el lehet: a hírek szerint a videón látható Bronco sofőrje a Maine-ben található Bar Harbor település egy homokos partszakaszán szórakozott az autóval, eközben ásta el magát, illetve akadt fent egy homokpadon a Bronco.

    A nagyobb bajt az okozta, hogy a - rendszámtábla alapján nem helyi - sofőr figyelmen kívül hagyta a magas dagályra figyelmeztető táblákat, így nem sokkal később már a beragadt és hátrahagyott autó szélvédőjéig ért az Atlanti-óceán. A 85 centis gázlómélység itt kevés, és mivel huzamosabb ideig állt a sós vízben a Bronco, összességében elég költségesnek tűnik a hiba.

    screen-shot-2022-04-18-at-10-30-33-am-1650292252.png

    Forrás: roadandtrack.com

  • Ha csak egy ütős reklám erejéig is, de akkor is szívet melengető a családi sportolás. A Toyota GR86-nak szentelt videó máshogy üt, mint a korábbi reklám, amiről mi is beszámoltunk: akkor egy tál japán curry segítségével magyarázták el, mi a különbség a Toyota kis kupéja és a Subarutól származó ikermodell között.

    Most viszont azt csinálja a trió, amivel a rajongótábor az eredeti Truenót is azonosította: szakadatlan tandemben driftelnek a Fuji Speedwayen. Ennél hitelesebb már csak akkor lenne, ha touge-t tolnának valamelyik ikonikus hegyi szerpentinen, de egy versenypályán nyilván könnyebb volt kivitelezni a kameramozgásokat. Ha bővebben érdekel, hogyan repült be a drón a mozgó autóba, a Toyota egy "így készült" videót is közzétett, itt nézheted meg.

    86 reklam
  • Ma 15:15-kor irány Twitch, akkor kezdjük az e heti Égéstér felvételét, amit egyfelől élőben tudsz követni, illetve hozzá is szólhatsz! A stúdióban Bazsó Gábor, Szentkuti Ákos és Zomborácz Iván fognak okoskodni (vagy hülyéskedni), a téma pedig a vamzerkedés és a házmesterkedés lesz (kivéve, ha elkezdünk valami nagyon másról beszélgetni).

    Szóval 15:15-kor találkozunk a Totalcar Twitch csatornáján!

    https://www.twitch.tv/totalcarhu

    maxresdefault
  • A 601-esből már mindent faragtak a világon, de a képen látható változat tényleg unikum: nem szép, a csomagtér csorba és nagy mennyiségben meg is szédülsz tőle. Mi szeretjük az ilyet.

     Amik talán az építésnél is viccesebbek, azok a kommentelők által felfedezett párhuzamok: sportback, fastback, shooting brake, kombi kupé, Breadvan, CRX, Cybertruck, C4 Coupé, Aztek, Prius. Egyéb ötlet?

    trabant fastback
  • Nyögvenyelősen specifikus elsőséggel reklámoz a BMW a Top Gear China színeiben: az i4 az első nem módosított, sorozatgyártású villanyautó, ami végigdriftelte a Tianmen-hegy 99 kanyarját, másképp megfogalmazva egy német villanyautóval űznek japán-eredetű motorsportot egy kínai hegyen. 

    Ám legyen, de vagy a filmes csapat/sofőr nem volt elég ügyes vagy az i4 nem a megfelelő modell a mutatványhoz: a terhelésváltások suták és darabosak, harmonikusan összefűzött íveket nem látni, de valahogy a gumicsikorgás is a motorhangot gyászoló, fülsértő sírásnak tűnik. Elhiszem, hogy a 340 lóerős i4 eDrive40 képes ilyen formában teljesíteni a 10,7 kilométeres távon 1100 méteres szintemelkedést, de a videó alapján nem érzem úgy, hogy muszáj is lenne neki.

    tianmen

    Mi a szűk keresztmetszet?

  • A Jeep Compasst a terepjáró gének ellenére is inkább városba szánták. Egy nem túl szűk úton, egy - talán lefulladt - buszt kikerülni még jó ötletnek tűnhet vele, végül is azért Jeep, hogy az ilyeneket megoldja, de egy elmért dőlésszöget egy terepjáró sem tud kimozogni.

    Már az is fáj, hogy az autó teteje végigkaristolja a busz oldalát, de a koronát a manőver vége jelenti, ahogy a Compass bágyadtan az oldalára dől. A lenti videó hátulról örökítette meg az esetet, plusz pont az ékes hindi kommentárért.

    compass
  • Gordon Murray tervezte a McLaren F1-est, ami a mai napig a leggyorsabb szívómotoros autó, és azóta is pont az az elképzelése a jó sportautóról, mint akkor. Hisz az egekig forgó szívómotorban, a könnyű karosszériában és az élvezetes kézi váltóban. Ilyennek tervezte meg a GMA T.50-est is.

    Nem véletlenül hasonlít annyira az F1-re, hiszen a recept azonos, csak a korszak és a világ lett más körülötte. Meg kapott egy hatalmas rakétaporszívót a fenekére. Most a T.50-es egyik bordó prototípusát vetették be Goodwoodban. Öröm nézni mozgásban ezt az autót,  valószínűleg ritka alkalom lesz ez a jövőben.

  • Ha pont az a legendás tervező határolódik el a munkádtól, akinek az autóját rajzoltad újra, akkor valami félrement a papíron. A Lamborghini Countach LPI 800-4 ebből a szempontból nagyot hasalt, az eredeti Countach-ért is felelős Marcello Gandini hivatalos közleményben írta le, hogy nincs köze az új modellhez.

    A név és a formaterv ettől függetlenül maradt, hamarosan debütál is az autó, de a most előkerült utcai felvétel alapján a V12-es hangját szerencsére nem rontották el. A gyár szerint a kipufogórendszer óda az eredeti Countach-éhoz, mindenesetre érdemes összehasonlítani a hivatalos hangmintával, ahol legalább tisztességesen pörgetik is (görgess az oldal közepéig). A motor alapveően egyezik az Aventador SVJ-ben dolgozó V12-essel, a hibrid rendszer pedig a Siánból lehet ismerős. 

    soundsguudriiight
  • A világ manapság eltartott kisujjal fogja az olajszármazékokat, miközben az elszabaduló árak miatt azért fél is attól, hogy megfosztják tőle. Ez remek alkalom arra, hogy megnézzünk egy hőskorból származó dokumentumfilmet az olajiparról: a fúrástól elkezdve a szállításon át egészen a finomításig bemutatják a folyamatokat, hatalmas plusz, hogy klasszikus-teátrális amerikai narrátor-akcentussal halljuk mindezt.

    Nyilván vannak már újabb eljárások és technológiák, de részben mégiscsak ez az a szektor és időszak, ami miatt ma élvezhetjük az autózást, legyen szó turbós sornégyesekről, V8-asokról vagy pergő V12-esekről.

    olaj
  • 1989-ben valaki olyan szerencsés volt, hogy újonnan vehetett át egy igazi V12-es Ferrari gran turismo-t, a fekete színű autó utasterében négyen utazhattak kényelmesen és nagy tempóval. Na, ez az autó mostanra egy amerikai V8-assal töltött pickup.

    Sokáig épp a 412-es volt az egyik legértéktelenebb Ferrari mind közül, mára azonban ezek az autók is kezdenek veteránná érni, és ezért mostanra legalább annyira kiborító néhányaknak, mint amikor készítették.

    Átalakítását a brit Ultimate Wheels kedvéért végezték és összességében meglepően passzol a fa borítású plató a Ferrarihoz. Ehhez átalakították a kabint, előrébb tolták a hátsó tetőoszlopot, még kis ablakot is készítettek rá, hogy a formák passzoljanak. 

  • Nehezen fér össze a kétmotoros, 426 lóerős Porsche Taycan 4 Cross Turismo és a négymotoros, szinte dupla teljesítményű Rivian R1T. De a sivatagi móka valahogy mégis képes közös nevezőre hozni egy elektromos kombit és egy pickupot.

    Hogy melyik a gyorsabb? A Taycan több mint 5 másodperc alatt gyorsul 100-ra, a Riviannak ehhez nagyjából 1 másodperccel kevesebb kell. Ellenben a Porsche végsebessége 225 km/óra, a Riviané 185.

  • A Tesla új szabadalmi kérelmeket nyújtott be nemrég, közülük leginkább a nagybetűvel szedett "CYBERBACKPACK", azaz "KIBERHÁTIZSÁK" tűnik érdekesnek.

    Csavar a sztoriban, hogy ilyen nevű termék már létezik, egy Tesla-rajongó készített a Cybertruck formájából ihletet merítő hátitáskát, amelybe laptop, tablet, telefon, stb. töltésére alkalmas akkucsomag is kerülhet. Az első kétszáz vásárlónak 199 dollárt, a többieknek 349 dollárt kell kicsengetni, de a Tesla sajátmárkás termékén valószínűleg sokkal vastagabban fog majd a ceruza.

  • Rákóczi Ferit legtöbben a Balázsék című reggeli műsorból ismerik, de ennél sokkal több dologról tudunk beszélgetni. Feri lelkes alfás, aminek a gyökerei igazán régre nyúlnak vissza, de a sport sem hagyja hidegen, a bringa és a búvárkodás sem idegen számára. A témák tehát adottak, és vendégünk munkásságát ismerve nem kell attól tartani, hogy hosszú, kellemetlen hallgatások törnék meg a műsort. Gyere a Totalcar Twitch csatornájára, és kövesd a műsort élőben ma, azaz csütörtökön 15:00-tól, szólj hozzá, vagy tegyél fel kérdést: https://www.twitch.tv/totalcarhu

    16722442 1359772447413783 7518354613799496182 o
  • Ha van, amiben a Tesla modelljei és a Mercedes S osztály különbözik, akkor az a kényelem: míg előbbinél keményebbre van hangolva a futómű, addig a csúcs-Mercedes híres a kifogástalan csillapításáról. Ezt néhány gyorsulásmérővel is lehet bizonyítani, de ha nem ragaszkodunk a számszerűséghez, akár néhány korsó sörrel is.

    A RSymons RSEV Youtube-csatorna Fogd meg a söröm kihívásán négy ember ült be az autókba egy-egy majdnem színig töltött korsóval, a teszt innentől magától értetődő. Az eredményt nem lőjük le, de hogy kicsit feldobják a versenyt, egy Renault Twizzyvel is eljátszották ugyanezt.

    holdmybeer
  • Az AMC Pacer egy ikonikus darab a kevés amerikai kisautó közül. Az olajválságra válaszul fejlesztette a márka, összesen 280 ezer darab készült belőle. A Carl Green Enterprises (CGE) az akart lenni a Pacernek, ami a Miniknek a John Cooper Works, jól vezethető, az eredetinél jóval erősebb sportváltozatok gyártója.

    Ez komoly szélesítéseket, egyedi fényezést, nagyobb gumikat és az AMC 6,6 literes V8-asát jelentette, ám a kereskedésekben felszereltethető kitnek szánt csomagra nem igazán kapott rá a közönség, annak ellenére sem, hogy később még egy mini pickup formátummal is megpróbálkoztak.

  • Alejandro De Tomaso felemelkedése és bukása önmagában is az autóipar egyik izgalmas története, melyből még a Maserati sem maradt ki. Az argentin származású versenyző és üzletember saját márkájának legnépszerűbb modellje a Pantera volt.

    Mindig jó kombináció volt az olasz formaterv és az amerikai motor, így volt ez a Pantera esetében is, melynek karosszériáját a Ghia stúdiónál dolgozó Tom Tjaarda tervezte, a hajtás pedig a Fordtól érkezett. 5,8 literes Cleveland V8-asa 330 lóerős.

    42 ezer mérföld van benne és 15 colos Campagnolo felniken gurul ez az évtizedeken át rohasztott, kék Pantera, amit a feltámasztás reményében több mint 33 ezer dollárért vittek haza.

  • Mindössze 5 darabot készített a McLaren az F1 LM-ből, mely a V12-es BMW motorral hajtott szupersportautó egyik legritkább változata. Ehhez mérten már akkor is illett villantani valamit a látványos szárnyakon és a versenysikereken túl, ezért Ron Dennis karbon tokot terveztetett a slusszkulcshoz.

    Ennek a narancssárgával díszített kulcsnak a prototípusát árverezték most el közel 2 millió forintnak megfelelő összegért. Ennek a tolla egyik autót sem nyitja vagy indítja be, de jól mutatja, mennyire más világ volt még a '90-es évek.

    Mert különleges az ezüst zsanéros, mágnessel csukódó szénszálas tok, de maga a kulcs végtelenül egyszerű, csavarozott műanyagos verzió. Aztán mégis a kor legsúlyosabb autója köthető hozzá.

  • Közeleg az idei első Parkoló Parádé, amit május 15-én tartunk, és a tuning lesz a témája. Sok érdekes program mellett természetesen tartunk előadást is, amelyet ezúttal Bácsi Gergely prezentál. Vele már több videóban beszélgettünk, és bár többnyire a rettenetesnél kicsit erősebbre tuningolt Toyota Suprákról ismerik, nem ijed meg sem a Honda szívómotoroktól, sem az az Audi turbósaitól.

    Előadásában most mégis arról fog beszélni, hogy miért NE tuningolj autót, és reméljük, az Égéstér eheti adása kicsit meghozza hozzá a kedvet, 14:00-kor kezdünk. A stúdióban Suprás Geri mellett Karotta és Sturcz Anti, kövesd a felvételt Twitchen, kérdezz bele, szólj hozzá, és tetszik, amit látsz, támogass minket.

    https://www.twitch.tv/totalcarhu

    m1cyikobh5ir 800
  • A Honda Civic 50 éve alatt folyamatos vívódás volt a tervezőkben, hogy kell-e az autóból kombi vagy sem. Az első négy generációból készült, aztán a kilencedik generációig tartó hiátus után 2013-ban ismét csináltak egyet, ez lett a Civic Tourer. Nem jött be, mert a tizesből és tizenegyesből sem készül(t) puttonyos verzió, pedig Európában biztos lenne rá kereslet.

    Hogy a legújabb közepes nép-Honda hogyan mutatna kombiként, azt a Sugar Design név alatt publikáló tervező/grafikus rajzolta meg. Jól állna neki a hosszú tető, mármár a 3-as Touringot idézi a nyurga sziluett.

    ez

  • Megvan az a jelenet az Ace Venturából, amikor Miszter Ventura megvadul egy homokszínű Land Roverben, aztán a kicsikocsibumbum, kicsikocsibumbum után a dzsungelben szétdíbolt Defendert becsavarja a pázsiton legelő Bentley S2 Mulliner Drophead Coupe és egy másik Series II közé? Itt éppen ez történik:

    -Nem volna célszerű, ha egy icipicit lassítana?
    -De nem ám, kisapám!

    csontnélkül
  • Vannak dolgok a világon, amiket nem kell megmagyarázni. Egyszerűen csak hátra kell dőlni és élvezni. Így van ez az alábbi videóval is, amelyben egy elég különös autófényezési stratégiát lehet megfigyelni. Mivel beágyazni sajnos nem lehet a kortárs műalkotást, ezért ERRE A LINKRE vagy a képre kattintva nézhető meg.

    fenyezes

    Emberünk a kocka Lada fölött lóg a festékszóró pisztollyal, mondjuk a kocsi eleve úgy néz ki, mint amit korábban már meggyaláztak, de az is biztos, hogy a főhősnek fogalma nincs róla, hogy mit csinál éppen, teljesen kontrollálatlan az egész mozdulatsor.

  • Bitang erős és iszonyatosan gyors versenyautók, a kormány mögött elszánt pilótákkal és körülöttük megannyi remek történet, csodálatos hangok és sajnálatos balesetek is. A raliversenyzés aranykora kétség kívül a '80-as évek B csoportja, mely túl veszélyes volt ahhoz, hogy ma is élvezhessük.

    Ezek a képek egy 1985-ös Monte Carlo-i teszten készültek, azokon a szakaszokon próbálgatták a technikát, ahol a Porsche Macan T-t is vezettem. Itt azonban felbukkan az öthengeres, összkerékhajtású Audi Quattro rövid változata. Aztán megérkezik Walter Röhrl egy szürke Peugeot 205 T16-tal, mely a franciák válasza volt a kategóriára.