A sportkocsijairól ismert brit cég szupertakarékos hajtáslánccal rukkol elő Genfben. Ebben az autót villanymotorok mozgatják, a háromhengeres benzinmotor csak akkutöltésre van.
A hajtásrendszert egy kisautó-tanulmányba szerelik először, amely a Lotus tulajdonosa, a maláj Proton nevén fut, de a formaterv az Italdesign munkája, a műszaki részleteket pedig a brit sportkocsigyártó alkotta meg. A formatervben nincs semmi különös, viszont a Lotus a hajtásrendszerről is mutatott egy vázlatot, ahol jól látható, hogy hogyan rendezték el a terjedelmes szerkezet alkatrészeit. A cél az volt, hogy ne foglaljanak sokkal több helyet, mint egy hagyományos autóban, ezért az 1,2 literes motor a generátorral a szokásos helyére, előre került, az akkumulátorok középre, a padló alá, a villanymotor és az erőátvitel többi mechanikus része pedig a két hátsó kerék közé. Ilyen módon sehol sem foglalnak el túl sok, egyébként másra is használható helyet, és a lehető legjobb súlyelosztást eredményezi az elrendezés, mivel a nehéz akkucellák alacsonyra kerülnek.
Egyelőre nem tudni, hogy a Proton hibrid inkább csak a Lotus technológiájának demonstrálására készült, azzal a céllal, hogy a hajtásláncra nagyobb tőkeerejű autógyárak is felfigyeljenek, vagy komolyabb tervei is vannak vele a maláj gyártónak.