Ezreket menthet meg a Nissan Juke
Rengeteg ember izgulhat, hogy a mini SUV sikert arasson – a megélhetésük múlik rajta.
A Nissan elvitte az új Micra gyártását Nagy-Britanniából, ami komoly érvágás a maradék angol autóiparnak. A japánoknak jó okuk volt erre, hiszen Indiában sokkal olcsóbb a gyártás, és az új kisautót nem csak Európában és Japánban, de a világ minden táján sikerre szeretnék vinni, ami a drága brit munkaerővel lehetetlen volna. Az angol Nissan-gyár ugyanakkor elveszítette legfontosabb termékét: a szintén itt gyártott Qashqai rétegmodell soha nem lesz olyan népszerű, mint egy nagyszériás kompakt. Épp ezért készítette el a japán gyártó a Juke-ot: abban bíznak, hogy az európai modellpalettán legalább részben kiválthatja a Micrát, és ezzel működésben tarthatja az eddig békalámpás kisautókat összeállító gépsorokat. Becslések szerint közvetlenül 1000, közvetve összesen 3000 fő menekült meg az elbocsátástól – ideiglenesen. Hosszabb távon azonban csak akkor érezhetik biztonságban magukat, ha a Juke-nak sikerül megvetnie a lábát a piacon.
A kis SUV annyira kevéssé hasonlít bármi másra a piacon, hogy lényegében képtelenség megjósolni az esélyeit. A formaterve nagyon szokatlan, és a koncepció sem mindennapi: lényegében egy ötajtós kisautó, összkerék-hajtással és akár 187 lóerős turbómotorral. Hasonlóval csak a Mini próbálkozik, de a Countryman is vadonatúj modell, amelynek a fogadtatása még szintén kérdéses. A Juke így könnyen válhat kultusztárggyá, és tarolhat hatalmasat, de az sem kizárt, hogy hatalmasat bukik.
A bukás lehetősége pedig a Sunderlandben dolgozók számára a legfélelmetesebb: könnyen járhatnak úgy, mint a Matra munkásai néhány éve. Miután a Renault az Espace helyett az Avantime gyártását bízták rájuk: a piaci bukás az állásukba került.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Ez már az új Hyundai Ioniq modell lehet
Lehet, hogy az Ioniq 4, de lehet, hogy nem.
- Hírek
F1 kibeszélő: Piastri egyre jobb, Norris egyre rosszabb, válság a Red Bullnál
Még ha Oscar Piastri győzelme nem is forgott veszélyben, bőséggel akadt érdekes és izgalmas történés a legutóbbi Forma 1-es nagydíjon.
- Hírek
A Ford megkezdte az alkudozást
A Ford egyrészt szereti Trump vámjait, másrészt a pokolba kívánja őket
- Hírek
Három jármű ütközött az Üllői úton, az utat lezárták
A fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanítják a járműveket, aki teheti, kerüljön.
- Hírek
Kihajítják a négyhengerest a C 63 AMG-ből
Egészen más hajtáslánc várható, de nem biztos, hogy olyan, amire a vevők vágynak.
- Hírek
Majdnem tömegszerencsétlenségbe torkollott egy idős ember rosszulléte
Csoda, hogy senki sem sérült meg.
- Hírek
A BYD lényegében megoldotta a villanyautózás utolsó problémáját
Öt perc alatt 400 kilométer elég lesz?
- Hírek
Öt új helyszínre telepítenek traffiboxokat Budapesten
Az önkormányzat célja, hogy 2030-rafelére csökkentse a halálos közlekedési balesetek számát
- Tesztek
Elém forró aszfaltot öntsetek!Teszt: Kia EV6 e228 RWD GT-Line - 2025.
Ha tetszik az EV6 új arca, és a megnövelt akkukapacitással is elégedett vagy, már csak egyvalamire fogsz vágyni: tükörsima utakra.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Hírek
Fontos mérföldkövet ért el a Tesla akkumulátorgyártásban
Sikerült olcsóbbá tenniük az előállítást.
- Hírek
Menőbb külsővel és sok apró finomítással támad a 2025-ös Toyota GR Yaris
A mérnökök elsősorban az aerodinamikán és a vezethetőségen dolgoztak, de a váltót is finomhangolták.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Egy férfi fűnyíróval, a másik pedig lovaskocsival ment az autópályára
A szomszédban is vannak furcsa sofőrök.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
