A 2010 eleje óta vásárolt autók tulajdonosainak a vásárlás napjától számítva egy évre szól a kötelező gépjármű felelősségbiztosításuk (kgfb), de felmérések szerint, egyharmaduk még mindig azt hiszi, hogy biztosításuk az év utolsó napján jár le.
A kgfb törvény hatályba lépésétől szűnt meg a szerződések egységes év végi lejárata. Az autósok mintegy 20 százaléka került azóta abba a kategóriába, ahol a vásárlás napja a kgfb évfordulója. A biztosítók november-decemberi zajos kampánya - amely az autósok nagyobb hányadának szól, folyamatosan csökkenti a kgfb átlagdíjakat. A tavalyi kampányban ez már évi 20598 forintra esett. Ebben azonban szerepet játszott az is, hogy olyankor speciális kedvezményeket kínálnak a biztosítók, amelyeket nem kapnak meg az év közben váltók. Az ő számukra mindig drágább 4-5 ezer forinttal az éves díj.
A tavalyi kampányban fordult elő először, hogy - több biztosítónál - az évközi váltók is a kedvezményes díjjal válthattak biztosítót, ha azt előrehozva megtették. Most alakul ki egy másik gyakorlat, amikor egyes biztosítók az évközi váltóknak is adnak kedvezményt. Miután a megkérdezett évközi váltók 34 százaléka úgy vélte, hogy az év végén jár le a biztosítása, az ebbe a csoportba tartozók sokkal kevésbé figyelnek arra, hogy a kedvezőbb díjú biztosítást válasszák. Ennél is gyakoribb, hogy nem mondják fel a lejárat előtt 30 nappal a meglévő biztosításukat, e nélkül viszont ott ragadnak a korábbi biztosítójuknál.
A vizsgálat kimutatta, hogy a magyar - alig több mint 20 ezer forintos - kgfb átlagdíjjal szemben mennyiért lehet átlagosan autót biztosítani a környező országokban. Az eredmény: Romániában 31 ezer, Szlovákiában 41 ezer, Horvátországban 57 ezer, míg Szlovéniában 61 ezer forint az átlagdíj.