Gyártósoron a BMW következő baklövése?

2012.08.01. 18:45

Régóta híresztelik, hogy a 3-as F30 kódra hallgató, idei kiadásából ötféle karosszériaváltozat is lesz. Azt pletykálták, hogy a szedán, kupé, kabrió és kombi mellé egy ferdehátú 3GT is érkezik. Úgy tűnik, nem tévedtek.

A legfrissebb kiszivárgott fotó alapján a bajorokat nem tántorította el az 5GT sikertelensége, hogy a 3-asból is faragjanak egy púpos ferdehátút. A gyártósoron látható váz sokat ugyan nem árul el, hiszen akár egy prototípus alapja is lehet, de valószínűbb, hogy már egy előszériás autót örökített meg a kémfotós. Utóbbi esetben nem lehet már messze a hivatalos bemutató.

Annyi már a váz X6-ost mímelő tetővonalán is látszik, hogy a 3GT könnyedebb formatervet kapott, mint szerencsétlen bátyja. A legfeltűnőbb részlet a C oszlopba stancolt háromszögablak, amely nélkülözi az évtizedes BMW-hagyományt, az ablakok alsó vonalából formált hokiütőt. Másik sajátossága lehet a 3GT-nek a crossoveresen, finoman kiemelt futómű, amely régebben készült kémfotókon látszik.

Bár a hivatalos bemutatóról a gyáriak felől még sokat nem hallottunk, szinte biztosra vehető, hogy a 3GT jövő év elején már kapható lesz. Nem lepődnénk meg, ha az őszi autószalonok egyikén, akár már Párizsban felbukkanna a végleges változat.

Az oldalról ajánljuk

Magyarországra érkezik a Chery második modellje, pedig még az elsőt sem láttuk
  • Hírek

Magyarországra érkezik a Chery második modellje, pedig még az elsőt sem láttuk

A Tiggo 7 és a Tiggo 8 az idei év második feltől lesz kapható.

március 4., 13:05
Minden negyedik ellopott autó Toyota Land Cruiser volt Japánban
  • Hírek

Minden negyedik ellopott autó Toyota Land Cruiser volt Japánban

A tízes toplistán csak Toyoták és Lexusok vannak.

március 4., 14:30
Másfél milliárd eurós hátbaszúrást kapott a Maserati
  • Hírek

Másfél milliárd eurós hátbaszúrást kapott a Maserati

Et tu, mi fili, Stellantis?

március 4., 09:06
Extra pénzért árulna utólag aktiválható hatótávot a Rivian
  • Hírek

Extra pénzért árulna utólag aktiválható hatótávot a Rivian

Ez úgy lehetséges, hogy a Large+ akkumulátor teljesen megegyezik a Max változattal, ám előbbi kapacitását szoftveresen korlátozták.

március 4., 12:05
Trump vámjai miatt akár 4,5 millió forintos áremelkedés jöhet az amerikai autópiacon
  • Hírek

Trump vámjai miatt akár 4,5 millió forintos áremelkedés jöhet az amerikai autópiacon

A vámok emelése kéz a kézben jár az árak emelkedésével, amely az autóiparban járhat a legsúlyosabb következményekkel.

március 4., 10:17
Egyszerű szerszámokkal loptak 120 millió forint értékben az ABT tuningcégtől
  • Hírek

Egyszerű szerszámokkal loptak 120 millió forint értékben az ABT tuningcégtől

A lopást valószínűleg nem kispályások követték el.

1 órája
Az egyik Yaris széttép, a másik meg ritkább, mint egy Bugatti
  • Tesztek

Az egyik Yaris széttép, a másik meg ritkább, mint egy Bugatti

Bő 20 évvel ezelőtt is volt turbós Toyota Yaris, de az nem volt annyira brutális, mint napjainkban.

március 4., 13:33
Nem lehet leszoktatni az embereket az autózásról, ezt már a környezetvédők is látják
  • Hírek

Nem lehet leszoktatni az embereket az autózásról, ezt már a környezetvédők is látják

Meglepő mondás a fő környezetvédőtől. Kérjük vissza a szedánokat!

március 4., 06:02
Reklámok lephetik el a modern autók infotainment képernyőit
  • Hírek

Reklámok lephetik el a modern autók infotainment képernyőit

A marketingesek számára ez valódi aranybánya lehetne.

március 3., 05:59
Hihetetlen, de még mindig lopnak közlekedési táblákat szülinapi ajándéknak
  • Hírek

Hihetetlen, de még mindig lopnak közlekedési táblákat szülinapi ajándéknak

Hiába von büntetőeljárást maga után, még mindig akadnak olyanok, akik közlekedési táblát lopnak.

március 3., 07:35
Ennél menőbben nem lehet megünnepelni a Porsche 912 hatvanadik születésnapját
  • Hírek

Ennél menőbben nem lehet megünnepelni a Porsche 912 hatvanadik születésnapját

A magyar KAMManufaktur kitett magáért.

március 4., 17:35
Íme az uniós terv a feltápászkodásra, Magyarországnak is jó lehet
  • Hírek

Íme az uniós terv a feltápászkodásra, Magyarországnak is jó lehet

Uniós hátszelet kaphat az akkumulátorgyártás.

március 4., 18:03
Javítják a burkolatot, sávzárásra kell számítani az M0-son
  • Hírek

Javítják a burkolatot, sávzárásra kell számítani az M0-son

A halásztelki csomópont térségében, az M1-es autópálya irányába.

március 4., 06:02
A Polestar nagyot kaszált a Tesla iránti közutálatból
  • Hírek

A Polestar nagyot kaszált a Tesla iránti közutálatból

Kaptak az alkalmon.

március 4., 15:53
A gatyáját is kifizette olvasónk, pedig ha OT rendszám, akkor kedvezményes biztosítás!
  • Közélet

A gatyáját is kifizette olvasónk, pedig ha OT rendszám, akkor kedvezményes biztosítás!

Az OT plakett kiváltásával automatikusan jár a kedvezményes KGFB is. Csak az időzítés nem mindegy.

március 4., 06:02
Joggal lehetett volna az Év Autója
  • Tesztek

Joggal lehetett volna az Év AutójaTeszt: KIA EV3 Long Range Earth Plus

Tisztességes valós hatótávjával máris felfelé lóg ki a sorból, és ez nem minden.

március 4., 16:38
Véget ért egy nagy korszak: nem lehet többé Nissan GT-R-t rendelni
  • Hírek

Véget ért egy nagy korszak: nem lehet többé Nissan GT-R-t rendelni

A Nissan hazájában, Japánban is leállt az értékesítés.

március 3., 05:59
Ismét csökkennek az üzemanyagárak, januárhoz képest is olcsóbban tankolunk
  • Hírek

Ismét csökkennek az üzemanyagárak, januárhoz képest is olcsóbban tankolunk

Lassan, de biztosan olcsóbb az üzemanyag. Kérdés, hogy ez meddig marad így.

március 3., 16:58
Emissziós pofont kaphat a Tesla
  • Hírek

Emissziós pofont kaphat a Tesla

A többi autógyártótól kapott emissziós pénz kerülhet veszélybe.

március 3., 16:10
„Digitális lasszóval” kapná el az ámokfutókat egy német mérnök
  • Hírek

„Digitális lasszóval” kapná el az ámokfutókat egy német mérnök

Bár vannak érvek a megoldás mellett, egyelőre korai arról beszélni, hogy ténylegesen megjelenjen az autókban.

március 3., 11:20
Visszafordult a magyar újautó-piac
  • Hírek

Visszafordult a magyar újautó-piac

Közel 2 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új autók száma.

március 3., 11:04
Profi instruktorok segítségével tanulnak gyors autót vezetni a rendőrök
  • Hírek

Profi instruktorok segítségével tanulnak gyors autót vezetni a rendőrök

Ennek helyszíne a ZalaZONE autóipari tesztközpont lesz.

március 3., 10:15
Egy idióta 50 helyett 171 km/h-val repesztett Esztergom belterületén
  • Hírek

Egy idióta 50 helyett 171 km/h-val repesztett Esztergom belterületén

Negtatív rekorder lett.

március 3., 13:16
KAMM 912c 60th Edition
  • Hírek

KAMM 912c 60th Edition

március 4., 14:01
Chery Tiggo 8
  • Hírek

Chery Tiggo 8

március 4., 10:31
Mazda MX-5 Coupé Type-E
  • Hírek

Mazda MX-5 Coupé Type-E

március 3., 14:24