2013.01.15. 10:38

Nehéz volna megbecsülni, hogy mekkora a sportos óriás-kupék piaca, de az az érzésünk, a három német luxusautó-gyártó számára itt már csak a presztízs érdekes. Az Audi ugyan későn szált be ebbe a meccsbe – sokkal a Mercedes CLS 63 AMG és röviddel a BMW M6 Gran Coupé után – de láthatóan megpróbált beleadni mindent. Arról már nem az Audi tehet, hogy a Mercedes az utolsó pillanatban emelte a tétet lóerő-fronton.

Az RS7, ahogy ebben a kategóriában kötelező, természetesen brutálisan erős motort kapott. A kompakt, négyliteres biturbó V8-ast a hengersorok közt elhelyezett turbókkal már más Audi és Bentley modellekben is bevetették – itt egész pontosan 560 lóerőt hoztak ki belőle, 5700-as és 6700-as fordulatszám között. A 700 Nm-es csúcsnyomaték és vele a végtelen erő érzése azonban már 1750-es fordulatszámtól megérkezik. A vetélytársakéhoz képest kicsi motor azonban nem csak brutálisan erős, más érdekes trükköket is felvonultat.

Részint a COD fantázianevű hengerlekapcsoló rendszernek köszönhetően a 2-es, a 3-as, az 5-ös és a 8-as henger csak akkor működik, ha szükség van rá. Négy hengerrel persze sokkal durvábban járna, ezért kapott aktív rezgéscsillapítású motorfelfüggesztést, amely kioltja az ilyenkor keletkező plusz rezonanciák nagy részét. Többek közt a hengerlekapcsolással érik el, hogy az autó kíméletesen hajtva elméletben akár 9,8 liter benzinnel is elmehessen 100 kilométert. Az állandó összkerék-hajtás és a nyolcfokozatú automata váltó mellett ez igazán nem hangzik rosszul.

Abba belegondolni is fáj, hogy mit fogyaszthat a motor, ha arra kényszerítik, hogy 1,7 tonnát 3,9 másodperc alatt gyorsítson fel 100-as tempóra. Merthogy erre is képes, sőt, a végsebessége is 300 km/h felett alakulna, ha be nem avatkozna az elektronika. Az RS7 is 250-nél fogja meg a gyorsulást, bár a gyártó némi felárért hajlandó emelni a korlátozás beállításán. A Dynamic csomag 280 km/h-ra, a Dynamic Plus 305-re emeli az elérhető sebességet, bár nem lehetetlen, hogy korlátozás nélkül ennél is többet tudna a gép.

Persze az RS7-esben nem csak a motor különleges. Alaphelyzetben 2 centivel megültetett légrugós futóművet kap az autó, de aki hajlandó feláldozni némi kényelmet a stabilitásért és kanyarsebességért, az kaphat acélrugós sportfutóművet is, aktív lengéscsillapítókkal. Az autóra 20 vagy 21 hüvelykes alufelnik kerülhetnek, ami nem véletlen: már az alapkivitel fékei is hatalmasak, de kapható az autóhoz kerámiatárcsás rendszer is, 42 centi átmérőjű féktárcsákkal – ezeket már nemigen fárasztja el a valódi sportos használat sem.

Ahhoz képest, amit tud, az RS7 nem is túl hivalkodó. Elöl ugyan kapott két nagy légbeömlőt, hátul a kötelező diffúzort, és elég látványosak a nagy felnik, de így sem sokkal feltűnőbb, mint bármelyik másik A7-es változat. Belül is csak a lapított alsó karimájú kormány, a jobb tartású sportülések és néhány díszítőelem jelzi, hogy ez a kivitel többet tud.

Ami a versenyt illeti a többiekkel, az RS7-est ugyan túllicitálta a 2013-as CLS 63 AMG mind teljesítményben, hisz az új változat 585 lovas, mind gyorsulásban – 3,6 másodperc alatt van meg a száz – az Audi viszont garanciavesztés nélkül kínál 300 km/h feletti tempót, ami a potenciális vásárlók számára szintén vonzó lehet. Ugyanakkor a licitnek érzésünk szerint még nincs vége: a BMW M6 Grancd Coupé és az Audi motorjában is van még tartalék – csak emelni kell a turbónyomáson – így csak idő kérdése, mikor rukkolnak majd elő a 600 lóerős, vagy még durvább változatokkal. Akkor is, ha ezen a szinten más semmi haszna a lóerők további szaporításának.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.