Toldozott-foldozott, ezért drága?

Nem sok jóra emlékszem a seregből, gyűlöltem az egészet, ahogy volt, mindig úgy tekintek vissza arra az egy évre, mintha börtönben ültem volna. De egyvalamit szerettem, pedig távolról sem mondhatja rám senki, hogy fegyverbuzi lennék: az AMD-65-ös géppuskámat.

Ez a géppityu más volt, mint a többieké, valószínűleg egy jóval korábbi szériából származott. Nem darabosan hámlott róla a festék, mint a surranótársaiméról, hanem szép, egyenletesen kopott, a fegyver kiemelkedő részei emiatt szépen fémig polírozódtak, ahol pedig maradt festék, ott a széleken fényesből a mély gödrökben kissé mattabba hajlott a textúra. Rég láttam tárgyat ennyire szépen elkopni, olyan volt, mint valami kő, amit évmilliókon át csiszolt a víz és a többi kavics. Még egy dolog jó volt benne: nem lehetett, legalábbis nem volt érdemes lőni vele, mert a gyakorlat előtti bemérésen kiderült – egyetlen más géppityu nem húz annyira félre, mint az enyém.

Nos, az angliai Yorkshire-ben működő Kahn tuningcég pont ilyen Land Rover termékeket állít elő, de Porsche Cayenne-ből, Jeep Grand Cherokee-ből is szép számmal alakítanak át. Olyanok, mint az én AMD-m, lőni nem lehet velük, legalábbis nem jobban, mint az eredetivel, a motorhoz, műszaki berendezésekhez ugyanis nem nyúlnak. Viszont tényleg jól néznek ki.

Tudják, ebbe a cégbe is a genfi szalonon botlottunk bele, a sok, csiricsáré, Mansory-lila, Carlsson-aranycsíkos csúfságoktól hemzsegő placc között a Kahn standja elsőre egy éhes fekete lyuk volt, egy komor szénbánya a svejci Victorinox-csillogás közepén.

Aztán jobban megnéztem. Ahogy a fegyverekért nem rajongok, legalább annyira taszítanak a terepjárók, mindkettőt feleslegesnek tartom, mert valamilyen formában pusztításra valók – egyik az állatvilágot, a másik a növényzetet irtja, már ha nem csak nézegetni veszik. És ezek mégis tetszettek – lám, még egy párhuzam az AMD-vel, bár eléggé személyes.

A Defenderek felől közelítettem meg a bázist, és már a sarkon álló, világos palaszürke-metál színű XS110 Chelsea Wide Track mellett lecövekeltem: ez tényleg olyan mint valami polírozott titánkocka. Rajta van a Kahn Design Ltd. összes lényegi módosítása, a masszív sárvédőszélesítő kiegészítőpanelek, a széles kerekek, a gyémántszerű ledes fényszórók, mindenféle ál-légbe- és -légkiömlők, saját maszk, a belső térben steppelések, varrások, bőrök. Ezen az ötajtós Defender 110-esen műbőr a tető, az utasok spéci, tweed és bőr kombinációjú kagylóüléseken (igen, mindannyian) ülnek, a vezető pedig egyedi, egyküllős Kahn-kormányt tekerget.

Lehet, hogy pocsék az ízlésem, de baromira tetszik, egy ilyennel el tudnám képzelni az életet. És Kahnék állítólag még arra is vigyáztak, hogy a kocsi terepjáróképessége megmaradjon, itt semmi nem csökkenti a bakhátat és a terepszöget. Ezerszer ez, mint egy bármilyen buta, amerikai SUV-tuning.

Mellette matt fekete 90-es, tehát rövid Defi fenyeget. Ezen csak a betétek bronzszínűek, más minden sötét, még a belső tér is, ami tiszta bőr, igaz, szétvarrva. Ahhoz képest, hogy szerintem egy régebbi Ferrarinál igazi kötelező tartozék ez, az ötágú Mondial kerék még itt, ebben a hatalmas, 20-as méretben is jól mutat. Fene se érti ezt... A krómküllős kormány azonban már kezdi megviselni a gyomromat, pláne a műanyag váltógomb mellett, inkább lépek.

A Defenderek szemmel láthatóan utólag felcsavarozgatott panelekkel mokányabbá tett teste után a sor végén álló – megint csak matt fekete – Evoque már szinte szériaprodukció. Minden szépen illeszkedik, beleolvad a designba, hihetném, hogy ez is Solihullban gördült le így a szalagról. Egy a bibi – vagy egy méterrel szélesebb a lúdtalpas verzióknál. Kahnék itt is vezényszóra gyűrték fel az ingujjaikat, minden négyzetcentiméteren módosításokba ütközök.

Szénszálas az eleje és a hátulja, ott a 3D-s maszk, a kivétel nélkül, egyenként módosított légterelők, megint csak ledesek a lámpák. Tényleg érdemes nézegetni kicsit, mert ez az Evoque RS-250 Volcanic Grey Edition más, mint amit a sarki közértben kapsz. Belül is varrások, alcantara és bőr mindenütt, gyémántbetétes váltógomb, hibátlan ízlésvilág. Valahogy sikerül elkerülniük a gagyerákság látszatát, pedig azok a cégek, amik Genfbe eljönnek, sokszor a Polux-féle Samara-légterelő szintjén mozognak, mint tudjuk.

De Kahnék favoritja a nagy Range. Van itt luxusra fókuszáló 600-LE, sportosságra élezett RS-600 és egy ottjártamkor sajnos ponyva alatt lapuló Range Rover Sport RS-300 is. Ültetések, spéci varrások, hajszálszűrős kipufogók, akár 17 elemig terjedő karosszériapanel-kiegészítők, légterelők, méretben 23-asig elmenő kerekek, színkódos féknyergek, rozsdamentes acél belépők, sok-sok alumínium és sportülés mind garantálja, hogy profi futballistától ukrán maffiózóig minden igényes polgár a szívébe zárja a Kahn termékeit. Be kell vallanom, sajnos nekem is tetszenek, mert a különálló alkatrészek lehetnek ugyan vásáriak, de ahogy csomagba pakolták őket, az számomra csodás, pedig tényleg egyetlen porcikám nem vágyik ilyen autókra. Vagy titkon igen?

Mindenesetre egyhamar nem rendelek semmit onnan, az biztos, mert ezeket a kocsikat meg kell ám fizetni. Egy szett bőrös, steppelt sportülés a Defibe 3000 euró. Ez még csak kettő, a 110-esbe kell hat, tehát a nagy építőkészlet ára majdnem 2,7 millió forint. Hujjuj. Még jó, hogy a piros övből a teljes garnitúra kerül csupán 800 euróba, azaz 240 ezerbe. A piros fordulatszámmérő-alap? Potom száznyolcvanezer.

Azt hiszem, maradok az állólámpás Mercinél, és ha nagyon rám jön az úrhatnám polgár, veszek egy Kahn tűzoltókészüléket. Az csak tizennyolcezer forintnyi euró – bombaüzlet, nem?