Az Opel minden erejével azon van, hogy a Corsát ismét az előtérbe tolja. Az igyekezet érthető, hisz a régi Corsa felújított változatával kell kihúzniuk még egy modellciklust, így legalább azt tudatosítani kell a közönségben, hogy ez a típus nem egy maszatos modellfrissítés eredménye, de igazi újdonság.
Nagyjából erre szolgál a Corsa Van brüsszeli bemutatója is, hisz a típus még annyi újdonságot sem hordoz, mint a személyszállító változat. Az orr-rész persze itt is az új, az autó közepe viszont felismerhetően a régi, csak a hátsó ablakok átlátszatlanok, és az első ülések mögé helyeztek térelválasztó rácsot. Ráadásul még a motorválasztékon sem látszik a korszerűsítés szándéka: a Van egyetlen dízelmotorral és egyetlen benzinessel lesz kapható. Az 1,3 literes, 95 lóerős négyhengeres turbódízel a Fiattól átvett, egyre korosabb dízelmotor egy változata, az 1,4 literes, 70 lóerős szívómotor viszont valamiféle maradéknak tűnik a leköszönő motorpalettából, amelyet ezúttal spórolós zöldségesek nyakába próbálnak varrni.

Az autó teljes raktere egyébként 921 liter, a tehelhetősége pedig 571 kg, 21 kilogrammal több, mint eddig. A szervizintervallumot az Opel egy érdekes trükkel kettéosztotta: bár rendes nagyszervizre csak 60 ezer kilométerenként vagy két évente van szükség, félidőben el kell vinni az autót egy kisebb szervizre és átvizsgálásra, azaz a valós karbantartási periódus 30 ezer kilométer vagy egy év. A Corsa Vant Európában már az első negyedévben elkezdik bevezetni.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Majdnem tömegszerencsétlenségbe torkollott egy idős ember rosszulléte
Csoda, hogy senki sem sérült meg.
- Hírek
A BYD lényegében megoldotta a villanyautózás utolsó problémáját
Öt perc alatt 400 kilométer elég lesz?
- Hírek
Kihajítják a négyhengerest a C 63 AMG-ből
Egészen más hajtáslánc várható, de nem biztos, hogy olyan, amire a vevők vágynak.
- Hírek
A Ford megkezdte az alkudozást
A Ford egyrészt szereti Trump vámjait, másrészt a pokolba kívánja őket
- Hírek
Három jármű ütközött az Üllői úton, az utat lezárták
A fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanítják a járműveket, aki teheti, kerüljön.
- Hírek
F1 kibeszélő: Piastri egyre jobb, Norris egyre rosszabb, válság a Red Bullnál
Még ha Oscar Piastri győzelme nem is forgott veszélyben, bőséggel akadt érdekes és izgalmas történés a legutóbbi Forma 1-es nagydíjon.
- Hírek
Öt új helyszínre telepítenek traffiboxokat Budapesten
Az önkormányzat célja, hogy 2030-rafelére csökkentse a halálos közlekedési balesetek számát
- Tesztek
Elém forró aszfaltot öntsetek!Teszt: Kia EV6 e228 RWD GT-Line - 2025.
Ha tetszik az EV6 új arca, és a megnövelt akkukapacitással is elégedett vagy, már csak egyvalamire fogsz vágyni: tükörsima utakra.
- Hírek
Ez már az új Hyundai Ioniq modell lehet
Lehet, hogy az Ioniq 4, de lehet, hogy nem.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Hírek
Menőbb külsővel és sok apró finomítással támad a 2025-ös Toyota GR Yaris
A mérnökök elsősorban az aerodinamikán és a vezethetőségen dolgoztak, de a váltót is finomhangolták.
- Hírek
Fontos mérföldkövet ért el a Tesla akkumulátorgyártásban
Sikerült olcsóbbá tenniük az előállítást.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Hírek
Egy férfi fűnyíróval, a másik pedig lovaskocsival ment az autópályára
A szomszédban is vannak furcsa sofőrök.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
