Öt új Renault jön az idén

2015.02.03. 13:21

A közepes szabadidő-autó, a Kadjar bemutatója kapcsán kiderült, hogy az idén minimum további négy újdonságot terveznek bemutatni.

Maga Carlos Ghosn, a Renault-Nissan első számú vezetője mutatta be a Kadjart, és egyebek közt arról is beszélt, hogy ez a típus csupán az első lépése az idei modelloffenzívának. Bár részleteket nem mondott, azt elárulta, hogy egy városi kisautót, egy nagyméretű szedánt és egy pick-upot is lelepleznek az idén, az eddig bemutatott Kadjar és Espace típusok mellett. Ghosn szerint így jelentősen csökkenthetik a kínálat átlagéletkorát, és emellett színesebb is lesz a paletta.

A Ghosn által említett A szegmensbeli kisautó valószínűleg a Value Up nevű tanulmány szériaváltozata lesz – ez hasonló ötletet valósít meg, mint a Citroën C4 Cactus, csak jó két mérettel kisebb kivitelben. A Twingo és a Clio közti méretű, orrmotoros, fronthajtású modellnél állítólag a célszerűség, a vidám ötletek és az alacsony ár volt a három legfontosabb tervezési szempont, és azt várják tőle, hogy a Twingo első generációjához hasonlóan sikeres legyen.

A D szegmensben a franciáknak eddig nem volt túl nagy szerencséjük – az aktuális Lagunát egyes piacokról már vissza is vonták a kereslet hiánya miatt – de úgy néz ki, nem adják fel a küzdelmet. Még az idén jön a következő középkategóriás szedán, amelyet várhatóan az új Espace műszaki alapjaira építenek. Erről eddig annyit árultak el, hogy a Captur stíluselemeit láthatjuk viszont az új csúcs-szedánon.

A legkevésbé ismert meglepetés azonban a Ghosn által említett pick-up. Ilyen modellje rég nem volt a franciáknak, részben nyilván azért, mert a testvérmárka, a Nissan meglehetősen sikeres volt a Navara sorozattal. Ám nem kizárt, hogy ahogy a Capture a Juke, a Kadjar pedig a Qashqai szegmensében, a megfelelő Nissan műszaki alapjait felhasználva igyekszik egy szeletet hasítani a piacból, úgy a Renault a Navarából is elkészíti saját változatát.

Azzal, hogy az európai piac ismét a növekedés jeleit mutatja, úgy néz ki, a gyártók is bátrabban fejlesztenek. A Renault köztük is kivételesen aktívnak tűnik, hisz a cég elsődleges piaca még mindig Európa, ahol a kereslet emelkedésével párhuzamosan a franciák a piaci részesedésüket is megpróbálják javítani.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.