Az Audi látszólag mindenhol igyekszik kiállítani egy Prologue tanulmányt. Tavaly ősszel Los Angelesben benzinmotoros kupéként indult a sorozat, majd az idén tavasszal Genfben folytatták a sort a Prologue Avant kombival. A Sanghaji Autószalonra ezt fejlesztették tovább, emelt hasmagassággal és az eddigieknél is nagyobb teljesítményű hajtással.
Ez a változat, amely a Prologue Allroad névre hallgat, tulajdonképp az A6 Allroad bő két számmal nagyobb változataként fogható fel. Az 5,13 méteres modellt 7,7 centivel emelték meg, és a két korábbi tanulmány hajtásának egy újabb kombinációját építették bele. Az Avant hibrid hajtásába a dízelmotor helyett a 4 literes, ikerturbós, 650 lóerős V8-as került, így az összteljesítmény 734 lóerőre, a csúcsnyomaték 900 Nm-re emelkedett. Így a dinamikai és fogyasztási adatok elég hihetelen kombinációja adódik: 3,5 másodperces gyorsulás 100 km/h-ra, és 2,4 literes fogyasztás száz kilométeren, vegyes ciklusban. Ez utóbbi adat nyilván úgy jöhet ki, ha a távolságba beleszámolják a 14,1 kWh-s akkumulátor által biztosított 54 km-es, tisztán elektromos hatótávolságot, de az így nyert energiát a benzinfogyasztásnál egyszerűen nem veszik figyelembe.
A Prologue Allroad érdekessége egyébként, hogy az akkumulátora kábel nélkül is tölthető a megfelelő induktív töltőállomásra beállva. A tanulmányban egyébként minden benne van, amit az Audi jelenleg kínálni tud, a teljes egészében képernyő-alapú műszerfaltól a lézeres LED-fényszórókon és a változó áttételű kormányzáson át a karbon-kerámia féktárcsákig.
Az Audi célja valószínűleg az, hogy tesztelje a márka következő arculatát – ezért intézték úgy, hogy minden, piaci szempontból érdekes kontinensre jusson egy-egy Prologue változat. Ám ezek közül is Kína a leglényegesebb, hisz ma már ez az Audi legfontosabb piaca, azaz nagyon nagyban függhet a sanghaji közönség reakcióitól, hogy a Prologue tanulmány-család jellegzetes vonásaiból végül mennyi szivárog majd át a jövő sorozatgyártású Audijaiba.