Nem környezetbarát, épp ezért fogják szeretni

2019.01.14. 16:51

Az Egyesült Államokban régóta komolyan veszik a környezetvédelem kérdését, a személyautók fogyasztását már az 1970-es évek óta erősen korlátozzák – épp ezért odaát lassan ki is vesznek a személyautók. Aki nagy teljesítményt akar viszonylag olcsón, az pedig ma is megkaphatja: terepjáróban, vagy pickupban, hisz azokra sokkal lazább korlátozások vonatkoznak. A Ram újdonsága, a HD pickup az amerikai közlekedés ezen arcának kiváló példája: hatalmas, feltűnő, erős, és cseppet sem tűnik környezetkímélőnek.

Eladni sem ezzel próbálják, hanem azzal, hogy az első szériagyártású pick-up, amely 1000 fontláb, azaz 1355 Nm csúcsnyomaték feletti motorral kapható. A Cummins 6,7 literes, sorhatos turbódízeléről van szó, amely egyébként 370 és 400 lóerővel kerül a Ram pickup-családjába. Az erősebb változat maximális nyomatéka a gyáriak szerint kerek 1000 fontláb, míg a gyengébb 850 fontláb, vagyis 1151 Nm leadására képes. Természetesen benzines változat is kapható, ebbe a 6,4 literes Hemi V8-as 410 lóerős változata kerül, de mivel ez pörgősebb darab – a csúcsteljesítmény 5600-as fordulatszám mellett jelentkezik – ennek a nyomatéka „csak” 581 Nm. A dízelmotorokhoz egyébként hatfokozatú automata váltót kínálnak, míg a benzineshez a Chrysler nyolcsebességes Torqueflite 8HP75-ösét kínálják.

A Ram-nál a HD jelölés a Heavy Duty, azaz a nagy terhelésre szánt változatot jelöli, az új formaterv is ezt hangsúlyozza. A leglátványosabb újdonság persze a minden eddiginél nagyszabásúbb hűtőmaszk: az elrendezés kifejezetten tradicionális, az óriási felületet pedig rettenetes mennyiségű krómmal tették még feltűnőbbé. Ha van nyomasztóbb látvány a tükörben, mint egy BMW X7-es vagy egy Audi Q7-es, hát ez lehet az.

Ám a Ram a német luxusterepjárókkal ellentétben nem csak mások nyomasztására alkalmas, vannak célszerű értékei is. Ilyen, hogy a teherbírása 3,4 tonna, vontatni pedig bő 14 tonnát lehet vele. A legnagyobb változat afféle lakossági kamionként is alkalmazható a megfelelő vonónyereg révén, így valóban alkalmas a mifelénk jellemzően kisebb teherautókkal megoldott szállítási feladatok elvégzésére.

A teljes Fiat-Chrysler számára az egyik legfontosabb modell lehet az új Ram HD: ez az a típus, amelyből nagy mennyiséget lehet eladni az Egyesült Államokban, szép nagy haszonkulccsal, és ebben a kategóriában a fogyasztási korlátozások sem fojtogatják a gyártókat olyan mértékben, mint a személyautók esetében. Talán nem véletlen, hogy elemzők szerint a detroiti gyártókat már csak az ilyen nagyobb pick-upok, és műszakilag hasonló alvázas terepjárók tartják el, ám úgy néz ki, ezekből elég jól meg lehet élni arrafelé.