Gazdagnak, befolyásosnak lenni már nem bűn Kínában, és a hazai ipar, élén az Első Autógyárral évek óta azon igyekszik, hogy a vastag pénztárcájú kínaiak hazai járműre is elkölthessék a vagyonukat. Olyan járműre, amely méretével is kifejezi gazdája lehetőségeit.

Egyértelműen ezt a célt szolgálja a nemrég bemutatott E-HS9 nevű luxusterepjáró. Az a szögletes batár egyértelműen olyan autók ellenfelének készült, amilyen mondjuk az Audi Q7, a Cadillac Escalade vagy a Mercedes GLS. Az 5,2 méter hosszú, 3,11 méteres tengelytávú, 2,01 méter széles és 1,73 méter magas, igény szerint négy-, öt-, vagy hétszemélyes belső térrel kínált gép ráadásul példamutatásra is alkalmas, hiszen tökéletesen tiszta üzemű, elektromos hajtásláncot tartalmaz.
Az óriási testet két villanymotor hajtja, kiviteltől függő teljesítménnyel. Az alapváltozatba két 218 lóerős motor kerül, az egyik az első, a másik a hátsó kerekeket hajtja, a csúcsmodellben viszont 350 lóerős motor kerül hátra. Ez utóbbi kombinációval 4 másodpercen belül gyorsulhat a típus százra, annak ellenére, hogy a 92,4 kWh-s akkucsomaggal együtt nyilván bőven két tonna feletti lehet a tömege. Az 500 km-es hatótáv is elég optimistán hangzik, de az NEDC-ciklus szerint akár meg is lehet, bár a valódi hatótáv-érték valószínűleg inkább 3-assal kezdődő háromjegyű szám lehet.
Az E-HS9 már egyértelműen nem úgy próbál ijesztő lenni, ahogy a funkcionárius-autóként ismert L5 változatok, legalábbis erre utal, hogy a fekete fényezés és a múltidéző forma helyett kétszínű festéssel, és kifejezetten korszerű formatervvel kényezteti majdani vásárlóit.
Egy csomó adat még nem nyilvános, így az sem derült ki, hogy mennyiért vesztegetik majd az elektromos terepjárót. Arra viszont simán megvan az esély, hogy a Hongqi lesz az első, amely drága luxusterepjárót kínál tisztán elektromos hajtással, ami Kínán kívül is érdekessé tehetné.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Piastri behúzta a mozgalmas Bahreini Nagydíjat, Verstappen csak a hatodik
Történésekben nem volt hiány a szezon negyedik versenyén, de Oscar Piastrit senki sem tudta zavarba hozni.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.

