Most már biztos, amit korábban csak pletykák alapján lehetett sejteni: az Ineos átveszi a Daimler autógyárát Hambachban, ahol így elkezdhetik a Grenadier gyártására való felkészülést, de tovább készülhet a villanymotoros Smart Fortwo is.

Ezzel a Daimler megszabadul attól a tehertől, amit egy autógyár bezárása jelentene – mintegy 1300 munkahelyet kellene megszüntetni, ami nyilván konfliktust hozna a francia kormányzattal és szakszervezetekkel, és több százmillió euró költséget – míg az Ineos készen kap egy komplett autógyárat, amely alkalmas a terveikben szereplő 25 ezer Grenadier terepjáró legyártására. Az Ineos szerint így minden adott, hogy 2022 elején piacra lépjenek a terepjáróval, amely formára és jellegre a Land Rover Defendert követi, viszont nagyrészt német alkatrészekből épül fel.
Elrajzolt Land Rovernek látszik az új Ineos Grenadier
Nem mernénk kijelenteni, hogy a Land Rovernek nincs miért pereskednie: a hasonlóság letagadhatatlan.
Az üzlet anyagi részleteiről egyelőre nem nyilatkoztak, de úgy tudjuk, a megállapodás része, hogy a hambachi gyár folytatja a Mercedes alkatrészek szállítását, illetve a Smart Fortwo villanymotoros változatának gyártását 2024-ig. Ez időt ad a Daimlernek, hogy a terveknek megfelelően Kínába költöztesse a Smart modellek előállítását, anélkül, hogy a forgalmazást teljesen le kellene állítania.
Kínába költöztetik a Smartot
A Geely segítségével próbálják hasznossá tenni a Mercedes kisautó-márkáját.
Az Ineos természetesen kapott kritikákat azért, mert nem Nagy-Britanniában hoz létre gyárat, ahogy korábban ígérte – a korábbi tervek szerint Wales-ben építettek volna teljesen új üzemet – de erre azt nyilatkozták, hogy a hambachi ajánlat egyszerűen kihagyhatatlan volt. Valószínű, hogy az egyébként bezárásra ítélt gyárért legfeljebb jelképes összeget kellett fizetni, így még azzal együtt is megérte átvenni, hogy jóval nagyobb annál, mint amire az Ineosnak valójában szüksége lenne.
Az üzemet 1997-ben építette a Daimler, kifejezetten a Smart márka számára. Az itt kiépített kapacitást 2008-ban használták ki a legteljesebb mértékben, ekkor nagyjából 140 ezer autó készült itt, 2019-re azonban 70 ezer környékére esett vissza a termelés.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Reklámok lephetik el a modern autók infotainment képernyőit
A marketingesek számára ez valódi aranybánya lehetne.
- Hírek
Úgy veszik a Xiaomi 1500 lóerős sportautóját, mint a cukrot
A Xiaomi bejön a kínaiaknak autógyártóként is.
- Belsőség
Rémálomtól a német precizitásigVálogatás a Népítélet bugyraiból
Őseihez méltatlan Land Rover; Alfa, ami sosem hagyott cserben; és egy megbízható Citroen.
- Nepperűző
630 ezret futott, honvédségi Opel Astrát érdemes még eladni? Nem.
2000-es, 17 évig a Honvédségnél futott, klímás, tisztességesen karbantartott autó.
- Hírek
Ebben az évtizedben már nem lesz szilárdtest-akkumulátoros Kia
Spencer Cho szerint a technológia fejlesztése sokkal bonyolultabb, mint azt sokan gondolják.
- Hírek
Véget ért egy nagy korszak: nem lehet többé Nissan GT-R-t rendelni
A Nissan hazájában, Japánban is leállt az értékesítés.
- Hírek
Tovább zsugorodhat a Nissan, leválthatják vezetőségét
A vezérigazgatói poszt is veszélybe került.
- Közélet
Csődbe visz-e majd az elektromos autó akkucseréje?
A kilowattórára vetített költségeket is érdemes megnézni, amikor mérlegeli valaki a különböző hajtásláncokat. Az eredmény egyértelmű.
- Hírek
Hihetetlen, de még mindig lopnak közlekedési táblákat szülinapi ajándéknak
Hiába von büntetőeljárást maga után, még mindig akadnak olyanok, akik közlekedési táblát lopnak.
- Tesztek
Kövezzetek meg: jót autóztam egy átlagos villanyautóval!Teszt: Ford Explorer Extended Range
Nem tökéletes, sőt, rengeteg hibája van, de mégis megértem, aki akár egy Tesla Model Y helyett választja. Elmondom, miért.
- Hírek
A Mercedes vezető tervezője szerint a mesterséges intelligencia egy évtizeden belül lecseréli őket
Már most is együtt dolgoznak az MI-vel és hamarosan egyre több tervező munkáját válthatja ki.
- Hírek
Fordok százait hívják vissza, mert nem sikerült jól az előző visszahívás
300 Mustang lehet érintett.
- Hírek
Visszafordult a magyar újautó-piac
Közel 2 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új autók száma.
- Hírek
Egy idióta 50 helyett 171 km/h-val repesztett Esztergom belterületén
Negtatív rekorder lett.
- Tesztek
Kilóg a sorból és élveziTeszt: Hyundai Staria 1.6 T-GDi HEV Comfort - 2025.
Nem számít, mit tud, a külseje alapján már úgyis eldöntötted, hogy szereted vagy utálod a Stariát, mégis érdemes jobban megismerni!
- Technika
50 ezer forintért vette, de lejár a műszaki!MűhelyPRN: Opel Kadett E 1,7D – 1989.
Néhány hónapnyi BKV-bérlet áráért is lehet autót venni, de az biztos, hogy az állapota nem lesz meggyőző. Ez a Kadett elég különleges eset.
- Hírek
Profi instruktorok segítségével tanulnak gyors autót vezetni a rendőrök
Ennek helyszíne a ZalaZONE autóipari tesztközpont lesz.
- Hírek
Carlos Tavares NAGYON sokat keresett a Stellantisnál
Nem kell szűkölködnie egy darabig.
- Hírek
A szemed kifolyik: a Mansory megtuningolta a Cybertruckot
Az eleve megosztó Cybertruck kapott 26 colos felniket, temérdek karbont és mindenféle egyéb ízléstelen kiegészítőt.
- Hírek
„Digitális lasszóval” kapná el az ámokfutókat egy német mérnök
Bár vannak érvek a megoldás mellett, egyelőre korai arról beszélni, hogy ténylegesen megjelenjen az autókban.
- Hírek
Szabálytalan gyalogosokat gázolt az V. kerületi rendőrkapitány
Mindkettőjükre helyszíni bírságot szabtak ki.
- Tesztek
Hippiből családapaTeszt: Volkswagen ID.Buzz Pro HT - 2024.
Az ID.Buzzt akarva-akaratlanul őseihez hasonlítják, ami miatt rossz a megítélése, pedig megérdemel egy esélyt.
- Hírek
Volkswagen: mi nem csinálunk SUV-t a Sciroccóból!
A vezérigazgató megígérte, hogy nem csinálnak ikonikus modellekből újraélesztést, ha az nem méltó a névre.
- Közélet
Tűzveszélyes VI-os Golf ijesztő hibákkal, ez természetes? – Segítség, átvertek!
Olvasónk autójából a benzin és a hűtővíz is folyt nem sokkal a vásárlás után, a szerviz szerint pedig a vezérlést sem cserélték soha.
- Nepperűző
Kispolgári célszerszámot később bővülő családhoz 2 millióért
Párom vennénk élete első autóját, legfontosabb szempont a megbízhatóság (ígérete) lenne.
- Hírek
Segítségért kiáltanak az amerikai Mitsubishi kereskedések, nagy a baj
A japán gyártó korosodó modelljeit egyre kevésbé veszik, miközben az árak folyamatosan emelkednek.
- Hírek
Traffipax bérlet? Négyszer futott bele ugyanabba a traffiba a gyorshajtó golfos
Szép lassan összegyűjtött egy hatalmas bírságot magának.
- Hírek
Végre: jön a Waze az autók műszeregységére
Nagyon rég vártunk erre a funkcióra, most megérkezett.
- Hírek
Egy éved maradt, hogy megvedd a jelenkor egyik legjobb sportautóját
Az A110 kivezetése után az Alpine tovább halad az elektromos márkává válás útján.
- Hírek
Forgalmi változások a Busójárás miatt, korlátozás a 4-es és 8-as főúton
Közlekedési hírek a Busójárás hétvégéjéről.
