A Hyundai megmutatta hidrogénes fejlesztéseit
Nehéz megmondani, hogy látnoki-e a Hyundai vezetése részéről, hogy kitart az üzemanyagcellás hajtások mellett, vagy sem, mindenesetre az látszik, hogy erőforrásokat nem sajnálva folynak a fejlesztések.

A koreai nagyvállalat most úgy döntött, meg is mutatja, mire jutott: megmutatta az üzemanyagcellás hajtása új generációját, amely kisebb, könnyebben igazítható a különféle feladatokhoz, és tartósabb is, mint a korábbiak.
Két fő változatot mutattak: a 100 kW-os, azaz 136 lóerős hajtást szánják személyautókba – ez kerül a Nexo következő változatába is – illetve egy 200 kW-osat (272 lóerő), amelyet kifejezetten teherjárművekhez terveztek. Az új rendszerek állítólag 30%-kal kevesebb helyet foglalnak, a jelenlegi 5000 órás és 160 ezer kilométeres garantált élettartam dupláját tudják, sőt, 25 centi magas helyre is beépíthetők. Ez utóbbi olyan helyen – például padlóba rejtve – is használhatóvá teszi az üzemanyagcellás hajtást, ahol eddig fel sem merülhetett a beépítése.
Néhány érdekes járművet is mutattak a harmadik generációs hajtás demonstrációjára. A Vision FK, amit még mindig csak fura álcafóliába csomagolva mutattak meg, például egy igen sportos gép, 680 lóerős hajtásrendszerrel, amelynek a fejlesztéséhez a Rimac segítségét is igénybe vették. Ám talán még ennél is érdekesebb az a konténerszállítórendszer, amely a teherautók széles spektrumának kiváltására tűnik alkalmasnak. Ebben a konténert egy vagy több szabványos méretű, alacsony, önvezető, összkerék-kormányzású üzemanyagcellás jármű juttatná célba, lényegében emberi közreműködés nélkül.
Az üzemanyagcellás hidrogénhajtás egyes nézőpontok szerint az autózás megújulásának Betamaxa, olyan zsákutca, amelyről azt is elfelejtjük néhány év múlva, hogy egyáltalán létezett. Ám néhány nagy gyártó, amely komoly tapasztalatokat szerzett vele, egyelőre kitart mellette: a General Motors katonai célokra, a Daimler és a Volvo Trucks teherjárművek számára, a Toyota személyautókba fejleszti a megoldást, és a fentiek alapján egyértelmű, hogy a Hyundai sem mondott le róla.
Olyannyira nem, hogy azt is jósolják, az üzemanyagcellás hajtást 2030-ra az elektromos hajtásokhoz hasonló áron adhatják majd, ami azért elég merész feltételezés.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Vámcsapás a villanyautókra: csak a villanyszámlán lehet spórolni
Megakaszthatja az elektromos autók térnyerését a vámcunami.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.

