A Hyundai tervezői megmutatták, hogyan képzelik az elektromos Ioniq sorozat csúcsmodelljét. A Seven Concept kívülről még csak az arányaival tüntet a megszokott sablonok ellen, belül viszont alig tart meg valamit az autózás jelenéből.

A Seven egyértelműen a ma divatos, terepjáró-jellegű luxusmodellek folytatásának tűnik. Ám a tervezők úgy gondolták, az alacsonyabb és hosszabb, aerodinamikailag hatékonyabb kialakítás fontosabb a villanyautóknál, ahol a nagyobb homlokfelület súlyos hatótáv-kilométerekben jelentkezik. Így a tanulmány belső terét inkább hosszirányban igyekeztek növelni: ennek köszönhető a 3,2 méteres tengelytáv.
Az így nyert rengeteg helyet aztán pozőrségekre fecsérelték belül: összesen két fotel foglalja el a tér nagy részét, igaz, az egyikhez egy lábzsámoly is van. Emellett van még egy sarok-kanapé jellegű ülőalkalmatosság hátul jobb oldalt. A Sevennek állítólag vannak kezelőszervei – kormány, pedálok – de ezeket csak akkor mutatja meg, ha épp olyan üzemmódban van. Egyébként önvezetőnek szánják, ezért nem is látszik más a műszerfalból a tanulmányon, csak egy széles kijelző.
A nagyrészt szürke kárpitozású belső teret jobb oldalról szekrényajtóként, egymástól szétnyíló ajtópáron keresztül lehet megközelíteni, amely belül zölden világít. Baloldalt már csak egy ajtót alakítottak ki a vezetőnek, hátul pedig egyetlen nagy üveg zárja le a kompozíciót, körben pixel-szerű LED-lámpákkal.
Egyelőre szinte képtelenség megítélni, hogy a futurisztikus modellből mit tartanak meg a szériagyártmányba, de elég valószínű, hogy a szokatlan belső elrendezés, és a középső tetőoszlop hiánya is csak a tanulmányra jellemző. Megbízhatóan működő önvezetés híján egyelőre az ezzel kapcsolatos megoldások sorsa is kétséges – valószínűbb, hogy a majdani Ioniq 7-esben lesz kormány, és két pedál. Ugyanakkor a szokatlan külső forma simán maradhat, ahogy a 45 tanulmány is egy az egyben valósult meg az Ioniq 5-tel.
A végleges részletek kidolgozására persze még bőven van idő, hiszen a végleges modellt csak 2024-re ígérik.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Piastri behúzta a mozgalmas Bahreini Nagydíjat, Verstappen csak a hatodik
Történésekben nem volt hiány a szezon negyedik versenyén, de Oscar Piastrit senki sem tudta zavarba hozni.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.

