Megmutatták az új Maserati Granturismót
Carlos Tavares, a Stellantis vezérigazgatója szeméiyesen ment egy keveset az új Granturimo Folgore villanyautóval a római Formula-E versenyhétvége kapcsán.

A metálkék sportkocsi olyan benyomást kelt, mintha egyszerűen lecserélték volna a régi Granturismo orrát, és két egyszerű műanyag lappal megszüntették volna a hátsó oldalablakok átlátszóságát. Persze egy csomó minden új – például ebből már készül tisztán elektromos változat –, de ezzel kapcsolatosan még mindig nagy a hallgatás.
Ami kétségtelenül új, az az orrkialakítás: a Grecale megoldásához hasonlóan itt is hosszanti, illetve függőleges tájolású első fényszórókra cserélték a korábbi, vízszinteshez közeli első lámpákat, eltüntették a karosszéria éles részleteit, és átdolgozták a hűtőrácsot és környékét is. A tetővonal, a karosszéria arányai, a tetőív és egy csomó más részlet viszont arra enged következtetni, hogy a konstrukció drágább elemeinek megváltoztatására egyszerűen nem költött a Maserati.
Az egyelőre szintén nem világos, hogy milyen hajtásrendszereket kaphat az új Granturismo. A benzines esetében erős jelölt az MC20-asból ismerős Nettuno V6-os egy újabb változata, mivel ez az a motor, amely kellőképp erős egy ilyen sportkocsihoz, de nem a Ferraritól vásárolják. Ez a 90 fokos, két turbós hathengeres az MC20-asban 621 lóerős, a Grecale viszont egy másképp hangolt, valószínűleg olcsóbban gyártható, 530 lóerős változatát kapja. Az előző Granturismo 460 lóerős csúcsváltozatánál mindkettő erősebb, bár szívó V8-as hátborzongató hangja által keltett hangulatot valószínűleg egyik sem lesz képes megközelíteni sem.
Bemutatkozott a vadonatúj Maserati Grecale
Műszaki értelemben egy erősebb Alfa Romeo Stelvio lesz a Maserati új alapmodellje, ami nem csoda, hisz együtt készül a két típus.
Az elektromos Folgore változatról még ennyit sem tudunk, csak a hangját mutatták meg, ami a nagy fordulatszámú villanymotorokra olyan jellemző magas fekvésű sivítás.
Elég valószínű, hogy az autó részletesebb bemutatására is sor kerül még 2022 folyamán, de ennél komolyabb jóslathoz nem elég jó a kristálygömbünk.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Piastri behúzta a mozgalmas Bahreini Nagydíjat, Verstappen csak a hatodik
Történésekben nem volt hiány a szezon negyedik versenyén, de Oscar Piastrit senki sem tudta zavarba hozni.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
