Városi a legújabb Audi tanulmány, de nem kicsi
A városi autó alatt általában kisebb modelleket értünk, de az Audi városi koncepciója nem ilyen. A maga 5,5 méteres hosszával, 3,4 méteres tengelytávjával, 2 méteres szélességével és 1,78 méteres magasságával igazi óriás, amely igazán pazarlóan bánik a belső térrel.

A Pekingi Autószalonra szánt tanulmányautóba ugyanis csupán négy nagy fotel kapott helyet, így viszont hihetetlen méretű hátsó lábtér adódik. Úgy tűnik, az Audi arra optimalizált, hogy a jövő gigavárosaiban úgyis folyton dugó lesz, így ha már ki kell mozdulni, az autóban is legyen mód hasznosan, vagy legalább kellemesen eltölteni az időt.
Vezetni ugyan lehet az Urbansphere-t, de nem kötelező, mivel önmagát is elvezeti – az Audi szerint 4-es szintű rendszert használnának benne – és ilyenkor még nagyobb hely lesz belül, mivel a kormánykereket elcsomagolja az autó műszerfal mögé. Az elöl ülők számára a teljes műszerfal szélességében kivetítő kijelzőn jelennek meg az információk. Hátul egyrészt ott vannak az első üléstámlákba épített kijelzők, másrészt egy nagy, átlátszó OLED képernyő, ami a tetőből jöhet elő. Az elektronika funkcióit nagyrészt a fotel-karfákban elhelyezett kezelőszervekkel lehet használni, de gesztus- és hangvezérléssel is használható a legtöbb, hogy hátradöntött hátsó üléssel is elérhetők maradjanak.
A sokféle kijelző mellett a belső teret nem igazán díszítették túl: a szürke és a drapp árnyalataival találkozunk az autóban, a felületeket kemikáliák nélkül felületkezelt fa és bambusz betétek, illetve újrahasznosított poliamid szövet kárpitok borítják.
Bár az Urbansphere terveit egyértelműen az önvezetés köré készítették, mivel át lehet venni az irányítást, a műszaki tartalma sem teljesen érdektelen. Az Audi és a Porsche által fejlesztett PPE platformra épül, annak is egy kétmotoros kivitelére. A maximális összteljesítmény 401 lóerő, a padlóba épített 120 kWh-s akkumulátor pedig akár 750 km-re is elegendő lehet. Az elektromos rendszer természetesen 800 V-os, és igen gyors töltést tesz lehetővé: 270 kW-os csúcsértékről beszélnek, és arról, hogy 10 perc alatt pótolható 300 km-re elegendő elektromos energia, ha a megfelelő sebességű gyorstöltő is rendelkezésre áll.
Ahogy a Skysphere és a Grandsphere, az Urbansphere is egy távolabbi jövőképet vázol, ugyanakkor tartalmaz egy csomó részletmegoldást, amelyek akár a közeljövő széria Audi típusaiban is felbukkanhatnának. Ilyen az érdekes világítási koncepció is, amely elöl részben a hűtőrácsot váltja ki LED-es fényforrások mátrixával, de hasonlót találunk az autó hátulján is.
Új stílust képvisel az Audi Grandsphere
Az üvegtetős, elektromos, önvezető óriáslimó elhagyta a single frame hűtőmaszkot.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Most tied lehet az egyik legritkább Mazda MX-5
Csak az Egyesült Királyságig kell érte menned.
- Hírek
Baleset történt a Flórián téri felújításon, fél Budapest elesett
Az sem járt jobban, aki az M3-as autópálya környékén szeretné megközelíteni a fővárost.
- Közélet
Külföldi nyaralásra kötöttem biztosítást, de itthon égett ki az autóm
A biztosító nem akar fizetni, érdemes perelni?
- Hírek
A Mercedes már dolgozik az AMG ONE utódján
Erre utal egy sejtelmes kép, valamint iparági források is.
- Hírek
Ősztől nemcsak a gyomrodat, hanem a villanyautódat is töltheted a KFC-nél
Az áramot nem kosárban adják.
- Hírek
Ennél menőbben nem lehet megünnepelni a Porsche 912 hatvanadik születésnapját
A magyar KAMManufaktur kitett magáért.
- Tesztek
Joggal lehetett volna az Év AutójaTeszt: KIA EV3 Long Range Earth Plus
Tisztességes valós hatótávjával máris felfelé lóg ki a sorból, és ez nem minden.
- Hírek
Íme az uniós terv a feltápászkodásra, Magyarországnak is jó lehet
Uniós hátszelet kaphat az akkumulátorgyártás.
- Hírek
Javítják a burkolatot, sávzárásra kell számítani az M0-son
A halásztelki csomópont térségében, az M1-es autópálya irányába.
- Közélet
A gatyáját is kifizette olvasónk, pedig ha OT rendszám, akkor kedvezményes biztosítás!
Az OT plakett kiváltásával automatikusan jár a kedvezményes KGFB is. Csak az időzítés nem mindegy.
- Hírek
Új elektromos modelljéről tett közzé fotókat a Mercedes
Az elektromos SUV még álcázva futja a tesztköröket, de a lényeg már látszik.
- Hírek
Nem lehet leszoktatni az embereket az autózásról, ezt már a környezetvédők is látják
Meglepő mondás a fő környezetvédőtől. Kérjük vissza a szedánokat!
- Hírek
Külön sávot kapnak a telekocsik és buszok a párizsi körgyűrűn
Csak a hétköznapi csúcsidőkben.
- Hírek
Magyarországra érkezik a Chery második modellje, pedig még az elsőt sem láttuk
A Tiggo 7 és a Tiggo 8 az idei év második feltől lesz kapható.
- Hírek
Extra pénzért árulna utólag aktiválható hatótávot a Rivian
Ez úgy lehetséges, hogy a Large+ akkumulátor teljesen megegyezik a Max változattal, ám előbbi kapacitását szoftveresen korlátozták.
- Hírek
Minden negyedik ellopott autó Toyota Land Cruiser volt Japánban
A tízes toplistán csak Toyoták és Lexusok vannak.
- Hírek
Trump vámjai miatt akár 4,5 millió forintos áremelkedés jöhet az amerikai autópiacon
A vámok emelése kéz a kézben jár az árak emelkedésével, amely az autóiparban járhat a legsúlyosabb következményekkel.
- Hírek
Másfél milliárd eurós hátbaszúrást kapott a Maserati
Et tu, mi fili, Stellantis?
- Tesztek
Az egyik Yaris széttép, a másik meg ritkább, mint egy Bugatti
Bő 20 évvel ezelőtt is volt turbós Toyota Yaris, de az nem volt annyira brutális, mint napjainkban.
- Tesztek
Jönnek a fiatalok, de a V12 örökBemutató: Rolls-Royce Ghost és Cullinan Series II

