Benzinfaló SUV-ja miatt álltak bele Harry hercegbe, de lyukra futottak

2022.09.01. 11:24

Nem elég, hogy üzemanyagfaló SUV-val jár, még a várakozás, egy helyben állás idejére sem állítja azt le, alapjáraton is káros anyagokat ereget a levegőbe Harry herceg. Legalábbis erről számolt be az amerikai Fox News "leleplező" anyaga, csakhogy kiderült, elég csúnyán lyukra futottak. A riportban látható autó ugyanis egy Audi E-tron, vagyis a német márka elektromos hobbiterepjárója, ami ugye lokálisan zéró emissziós.

d48624451a36989cd7b1d1efb8f5e12e.png

A Fox amúgy az elmúlt hetekben nagyon ráállt arra, hogy különböző hírességek klímaváltozással kapcsolatos képmutatására hívja fel a figyelmet, pontosabban arra, hogy mennyivel jobban járna a világ, ha ezek a sztárok ahelyett, hogy a levegőben repkednek, inkább csak egyszerűen odahajtanának. Ennek a lejáratási hadműveletnek esett áldozatul például Kylie Jenner modell is, aki egy mindössze 3 percig tartó repülőutat tett meg nem olyan régen ügyeinek intézésekor.

És vélhetően most is valami hasonló lehetett az amerikai médium célja, amikor Harry hercegbe próbáltak beleállni azzal, hogy azt sugallták, úgy igyekszik felhívni a figyelmet a klímaváltozás veszélyeire, hogy közben az óriási, sokat fogyasztó és szennyező terepjárójával elárasztja a légkört mindenféle káros anyaggal.

A Fox később belátta, hogy riporterük nagyot tévedett az autóval kapcsolatban, így megjelent cikküket korrigálták. A karaktergyilkossági kísérletükről ugyanakkor nem mondtak le, ezért az anyag fókuszát Harryről áthelyezték munkatársainak autóhasználatára, valamint magánrepülőgépének környezetromboló hatásaira. Az elmúlt időszakban amúgy is nagyot ment a csatorna azokkal az anyagokkal, amelyek szerint az éghajlatváltozás egy média által kitalált bohózat, amit a környezeti változások okoznak, és nem az emberek.

Az oldalról ajánljuk

Olcsó villany-Cupra, gyárlátogatás és nagy ígéretek
  • Hírek

Olcsó villany-Cupra, gyárlátogatás és nagy ígéretek

Megtekintettem a legolcsóbb elektromos Cuprát, vagyis a Ravalt, megnéztem a Seat és a Cupra gyárát és meghallgattam a két cég hangzatos ígéreteit.

március 24., 13:36
Hadüzenet Trumpnak: új megoldást javasolnak a kínaiak, Pekingben járt a BMW-vezér
  • Hírek

Hadüzenet Trumpnak: új megoldást javasolnak a kínaiak, Pekingben járt a BMW-vezér

Összehaverkodna Kína az EU-val?

március 24., 15:19
Ha ma mennél tankolni, akkor van egy rossz hírünk
  • Hírek

Ha ma mennél tankolni, akkor van egy rossz hírünk

Drágult a benzin és a gázolaj is.

tegnap, 17:47
Megijedt az autós, hogy oldalba vágják, ezért oldalba vágott valaki mást
  • Hírek

Megijedt az autós, hogy oldalba vágják, ezért oldalba vágott valaki mást

Érthetetlen eseménysorozatot rögzített egy autós fedélzeti kamerája Ausztráliában.

március 24., 16:03
F1 kibeszélő: válságértekezletet tart a Red Bull, inog Lawson széke, Piastri letette a névjegyét
  • Hírek

F1 kibeszélő: válságértekezletet tart a Red Bull, inog Lawson széke, Piastri letette a névjegyét

Az ausztrál esőkáosz után egy valamivel unalmasabb futammal folytatódott a 2025-ös F1-es világbajnokság Kínában, de így is bőven van miről beszélni.

március 24., 17:26
Hatalmasat borultak a Porsche Carrera Cup időmérőjén
  • Hírek

Hatalmasat borultak a Porsche Carrera Cup időmérőjén

A pilóta sértetlenül megúszta.

március 24., 10:41
Átvert a kereskedő? A legjobb bírósági eljárás az, amelyik megelőzhető!
  • Közélet

Átvert a kereskedő? A legjobb bírósági eljárás az, amelyik megelőzhető!

Elkerülnéd a bíróságra járkálást, de az igazadat érvényesítnéd hibás teljesítés esetén? Van megoldás!

március 25., 05:59
Megbízható Ferrarit akart, építtetett egyet egy Honda NSX-ből
  • Hírek

Megbízható Ferrarit akart, építtetett egyet egy Honda NSX-ből

Egy svájci férfi szerette volna átélni a Ferrari élményt, de nem akarta az olasz autókkal járó nyűgöket a nyakába venni.

március 24., 12:25
Méretes jégtáblákkal bombázta egy kamionos az autósokat az M7-esen
  • Hírek

Méretes jégtáblákkal bombázta egy kamionos az autósokat az M7-esen

Valószínűleg elfelejtette indulás előtt letakarítani.

március 25., 07:58
Erre nem vagy félkészülve: Nissan Muranóból csinálnak GT-R-t
  • Hírek

Erre nem vagy félkészülve: Nissan Muranóból csinálnak GT-R-t

Valaki nagyon vágyott egy SUV GT-R-re.

március 25., 07:10
BMW-s szakemberekkel erősít a Xiaomi Európában
  • Hírek

BMW-s szakemberekkel erősít a Xiaomi Európában

Európa sem marad ki a Xiaomi autóiból.

március 25., 09:27
Még mindig lehet foglalót tenni az új Tesla Roadsterre, pedig már öt éve hitegetnek vele
  • Hírek

Még mindig lehet foglalót tenni az új Tesla Roadsterre, pedig már öt éve hitegetnek vele

Először 2020-ra ígérték a megjelenését, utána 2021-re, majd 2022-re és így tovább 2025-ig.

március 25., 06:00
Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe
  • Hírek

Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe

Két zalaegerszegi férfit is pénzbírsággal, illetve több hónapos eltiltással jutalmaztak az ittas rollerezésért.

március 24., 07:48
Nem erősebb, de mégis gyorsabb a frissített Audi RS3
  • Hírek

Nem erősebb, de mégis gyorsabb a frissített Audi RS3

Sokat számít, hogy mennyire agilis egy autó.

március 24., 09:09
A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?
  • Hírek

A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?

Ráadásul átépítették hátsókerék-hajtásúra.

március 23., 06:27
Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját
  • Hírek

Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját

Az ok-okozati összefüggést még mi is keressük.

március 23., 08:49
A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat
  • Hírek

A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat

A harmadik hely a Mercedesé lett.

március 23., 10:07
Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról
  • Hírek

Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról

A súlyhatár és a túlzott kopás volt a probléma.

március 23., 12:51
Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját
  • Hírek

Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját

Ez az AUDI nem az a márka, mint az általunk ismert Audi.

március 23., 12:03
Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?
  • Belsőség

Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?Kvíz: Ismerd fel a 70-es évek autóit!

Lada, Trabant, Wartburg, meg ami még: ebben a kvízben bizonyíthatod, hogy minden autót ismersz, ami a 70-es években népszerű volt Magyarországon.

március 23., 17:01
Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes
  • Hírek

Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes

Kizárólag egy tételben lehet megvásárolni.

március 24., 06:05
A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél
  • Hírek

A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél

A piaci helyzetük ezt követeli.

március 24., 06:05
Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort
  • Hírek

Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort

A teljes verzió szeptemberben jelenik majd meg.

március 23., 15:00
Vágó úr, én itt beszállnék!
  • Szerelem

Vágó úr, én itt beszállnék!Mercedes-Benz E 63 AMG (W211) - 2007.

Ezzel a becsülettel gondozott és karbantartott sportlimuzinnal gondolatban visszautaztunk a gyártási évébe, és ott is ragadtunk egy kicsit.

március 23., 13:47
A legtoyotább Toyota
  • Tesztek

A legtoyotább ToyotaTeszt: Toyota Camry - 2025.

A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja-e majd.

március 24., 06:05
Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?
  • Nepperűző

Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?

Skodákat, Peugeot-t és Volvót néztem, de azt olvastam, egyik rosszabb, mint a másik.

március 23., 11:03
Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban
  • Hírek

Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban

Az elmúlt pár évben volt már ilyenre példa.

március 23., 16:00
F1 kibeszélő Kínai Nagydíj 2025
  • Hírek

F1 kibeszélő Kínai Nagydíj 2025

március 24., 14:06
Nissan Murano GT-R
  • Hírek

Nissan Murano GT-R

március 24., 13:16
Honda NSX (Ferrari 360 Replika)
  • Hírek

Honda NSX (Ferrari 360 Replika)

március 24., 09:04