Beismerte a Renault: az előző Espace nem volt crossover

2023.01.24. 15:23

A Renault Espace 40 év és öt generáció óta egy tágas, praktikus egyterű, ám ez hamarosan megváltozik. Érkezik ugyanis a hatodik generációs változat, mely a francia márka közleménye szerint szakít az eddigi hagyományokkal és "hosszú utazásokra tervezett" SUV-ként születik újjá. Egy pillanatra itt álljunk meg. A Renault már az előző Espacenél is hangoztatta, hogy márpedig az crossover, nem pedig egyterű - még ha ez nyilvánvalóan nem is volt igaz. Azzal, hogy most külön sajtóközleményben jelentették be az új változat SUV mivoltát, a francia márka lényegében beismerte vereséget.

Renault Espace the sixth generation.png

Bár az új Espace-ről egyelőre nem sokat tudunk, úgy tűnik, erős rokonságban áll majd a Renault Australlal, melynek jó eséllyel a hajtásláncát is megörökli majd. A legnagyobb különbséget az jelentheti, hogy az Espace 7 személyes változatban is elérhető lesz.

A modell a CMF-CD architektúrára épül, melyet a Nissan X-Trail, a Mitsubishi Outlander és a már említett Renault Austral is használ. Motoropciókról egyelőre nem esett szó, de lágy-hibrid, hibrid és konnektoros hibrid verzió is várható.

Az autóról egyelőre csak egy rövid kedvcsináló érkezett, ám a végső nagy leleplezés még most tavasszal megtörténhet.