Nem csak a gyárakat, a dolgozókat is elektromosra állítja a Volkswagen
A Volkswagen egymás után állítja át üzemeit elektromos autók gyártására, ám egy dolog a hardver és egy másik a „szoftver”, azaz a gyártórendszerek mellett dolgozó emberek „átprogramozása”.
A Volkswagen-csoport elkötelezte magát az elektromos autók gyártásának gyors ütemű bevezetése mellett, ami kijelöli a következő évek feladatait. Az autógyártó Zwickauban és Emdenben lévő üzemét már átállították a villanyautók előállítására, a legendás wolfsburgi gyárban 2023 második felében tervezik a nagy átállást.
Egy dolog azonban egy autógyártó létesítmény hardverjének, gyártósorainak részleges cseréje, és egy másik a futószalagok mellett dolgozó alkalmazottak „átállítása” – írja az Automotive News. A wolfsburgi munkások alapos átképzésre szorulnak, amit a német autógyártó szokatlan módszerrel old meg.
20 perces kérdőív
A Volkswagen Csoport Akadémia tervei alapján létrehozták az úgynevezett eMotionRoomot, amely valójában egy több tanteremből álló oktatóközpont. A három teremben a túlélőjátékok mintájára egy-egy feladatcsokrot kell megoldaniuk a csapatoknak ahhoz, hogy továbbléphessenek a következőbe. A csapatok négytagúak és 20 perc áll a rendelkezésükre a kérdések megválaszolására.
Az első szobában az elektromosság korai, 19. század végi, 20. század eleji jellemzőivel kapcsolatos feladatokat kapnak a játékosok. A másodikban a VW történetét firtatják a wolfsburgi gyárral kapcsolatos kérdések segítségével. A harmadik a jövőről, a digitális korba lépett autózás fejlődési tendenciáiról szól. Az eMotionRoom ötletét jól fogadták az zwickaui gyár dolgozói – mondja Gerardo Scarpino, a munkavállalói tanács vezetőhelyettese. Ennek tudatában döntöttek amellett, hogy Wolfsburgban is ezt a módszert használják.
Az eMotionRoom kvízjáték valójában egy egynapos tréningprogram része, ami más oktatási programokat is tartalmaz. A résztvevők a virtuális valóságot is segítségül hívják a tanuláshoz VR-szemüvegek segítségével. A VW 22 ezer embert akar felkészíteni Wolfsburgban az elektromos autók gyártására 2025-ig.
Az átállás nyomán a futószalagokon egymás mellett készülhetnek a hagyományos belső égésű motorokkal ellátott autók és az elektromos meghajtásúak.