Segítséget kap a Toyota, gigantikus összeggel támogatja a japán kormány

2023.06.17. 13:22

A japán Kereskedelmi Minisztérium nemrég a gazdaság stabilitásának szempontjából kritikus fontosságúnak ítélte az akkumulátorokat, – főleg a villanyautó akkumulátorokat – melyek gyártását és fejlesztését összesen 330 milliárd jen (797 milliárd forint) állami támogatással segítené – írta meg a The Nikkei.

Ennek értelmében a japán kormány a beruházási kiadások egyharmadát és a technológiai fejlesztés költségeinek felét átvállalja az iparágban érintett nagyvállalatoktól, pláne a Toyotától. Az autógyártó óriás esetében ez nagyságrendileg 120 milliárd jen (290 milliárd forint) összeget jelent, melyet főleg villanyautó akkumulátoraik hazai gyártásába fektetnek.

toyota-sports-ev


Annak tükrében, hogy az eddig - tévesen -  villanyautó-kritikus Toyota nemrég radikális gyártástechnológiai fejlesztéseket és szinte sci-fibe illő akkumulátorokat jelentett be egy komolynak semmiképp sem nevezhető prezentációban, a pénznek minden bizonnyal meglesz a helye.

Kérdés, hogy sikerül-e behozniuk a lassan évtizedes lemaradásukat elektrifikáció tekintetében, ugyanis az eddigi próbálkozásaik - BZ4X - többnyire kudarcot vallottak és a hibrid hajtás 1997-es megteremtése óta nem igazán tudtak komoly fejlődést produkálni. A támogatás talán majd hűti a befektetőket is, akik leváltatták a korábbi elnököt, sőt most még az elnökségben betöltött tiszteletbeli helyét is megvonnák tőle. 


A japán kormány döntése azért is fontos, mert támogatja a gyártók kínai beszállítóktól való függetlenedését, bár a világ többi gyártója pont, hogy Kínával próbál gyártatni, ugyanis náluk a legnagyobb a leköthető kapacitás, ezért olcsóbban szállítanak és jelenleg akkutechnológiában is ők járnak az élen.