Megvan, mikortól közlekedhetnek önvezető autók a briteknél
Jelenleg nem engedélyezettek az önvezető autók használata Nagy-Britanniában, de az ezt megváltoztató javaslat már a parlament előtt van. Ez pedig azt jelenti, hogy jövő év végére megszülethet az autonóm járművek használatával kapcsolatos jogi keretrendszer – mondta a brit közlekedési miniszter a BBC Radioban.
Mark Harper szerint így már 2026-tól láthatunk önvezető autókat a szigetország útjain. De hozzátette, hogy ez fokozatosan fog történni, és arra számít, hogy főleg cégek élnek majd a lehetőséggel.
Az Egyesült Államokban már egy ideje használják az önvezető autókat, de ez nem zökkenőmentes. Igazából annyira nem zökkenőmentes, hogy a kaliforniai gépjármű-felügyelet felfüggesztette az egyik ilyen vállalat, a Cruise működését az államban egy októberi baleset miatt.
Ennek ellenére Harper úgy gondolja, hogy a technológia képes javítani a közúti biztonságon. "Minden, amit az automatizált járművekkel és az önvezető technológiákkal kapcsolatban láttam, az emberek biztonságára összpontosít” – mondta.
A novemberben bejelentett jogszabály értelmében Nagy-Britannia azt tervezi, hogy az önvezető autók gyártói, nem pedig tulajdonosai lesznek jogilag felelősek az esetleges balesetekért. A kormány szerint a törvényjavaslat megvédi a felhasználókat, és elősegíti az önvezető autók biztonságát.