Érkezik a Hyundai csíkszemű egyterűje

2024.07.11. 17:33

  • Magyarországon is kapható a Hyudai 7 vagy 9 személyes egyterűje, a Staria.
  • A Staria csak hibrid meghajtással elérhető, a dízelből, benzinből és LPG-ből kimaradunk.
  • Idén októbertől lesz megtekinthető és kipróbálható.

A Hyundai még 2021-ben mutatta be egyterűjét, a Stariát. Az egyszerű formájú, de hyundaios stílusjegyekkel felvértezett modell (például csík nappali menetfény, négyzetekből összeálló féklámpa) megjelenésekor csak hazájában, majd később más piacokon is kapható volt, de hazánkban hivatalosan nem lehetett kapni – pár darab így is van az országban. Ennek most vége, a koreai gyártó bejelentette, hogy a Staria már Magyarországon is kapható a 9 vagy 7 személyes egyterű.

A Staria színes palettával rendelkezik a motorok és kiszerelés terén egyaránt. Kapható dízel, sima benzines. LPG és hibrid meghajtással egyaránt. 7 vagy 9 személyes is lehet, de furgon variáns is van pár piacon. Vannak kimondottan jól felszerelt, már luxusautó kategóriába sorolható verziók, de Camper is van belőle. Mi ennek a sokszínű felhozatalnak csak egy kis részét kapjuk sajnos.

hyundai-staria-mpv-debuts-01

A közlemény szerint Magyarországon hivatalosan csak a hibrid verzió kapható. Ebben 1,6 literes T-GDi hybrid van 6 sebességes automatával, amely az első kerekeket hajtja. Teljesítménye 215 lóerő.

hyundai-staria-mpv-debuts-06

Camper és furgon nem, de 7 és 9 személyes kiszerelésben elérhető a Staria Magyarországon idén októbertől. Az előbb a Staria luxus kivitele, amiben a hátsó ajtók elektromosan nyithatók, az ülések bőr kárpitozásúak, amik a második sorban is masszíroznak, hűtenek, fűtenek, valamint 12 Bose hangszóró van a gyári hat helyett. Külsőleg a bronz kiegészítőkről lehet ezt a felszereltséget megismerni.

hyundai-staria-mpv-debuts-07

A 9 személyes komfort felszereltség már visszafogottabb az extrák terén, de egy jó része felárral beépíthető. Itt a felniméret alapból 17 colos, de extrázható 18-ra.

hyundai-staria-mpv-debuts-10

A hétszemélyes Luxury felszereltség indulóára 21,5 millió forint, míg a 9 személyes Comforté 18 millió.