- Az olasz autóiparnak adna lendületet a Stellantis.
- A meglehetősen ambiciózus terv szerint a hetedikről a második helyre kapaszkodna fel Olaszország.
- A hibrid Fiat 500-as lenne az adu.
Felfuttatná az olasz autóipart a Stellantis, legalábbis erről beszélt Jean-Philippe Imparato, az eddigi vezér távozása után új irányt választó autógyártó egyik európai piacokért felelős vezetője.
Számomra Olaszország 2029-re a második európai piac lesz a gyártás szempontjából - fogalmazott Imparato, aki ezt az állítását a december 17-én a Rómában tartandó találkozón kívánja megerősíteni.
Adolfo Urso olasz ipari miniszter elvárja, hogy az autógyártó világos tervet mutasson be az olaszországi termelés fellendítésére. Ez jelentős kihívást jelent, hiszen Olaszország tavaly még csak a hetedik helyen állt az európai autógyártók rangsorában.
A Stellantis megerősítette korábbi ígéretét, miszerint nem zár be egyetlen gyárat sem Olaszországban. Emellett bejelentették, hogy 2025 végén bevezetik a Fiat 500 hibrid változatát, ami szerintük fellendítheti a jelenleg csak teljesen elektromos hajtású modell eladásait.
A vállalat torinói Mirafiori üzeme, ahol a Fiat 500-as készül, az elektromos autók iránti lassú kereslet miatt idén nagyrészt kihasználatlan volt. Imparato szerint a hibrid 500-as bevezetése segíthet abban, hogy a gyártás évi 100 000 darab körülire növekedjen. A vezető azt is megerősítette, hogy az 500-as következő generációja is Mirafioriban készül majd.
Nem mondunk le Mirafioriról és nem mondunk le Torinóról sem. A Stellantis nem hagyja magára Olaszországot, egyáltalán nem, és ezt jövő héten mindenkinek megmutatjuk - ígérte Imparato, utalva a jövő héten esedékes tanácskozásra és az azon várható bejelentésekre.
(Forrás:Reuters, Portfólió.hu