A szegedi BYD-gyár lesz a mentsvár? Kaphatnak egy pofont a kínaiak

2025.01.11. 08:18

  • A kínai autók tovább folytatták a világ meghódítását 2024-ben, miközben hazai piacukon öldöklő versenyt vívnak egymással. Ez felzabálta az autóipari cégek és a kereskedők profitrátájának egy részét.
  • A kínai autóexport megtorpanhat. 
  • A BYD azonban kivétel lehet. 
GettyImages-2184967770

A kínai autóexport bővülése várakozások szerint jelentősen lassulhat 2025-ben 2024-hez képest. A Reuters a Kínai Személyautó-gyártók Szövetségének (CPCA) adataira hivatkozva azt írja, hogy 2024-ben 25 százalékkal, 4,8 millió autóra nőtt a kivitel, ami minden bizonnyal azt jelenti, hogy az ország autóipara immáron második éve előzi meg ezen a téren a japán autógyártást. A szigetország autóipari szövetsége szerint ugyanis Japán autóexportja 2024 első 11 hónapjában 4,3 százalékkal, 3,82 millió autóra csökkent. Ez azt vetíti előre, hogy az egész éves export sem volt nagyobb a kínai kivitelnél.

A CPCA ugyanakkor arra számít, hogy 2025-ben tíz százalékra lassul az export növekedési üteme. Ennek legfőbb okai az Európai Unióban bevezetett büntetővámok, miközben az oroszországi kivitel is csökkenhet. A teljes külföldi értékesítésen belül az elektromos meghajtású autók exportja várhatóan stagnálni fog – mondta Csuj Tung-su, a CPCA főtitkára. Ez jókora változás lesz a 2024-hez képest,amikor az akkumulátoros és a konnektorból tölthető autók kivitele 24,3 százalékkal, 1,29 millió autóra nőtt.

Az európai import korlátozása ellen csak a BYD rendelkezik igazi gyógyszerrel, amely Szegeden épít gyárat az Európai Unión belül. A kínai autók legfőbb exportpiacai Oroszország, Mexikó és az Egyesült Arab Emirátusok. Miközben ezeken a piacokon nőttek a kínai autók eladásai 2024-ben, a thaiföldi, az ausztráliai és a brit kivitel csökkent.

Mi történt Kínán belül?

A hazai piacon kíméletlen árversenyt folytatnak egymással a kínai autógyártók, miközben a külföldiek, a korábban jó eredményeket elérő General Motors és Volkswagen, illetve a japán gyártók veszítenek piaci részesedésükből. A CPCA adai szerint 2024-ben 23,1 millió új autó talált gazdára Kínában, ami 5,3 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az akkumulátoros és konnektorból tölthető elektromos autók értékesítése 40,7 százalékkal nőtt és elérte az eladott új autók 47,2 százalékát.

Az autóipari szövetség szerint ez az arány 2025-ben 57 százalékra mehet fel. A jó adatok nem kis részben a pekingi kormány nagyvonalú autóvásárlási kedvezményeinek köszönhetők.Az éles verseny miatt azonban mérséklődött az autóipari cégek, a gyártók és beszállítóik, illetve az autókereskedők profitrátája. Míg 2020-ban még 6,2 százalék volt a margin, addig 2023-ban már csak öt százalék, ami 2024-ben 4,4 százalékra csúszott vissza.