A népautó hülyeség?

Interjú: Anand G. Mahindra

2012.10.01. 05:41
Anand Mahindrával a római Hassler szállodában találkozunk a belváros talán legelőkelőbb pontján, a Piazza di Spagna híres lépcsőjénél, annak is a tetején. A kis téren időnként forgolásznak egy XUV-500-assal; a közepes méretű városi terepjáró a Mahindra friss európai offenzívájának előretolt éke. Körülbelül annyira formás is, mint egy átlagos ék, de mint a tulajdonos-vezérigazgató később elmeséli, az indiai ízlést pontosan telibe találták vele, márpedig a szubkontinens nem csak a magyar piachoz képest hatalmas, de egész európához képest sem elhanyagolható.

Nála gazdagabb emberrel még soha nem beszélgettem. A Mahindra & Mahindra éves bevétele 16,5 milliárd dollár, az autókon kívül gyártanak repülőt, páncélozott harci járműveket, traktorokat, aggregátorokat, telekommunikációs berendezéseket. Nem is sorolnám a portfóliót, hiszen még olyanok is vannak benne, mint India legnagyobb használtautó-kereskedő hálózata, vagy sok utazási iroda. Tavaly megvették a Ssangyongot, és már korábban az elektromos autókat gyártó Revát.

A világ egyik leggazdagabb emberétől sokkal maharadzsa-szerűbb viselkedést vártam volna, de Anand Mahindra szerény, közvetlen, jó humorú illető. Akinek mellékesen folyamatosan több alvezér lesi a szavait, de szép is lenne, ha nem figyelnének rá. Érdekes egy 1,2 milliárdos ország óriáscégének vezetősége; az ebédnél mellettem ülő alelnök, Sanjeev Saksena és Satish Karandikar marketinges angolul beszélgetnek egymással akkor is, ha mellékesen a cég dolgairól van szó, tehát nem az újságírók miatt udvariaskodnak. Mindkettőnek más az anyanyelve, ami nem meglepő, elvégre Indiában 21 elismert nyelv van, plusz vagy 140 nyelvjárás. Így aztán az Indiában amúgy is hivatalos angol segítségével kommunikálnak, vagy ha nem akarják, hogy más is értse, előveszik India másik hivatalos nyelvét, a hindit.

A díszebéd alatt a nagyfőnök becsülettel végigturnézza az európai újságírók asztalait. Magyarországot ketten képviseljük, rajtunk kívül a két indiai Mahindra-alvezér és két görög kolléga. Egyikük irigylésre méltó minőségben beszéli az angolt, a Harvardra járt, találnak is Ananddal két közös tanárt, mert Mahindra úr ugyanott végzett, magna cum laude. Munkabírása nem is mindennapi, mert a sajtótájékoztatón már papír nélkül tartott egy elég jó beszédet, aztán az ebéd két órája alatt is lelkiismeretes vendéglátóként más és más asztaloknál beszélgette végig az egyes fogásokat. Utána pedig jöttek az interjúk, az újságíróknak tíz-tíz perc jutott, Mahindrára alsó hangon három óra. Ránk a végén került sor, de úgy Lővei Gergővel, az Autó-Motor Online szerkesztőjével úgy döntöttünk, együtt csináljuk, hogy szegény Anand hadd végezzen hamarabb. Így lett belőle harminc perc.

Az interjú elején szembesülök vele, hogy diktafonom, ami öt éve híven szolgál, úgy dönt, hogy kihasználja a történelmi pillanatot, és produkálja a híres Olympus-típushibát: beragad az áramtalanító kapcsoló. Sebaj, kirakom a telefonom és bekapcsolom rajta a diktafon funkciót. Anand Mahindra érdeklődve hajol előre.

– Milyen telefonja van?

Samsung.

– Akkor ön nyitott az új márkákra.

Igazából a Samsung szerintem nem annyira új, van például egy huszonéves Samsung rádiómagnóm, még anyám hozta a vasfüggönyön túlról.

– Hmm! Akkor az édesanyja a bátor kalandor. Akkor ő volna a potenciális Mahindra-vásárló, aki meg mer venni egy ismeretlen márkanevű, de jó minőségű autót kedvező áron.

Hát, szerintem anyámat inkább az árcédula motiválta, mint a kalandvágy, de Mr. Mahindrának igaza van: annak idején alig tudtam lebeszélni egy Suzuki Altóról, aztán hamarosan kiderült, hogy igazából egy Grand Vitarában érezné jól magát, csak drágállja. Igen, tényleg anyám lehet a Mahindra célcsoportja.

Most, hogy a Tata milliárdokat költött a népautó kifejlesztésére, mert Ratan Tata álma, hogy az indiai átlagcsalád átülhessen robogóról autóba, megszületett a Nano, mi erre a Mahindra válasza? Gondolom, nem a Revóból lesz villany-népautó.

– Amikor elkezdtek szállingózni a hírek a Nano fejlesztéséről, sokan kérdezték tőlem, mikor lesz nekünk népautónk. Én pedig azt válaszoltam: a népautó (entry level car) a használtautó. Erre ki is dolgoztunk egy rendszert: a Mahindráé India legnagyobb szervezett használtautó-kereskedő hálózata, a neve Mahindra First Choice. Márkafüggetlen, ezért is kellett külön magyarázat a sajtótájékoztatón levetített céges kisfilmhez, hogy miért szerepel benne Volkswagen Golf. Nálunk az is csak egy használt autó, ami sokak számára lehet akár belépőmodell, első autó. Amikor valaki olcsó első autót venne, például egy egyetemi hallgató, nem feltétlenül kicsi autót akar. Hanem olcsót. És a legolcsóbb autó a használtautó. Ha valaki autót vesz, nem a fapadról álmodozik, hanem valami jobban felszereltről, és ha a használtpiacról válogat, lesz is erre pénze. Úgyhogy én sosem hittem az olcsó új autók piacában.

– Ez valami saját találmány, vagy más autós cég is követi ezt a filozófiát?

– Nem szeretek konkurensekről beszélni, de tudtommal nincs más ilyen. Viszont tavaly 26 százalékkal nőtt a használtautós részlegünk forgalma, ami jelzi, hogy jó úton járunk.

Meg tudja mondani, a Mahindra autós bevételein belül hogyan aránylik egymáshoz az újautós és a használtautós részleg?

– A használtautó-kereskedelmi üzletágunk az újabb vállalkozásaink közé tartozik, úgyhogy egyelőre elhanyagolható. 70 kereskedésünk van, körülbelül ötezer autót adunk el az interneten és körülbelül havi tízezret a szalonokban. Ez sem rossz persze, de sokkal-sokkal többet tervezünk. Amerikában egy eladott új autóra két használt jut. A normális arány nálunk egy az egyhez lenne. Az indiai újautó-piac évi egymilliós, ebből gondolhatja, mekkora lehetőségek vannak a használtautók kereskedelmében.

Ha az ön helyében lennék, biztos, hogy jól meghajtanám az új termékek közül a motorokat, robogókat, autókat, és persze repülőre is letenném a vizsgát. Eljár néha tesztelgetni? Tényleg, leginkább a páncélosokat próbálnám ki!

– Nekem sincs pilótavizsgám – még.

Autórajongóként, vagy inkább menedzserként viszonyul a cégéhez?

– Ha igazi autórajongó lennék, mindenféle autót kipróbálnék. De mivel nem teszek ilyet, valószínűleg inkább Mahindra-rajongó lehetek. A haditechnikai eszközök közül egyelőre csak az új Mahindra Axe-t vezettem, az jó mulatság volt. Vannak megfelelő tesztpályáink.

Ilyenkor odatelefonáltat a titkárnőjével, hogy vigyázat, jön a főnök, adjanak neki egy tankot?

– Á, senki se figyel rám a cégemnél... Az új XUV 500-asra, amit most hozunk Európába, Indiában a bemutató óta öt hónapos várólista van. Na, mit gondol, amikor szóltam, hogy én is egy XUV-ot szeretnék, hová raktak? A lista végére! Úgyhogy épp egy hónapja kaptam meg az enyémet, majdnem egy évi várakozás után.

Menedzselési szempontból egyébként melyik a vállalat legérdekesebb részlege?

– Ez az a kérdés, amire soha nem válaszolok. Persze, érdekes, de ha mondjuk van két gyereke... Van gyereke?

Nincs.

– Na, hát mit mondana, melyik gyerekét választja, melyiket szereti jobban?

Jó, de két gyerek közül csak lehet az egyik érdekesebb.

– Persze, de a vállalatban senki sem érezheti úgy, hogy kevésbé érdeklődöm az ő részlege, mint egy másik iránt. Hiszen ha azt mondanám, a telekommunikációs részlegünk nagyon érdekes, hiszen egész Indiában a Mahindra infotechnológiai cége termelte a legtöbb pénzt és nőtt a legnagyobbat, szóval ha őket emelném ki, joggal éreznék magukat rosszabbul az egyébként kiválóan dolgozó autós mérnökök.

– Nem tervezik, hogy az európai terjeszkedésben a koreaiak módszerét követik? A Kia és a Hyundai is az európai tervezőstúdióik beindulása után lett igazán sikeres. A Ssangyong csődjében például nagy szerepe volt, hogy európai szemmel kifejezetten riasztóak az autóik.

– Látta az új Korandót?

– Hát, így most kapásból nem rémlik.

– Na, azt Giugiaro tervezte.

– A Daewoo Tacuméát, minden idők egyik legrondább autóját pedig a Pininfarina. Akárcsak a Hyundai Matrixot. De a nagy olasz dizájnstúdiók képesek rettenetes dolgokra képesek, ha koreai a megrendelő.

– Ha a világon mindenhol ugyanazt tartanák szépnek vagy csúnyának, nagyon unalmas lenne. Az XUV 500 formáját Indiában imádják, azért is kell rá ilyen sokat várni. Nap mint nap érezzük, milyen szenvedélyes rajongást vált ki nálunk az autó, és ez kizárólag a formának szól – a motor nyomatéka soha nem generálna ilyen érzelmeket. Érdekes probléma ez, hogy lehet-e az egész világon mindenhol elfogadott formákat kitalálni, szerintem veszélyes is ilyesmivel kísérletezni. Itt volt például a Ford 2000-program, egyetlen platformmal elindulni világszerte. A T Modell sikerét már nem lehet megismételni. A XUV 500 orráról például az átlagos európai azt mondja, túl zavaros, míg az indiaiaknak épp azért tetszik, mert egy gepárd arcára emlékezteti őket. Szerintem az egyetlen, amit ebben a vonatkozásban tenni lehet, hogy fejlesztünk valamit egy piacra, aztán keresünk hasonló piacokat, ahol a termék még eladható. Ez speciel elég izgalmas az autóiparban.

– Az ebédnél sikerült kihallgatnom a kollégáit: az egyik a másiktól a most megvett olasz dizánstúdiójuk telefonszámát kérte. Mit vettek?

– Mostanában nem vettünk olasz dizájnstúdiót, csak egy mérnökirodát a motorkerékpár-tervezéshez, két hete. Szerintem a torinói GRD-re gondoltak, amit négy éve vásároltunk meg. De dolgoztunk már olasz dizájnstúdiókkal, a Xylo furgonunkat például a Bertone tervezte, kifejezetten európai ízlés szerint. És tudja mit szóltak hozzá Indiában? Utálták!

– Bluesrajongó? Saját ötlete volt a Mahindra Blues Festival?

– Igen.

– Beleszól, kiket hívjanak meg?

– Igen, persze nem olyan egyszerű, a dolog, hogy mondok egy nevet, és kész.

– De akkor Johnny Langet és Buddy Guyt gondolom szereti, azért játszottak az első két fesztiválon.

– Igen, persze. És Ana Popovicot. Gondolom ismeri: szerb.

Sose hallottam róla.

– Tényleg nem? Hát csak nézzen utána, érdemes! Volt még a Taj Mahal, Robert Randolph és John Lee Hooker Jr is.

Jimmie Vaughan-t esetleg nem hívja meg?

– Névről ismerem, de még nem hallottam. Az öccse, Stevie Ray Vaughan megvan, de Jimmie-t nem ismerem. Jó?

Aaaahhhh... A legnagyobb kedvencem. Nem mondom, hogy Mumbaiba is elutaznék érte, de csodálatosan muzsikál. Nem az a virgaparádé, mint boldogult öccse, de igen hangulatos Texas-blues.

– Szóval jó?

Ne engem kérdezzen, én óriási rajongója vagyok.

– Nézze csak, várjon, kikeresem az SMS-t – mondja, és hamarosan mutatja is a koncertszervező üzenetét, mely szerint az egyik fellépő kiesett, de mit szólna helyette Jimmie Vaughan-hoz.

Erre most mit mondjak?!

– Akkor rendben van, utánanézek, és intézzük a szerződést. De aztán ott legyen Mumbaiban!