Eddig a benzines Opel áll nyerésre

Kis csapatunk régóta lóg együtt, ennek fényében kisebb csoda, hogy a reggel hatos indulást sikerült tartani. Mielőtt felzúztunk az M6-osra, megtankoltuk a kocsikat, hogy a cirka 200 kilométeres, határig tartó szakaszon mérhessünk egy autópályás fogyasztást mind a két kocsin. Mohácsnál álltunk ki, 196,2 kilométer után, és itt jött a nap meglepetése: a dízel 9 litert kért, a benzines 8,3-at. Mindkét érték legalább 1-1,5 literrel több, mint kéne, hiszen a bringák légellenállása komoly, ellenben így sem egészen értem a benzines étvágytalanságát.

Ez persze tiszta autópálya, tempomatos 120-szal, de a fedélzeti rendszer szerint a hegyekben és az országúton is kevesebbet kért a benzines. Holnap ez is kiderül, akkor számolunk rátankolással. Váratlanul a benzines más területeken is a dízel fölé nő, zajkomfortja és futóműve is lényegesen jobb, mint a drágább autóé. Vita volt, hogy ki, melyik autót vezesse, és ahogy a csapat erőszakosabbik fele lecsapott a dízelre, most úgy próbálnak visszaszivárogni a benzinesbe. 

Rengetegen kérdezik, hogy a Tree Frog vákuumkorongos tartó hogy bírja: jól. Az üvegtetős kocsin úgy állnak a bringák, mintha lehegesztették volna őket, a lemeztetős kocsin viszont durván hüppögnek a hátsó korongok. Komolyabb úthibákon parázunk, na nem a bringák lehullásától, hanem a tető maradandó alakváltozásától, mert itt csak a fém engedhet, a korong annyira tart.

A gimi utolsó évében a nyakunkba kaptunk egy töritanárt, akinek olyan szinten volt mániája az első világháború, hogy egy félévet elcsesztünk el vele, még azt is belénk verte, hogy milyen tollal írták alá a Versailles-i békét: Watermennel, a német delegáltak állítólag el is törték a szignó után.

Ideális esetben az ember ilyenkor, gimi 7. töri órán hallott utoljára Szarajevóról, és persze az idősebb korosztályok emlékeznek még a Boszniai háborúra, a Délszláv konfliktus legvéresebb szakaszára, amely 280 ezer ember életét követelte. Bosznia-Hercegovina, illetve az országok, amelyek korábban a mostani államalkulat helyén álltak, megszenvedték a huszadik századot, de érdekes, hogy pont a konfliktusok eredete, vagyis, hogy több vallási és etnikai csoport él egymás mellett, teszi lehetővé azt, hogy ilyen színes hely legyen a főváros.

Szarajevó egy olyan város, amilyenbe bárhol bele lehet futni az egykori szovjet érdekszférában: elő-elő bukkannak az egykori brutalista betontömbök, de a kommunizmus bukása óta szépen ránőtt a fejlődő infrastruktúra, a hegyekben pedig érezni a kis falvak hatását, csak itt nem végtelen mezőkre, hanem a nagyvárosra nézünk le. Mivel már lenyomtunk 600 kilométert egy hajnali indulással, a mai napot az akklimatizálódásra szánjuk, ezért laza gurulgatást kezdtünk az óvárosban, de mielőtt megtámadtuk volna Baščaršiját, az egykori török bazárt, elgurultunk a Latin hídhoz. 1914 június 28-án volt itt egy kisebb perpatvar, ami örökre megváltoztatta a világot.

Történt ugyanis, hogy Ferenc Ferdinándot, az Osztrák-Magyar Monarchia főhercegét, és feleségét, Chotek Zsófiát a Fekete Kéz nevű nacionalista csoport egy tagja, Gavrilo Princip lelőtte. Ez volt az ürügy, a cassus belli, ezért üzent hadat a Monarchia a Szerb királyságnak, ezzel kezdődött az első világégés. Tudva, hogy a főherceg a Monarchia renoméját helyreállítandó utazott Szarajevóba, tekinthető sikertelennek a látogatás, ráadásul a háború a Monarchia felbomlásával járt, vagyis a az akció egyszerre esélyes a történelem legnagyobb Minek ment oda? díjára is.

Persze a geopolitikai helyzet és a területek valamint az erőforrások újrafelosztása iránti szükséglet miatt már régóta lógott a levegőben a konfliktus, a dühös pitbulloknak csak a térre dobott véres húscafat kellett a marcangoláshoz – ez volt a merénylet. Érdekes, hogy az elkövetés idején Princip még csak 19 éves volt, így nem végezték ki, 20 évre ítélték. 1918 ápilisában vitte el a TBC, fél évvel a békeszerződés aláírása előtt.

Szarajevót komolyan átjárja a történelmi térerő, viszont holnap nem a századelővel, hanem a nyolcvanas évekkel folytatjuk. Fent, a hegyekben, egy olyan betonkatlanban, ami egyszerre idézi az ország legszebb és legtragikusabb emlékeit is.