Ingyen pénz új autóra: ezt kell tudni
Hetvenegy típus ezerkétszázhetvenkilenc modellváltozatából áll a hétszemélyes új autók választéka, és akár 2,5 millió forint támogatás járhat a legalább három gyereket nevelő magyar családoknak, ha minimum hét ülésben gondolkodnak. Az ingyen pénz július 1-től három és fél éven át igényelhető, összefoglaljuk a lehetőségeket, a feltételeket és adunk néhány tippet a döntéshez.
A Magyarországon kapható legolcsóbb új, hétüléses személyautó, a Dacia Lodgy listaára 3,5 millió forint, a legdrágább, szintén hétüléses Tesla Model X villanyautóé pedig közel 32 millió. Kicsit furcsa ezt leírni, de július 1-től mindkét típus vásárlásához kaphatnak állami támogatást a nagycsaládosok. A családvédelmi akcióterv autós vonatkozásáról először a miniszterelnök idei évértékelő beszédében esett szó, majd a március 12-én megjelent kormányrendeletből derültek ki a részletek.
A támogatás összege legfeljebb 2,5 millió forint lehet, de mértéke nem haladhatja meg a kiválasztott típus bruttó listaárának felét. Így a Daciához a cikk írásakor érvényes ajánlatok szerint akár 2,1 millió forintért, vagyis a legolcsóbb új miniautók áráért hozzájuthatnak az érintettek, ha július 1. és 2022 december 31. közt leadják az támogatás igényléséhez szükséges formanyomtatványt a Magyar Államkincstárnak, vagy bármely kormányablaknak, és kérelmüket elfogadják.
A gyerekvállalás ösztönzését célzó támogatást a legalább három gyereket nevelő családoknak szánják, de a pénzt az autókereskedésnek utalja át a Kincstár. A jogosultságot részben a kérelemhez mellékelt igazolások alapján ellenőrzik, az így megítélt összeget pedig hat hónapon belül a feltételeknek megfelelő új személyautó vásárlására kell fordítani.
A családok nemcsak a vételár fennmaradó részét kifizetve, hanem zárt végű lízingkonstrukcióban is vehetnek majd autót, de ennek részleteiről a finanszírozónál, vagy a kereskedésben kaphatnak részletes információkat.
A rendelet szerint a jogosultnak, vagy a támogatással érintett személynek nem lehet köztartozása, és rendelkeznie kell érvényes B-kategóriás jogosítvánnyal. A támogatott autót három éven belül nem lehet eladni, az üzembentartói jogot sem lehet átruházni, a kereskedőnek pedig "Családbarát Magyarország" matricát kell ragasztania rá az átadás előtt.
A legtöbb tömeggyártó kínálatában szerepelnek hét- vagy többüléses modellek, de elég nagy eltérés van a mindennapi használhatóságukban. Bizonyos típusoknál a harmadik üléssorra már nem ültetnénk felnőtteket, mert ezek kisebbek, mint a többi, ráadásul használatuk a csomagtartó méretét is erősen korlátozza, ha az autó karosszériája nem nyújtott kivitelű.
Mégis érthető, hogy miért kötik legalább hét üléshez a támogatást, hiszen ahogy korábbi cikkünkből kiderül, rengeteg ötszemélyes autóban egyszerűen nem fér el egymás mellett három gyerekülés. Érdemes tehát végigülni néhány modellt és tesztvezetésre vinni a legmegfelelőbbeket, persze mindig gyerekekkel és gyerekülésekkel. Akinek háromnál több gyereke van, és autóval szeretne utazni, annak nem is biztos, hogy elég lesz a hétszemélyes kivitel, de a támogatás szerencsére a még személyautónak minősülő, tehát B-s jogsival vezethető kisbuszokra is igényelhető. Ezekre nem kell tetőboksz, hogy a gyerekek mellett a csomagok is beférjenek, igaz nem is annyiba kerülnek, mint a Dacia.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a támogatott újautó-vásárlók 175 ezer három- vagy többgyerekes család közül kerülnek majd ki a következő három és fél évben. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának becslése szerint a teljes időszakban mintegy 14 ezer család veszi majd igénybe a támogatást.
Jóllehet a kormány célja a gyerekvállalás, illetve a gyereknevelés segítése, a lehetőségből kimarad a többség, tehát az egy- vagy két gyereket nevelő családok és az egyedülálló szülők, szintén legfeljebb két gyerekkel. Ahol viszont jelenleg két gyereket nevelnek, de az édesanya várandós a harmadikkal, és túl van a tizenkettedik héten, illetve ahol egy gyerek mellé hamarosan ikrek születnek, szintén esélyesek a támogatásra.
"Hülye lennék kihagyni"
15 éve kezdtem az autós újságírást, ez idő alatt számtalan új autót vezettem, viszont egyszer sem kerültem olyan helyzetbe, hogy vegyek is. Na majd most, hogy a három gyerekem állami támogatást jelent. 2,5 millió forint túl sok pénz, hogy veszni hagyjam, ám csak úgy, mint a CSOK esetén, itt is az jár igazán jól, akinek enélkül is futná új autóra.
Nekem nem futja, most éppen 15 éves a nagy, erős és komfortos hétszemélyes autóm, amit két éve hajtok. Kiválóan megoldja a sokgyerekes-építkezős feladatsort, csak már erősen elkezdett fáradni, például mert valószínűleg világ életében csillaggarázsban aludt.
Kevés erre fordítható pénzemből azonban gyakorlatilag csak egy modell jöhet számításba: a Lodgy. A Dacia hétszemélyes egyterűje eddig is amolyan titkos tipp volt, az állami támogatással azonban a vételár 50%-át rendezi helyettünk a közös kassza. Hiszen ahhoz nagyon el kell szaladjon a ló extrázáskor, hogy az 5 milliót átlépjük. Eddig a határig viszont érdemes elmenni, hiszen csak így lehet kivenni a rendszerből a maximális támogatást, ráadásul az autóra valóban ráfér néhány extra felszerelés, és itt tényleg nemcsak a légkondicionálóra gondolok.
Ráadásul tartja az értékét a román Renault, tehát a másik 50 százalékot egészben finanszírozni sem akkora rizikó, mert áll elő olyan helyzet a törlesztés során, hogy a kocsi kevesebbet ér, mint amennyi a tartozás. Viszonylag kedvező, fix kamatozású részletfizetéssel szédített az értékesítő, ráadásul a cascót sem teszik kötelezővé. Igaz, az Államkincstár viszont igen, tehát az első három évre mindenképp kell azzal is kalkulálnom, csak annyi a könnyebbség, hogy köthetem a piacon, nem vagyok az értékesítőre utalva.
A Lodgy futóművén és fékén érezni kicsit a spórolást, függönylégzsák sincs benne, ezért a keresést nem hagytam abba itt, csakhogy kihaltak az olcsó egyterűek. A PSA viszont személyautóként berendezett furgonból kínál egész jó áron hétszemélyest, Peugeot, Citroën és Opel jelvénnyel is, mikor e sorokat írom, a két francia márka már akcióba kezdett, hogy ne csak a Dacia kaszáljon. Már csak azért is be fogok ülni hozzájuk egy alkukörre, mert a Lodgy eddigi legnagyobb előnye, az 1,6-os szívómotor épp most lesz a múlté, tudtam meg az értékesítőtől. A szigorodó környezetvédelmi normák miatt a nyári gyártásszünet után már nincs programban, és az utolsókat a gyorsan ébredők lefoglalták. Cserébe itt az 1,3-as turbó-benzines, mely erős és keveset fogyaszt, de kettős tömegű lendkerék és nagynyomású befecskendező is jár hozzá, tehát nem biztos, hogy annyira kelendő lesz majd használtként, mint most az 1,6-os.
Bármilyen kocsit sikerül végül vásárolnom, a célom ugyanaz. Egy olyan havi költség, amit biztonságosan ki tudok fizetni a következő három évben, majd az állami támogatással járó eladási tilalom lejártával azonnal eladni az autót. A keretemből nem fog kijönni olyan jó kocsi, mint a mostani bálnám volt új korában, ez igaz. Csakhogy ezek most újak, garanciával, ami egy nem hobbiból tartott kocsinál bizony óriási előny. De talán a legfontosabb, hogy három évi befizetés végén annyi pénzzel szállhatok ki, ami most nincs nálam egyben. És ezt fájdalom nélkül elverhetem olyan autóra, amilyenre szeretném. Tisztára, mint egy lakástakarék, csak közben használhatok is egy hétszemélyest. Hát, hülye lennék kihagyni. (Bolla György, újságíró)
Tavaly több mint 130 ezer új autót helyeztek forgalomba Magyarországon. Egyelőre nehéz volna megjósolni, hogy az állami pénz mennyivel bővíti majd a jelenleg hatvan százalékban céges és állami beszerzésekre épülő piacot. Erre a kérdésre legkorábban fél év múlva érdemes visszatérni, amikor elkezdik nagyobb mennyiségben forgalomba helyezni a részben állami pénzből vásárolt autókat. Mi néhány ezer autónyi többletre számítunk.
Összehasonlításként érdemes hozzátenni, hogy Magyarországon évente 700 ezer használt autó cserél gazdát, és további 150 ezer import használt autót honosítanak. A 3,3 millió darabos személyautó-állomány 14 év körüli átlagkora rövid távon aligha csökken majd érezhetően az új lehetőség miatt. Ezen egy általános és igazságosan kialakított roncsautó-prémium program elindítása segíthetne, melyben bizonyos jövedelemhatárok közt a lakosság nagyobbik hányada vásárolhatna segítséggel új autót. Ilyesmiről még elképzelés szinten sem hallani.
Aki közvetlenül nem részesül az állami pénzből, de nincs pénze új autóra, a használtpiac árainak átrendeződésében reménykedhet, hiszen potenciálisan több ezer eddig használt autóból szállnak majd ki a nagycsaládosok hamarosan.
Az új hétülésesek kínálata több mint hetven különböző típusból és mintegy ezerkétszáz modellváltozatból áll, melyekről az Eurotax hatalmas, lenyitható összefoglaló táblázatát adjuk közre a cikk végén. A kínálat közepén egyebek mellett olyan egyterűeket találunk, mint az eredetileg 8,3 millió forint induló listaárú Volkswagen Touran, amelynek listaárát az állami támogatás 4,7 millióra csökkenti, vagy a Renault Grand Scénic melyért 6,8 helyett 4,3 millió forintot kérnek, esetleg a Fiat 500L Living 6 millió 340 ezer helyett 3 millió 840 ezer forintért.
Ha személyesen érdeklődünk, általában további jelentős árengedményeket adnak a kereskedések, sőt, sokszor még telefonálni sem kell, elég csupán elindítani az autókonfigurátort az importőrök honlapján. Így derül ki például a Seat Tarraco nevű hobbiterepjáróról, hogy az állami támogatáson felül további 1,9 millió forint "nagycsaládos kedvezményt" adnak a listaárból (mindez a Volkswagen Touran esetében nagycsaládos csomagként 1,5 millió forint engedmény jelent), igaz, az amúgy ötüléses Seat hét üléssel 270 ezer forinttal drágább. A listaár tehát ezúttal is csupán kiindulópont, érdemes alaposan tájékozódni és névre szóló ajánlatot kérni, mert abban még alacsonyabb végösszegek szerepelhetnek.
Manapság az SUV, vagyis az emelt hasmagasságú terepjárószerű autók kategóriája húzza a felfelé az eladásokat. Sokszor ezekre, illetve a Scénichez hasonló egyterűekre gondolunk, amikor családi autót választunk. Ám ha a vásárláskor a praktikum elsődleges, a formaterv másodlagos szempont, olyan kevésbé divatos modellek kerülnek előnybe, mint a furgonalapra épülő Peugeot Rifter, az Opel Combo Life, a Volkswagen Caddy Maxi, esetleg a Ford Tourneo Connect, amelyről januárban olvashattak a Totalcaron.
Ezek csupán példák, ráadásul a kishaszonjármű-kategóriában kis lépésekben haladhatunk felfelé a többféle karosszériaváltozat közt, így akit nem zavar a személyautóknál olykor puritánabb kivitelű utastér, az egyszerűbb ülések és a nagyobb légellenállás, biztosan talál majd méretben megfelelő típust.
Lesz néhány nagycsaládos autóvásárló, aki örülni fog az állami támogatással mindössze 15,5 millió forintért kapható Audi Q7-nek vagy a BMW X7-nek, mely támogatással 22,5 millióért elérhető, még ha abszurd is állami pénzt tolni a prémiumszegmensbe. Vannak kedvezőbb végletek is: ilyen a benzin-elektromos hibrid Toyota Prius+ vagy a Nissan Evalia e-NV200 elektromos hajtású mikrobusz. Utóbbi 13 millió forint helyett akár 9-ért megvehető, mert a nagycsaládosok állami támogatásán felül az alternatív hajtásúak vásárlását ösztönző 1,5 milliós, szintén állami támogatást is le lehet hívni hozzá.
Hogy a miniszerelnök által meghirdetett autóvásárlási támogatás pontosan mely márkákat hozza majd helyzetbe, azt néhány hónap múlva pontosabban fogjuk látni. A Dacia importőre szerint, aki a raktárkészleten lévő Lodgyk közül választott az első roham során, az a támogatás megítélését követően azonnal átveheti majd új autóját, aki viszont egyedi összeállításban kér extrákat, akár 3-6 hónap várakozásra számíthat. a Daciánál az eddigi évi ötszáz eladott Lodgy helyett már most ezer példánnyal számolnak. Fontos változás, hogy bár július 1-től kikerül a kínálatból az eddigi 1,6 literes szívó benzinmotor, októberig a helyette bevezetett 1,33 literes turbós benzinessel változatlan áron adják majd az autó hétüléses alapkivitelét.
A Volkswagen-konszern márkáinak importőre, a Porsche Hungária már néhány héttel ezelőtt is jelentős érdeklődésnövekedést tapasztalt, így folyamatosan újrakalkulálják idei eladási terveiket. A konszern márkáinál, a Daciához hasonlóan néhány hónapos várakozási időkkel számolhatnak a nagycsaládosok, ha nem raktári autót választanak, de ez az importőr szintén kínált előszerződési lehetőséget leendő ügyfeleinek, hogy rövidítse az állami támogatás megítélését követő várakozást.
Az autópiacot felpörgető állami pénz egy része valójában egyik zsebből a másikba kerül, hiszen az új autók árában huszonhét százalék áfa szerepel, a vásárlóknak pedig a vagyonszerzési illetéket, a regisztrációs adót, valamint a forgalomba helyezés egyéb költségeit is ki kell fizetniük. Nem árt a biztosítási díjakat, illetve az első három évek kötelező garanciális szervizköltségeit szintén összehasonlítani a megalapozott döntéshez és nagyon javasoljuk, hogy például a hétüléses SUV-k esetében még vásárlás előtt derítsék ki, hogy mennyibe kerül egy új gumiabroncs garnitúra az autóhoz, mert a fenntartási költségeket továbbra sem támogatja az állam és sokan következetesen alulbecsülik az ilyesmit.
Cikkünk és a benne szereplő árak a 2019. június 26-i állapotot tükrözik.
Gyártmány | Model | típusok száma | Listaár induló | Listaár átlag | Állami akció induló | Állami akció átlag | Állami kedvezmény induló | Állami kedvezmény átlag | Importőri akció induló | Importőri akció átlag | Importőr + állami akció induló | Importőr + állami akció átlag | Importőr + állami kedvezmény induló | Importőr + állami kedvezmény átlag |
AUDI | Q7 | 2 | 18 060 240 | 18 778 425 | 15 560 240 | 16 278 425 | -13,8% | -13,3% | ||||||
BMW | 2-es sorozat Gran Tourer | 55 | 8 114 800 | 11 102 513 | 5 614 800 | 8 602 513 | -30,8% | -22,5% | ||||||
BMW | X5 | 3 | 20 294 700 | 23 003 700 | 17 794 700 | 20 503 700 | -12,3% | -10,9% | ||||||
BMW | X7 | 3 | 25 067 000 | 27 945 333 | 22 567 000 | 25 445 333 | -10,0% | -8,9% | ||||||
CITROEN | Berlingo | 19 | 6 205 000 | 7 362 365 | 3 705 000 | 4 862 365 | -40,3% | -34,0% | 5 435 000 | 6 489 733 | 2 935 000 | 3 989 733 | -52,7% | -45,8% |
CITROEN | C4 Grand Spacetourer | 16 | 7 385 000 | 8 882 495 | 4 885 000 | 6 382 495 | -33,9% | -28,1% | 6 385 000 | 7 982 496 | 3 885 000 | 5 482 496 | -47,4% | -38,3% |
CITROEN | Jumper | 14 | 10 190 000 | 11 435 355 | 7 690 000 | 8 935 355 | -24,5% | -21,9% | ||||||
CITROEN | Jumpy | 28 | 8 900 000 | 9 821 780 | 6 400 000 | 7 321 780 | -28,1% | -25,5% | ||||||
CITROEN | Spacetourer | 44 | 9 800 000 | 11 909 079 | 7 300 000 | 9 409 079 | -25,5% | -21,0% | ||||||
DACIA | Lodgy | 12 | 3 529 000 | 4 251 497 | 1 764 500 | 2 125 748 | -50,0% | -50,0% | ||||||
FIAT | 500L Living | 4 | 6 340 000 | 6 829 999 | 3 840 000 | 4 329 999 | -39,4% | -36,6% | ||||||
FIAT | Dobló Panorama | 8 | 5 830 000 | 6 598 749 | 3 330 000 | 4 098 749 | -42,9% | -37,9% | ||||||
FIAT | Ducato | 3 | 9 170 250 | 9 682 060 | 6 670 250 | 7 182 060 | -27,3% | -25,8% | ||||||
FIAT | Talento | 14 | 9 310 280 | 9 745 706 | 6 810 280 | 7 245 706 | -26,9% | -25,7% | ||||||
FORD | Connect | 4 | 7 891 350 | 8 502 499 | 5 391 350 | 6 002 499 | -31,7% | -29,4% | 7 058 230 | 7 669 379 | 4 558 230 | 5 169 379 | -42,2% | -39,2% |
FORD | Custom | 95 | 9 647 300 | 11 659 933 | 7 147 300 | 9 159 933 | -25,9% | -21,4% | 7 297 800 | 10 091 952 | 4 797 800 | 7 591 952 | -50,3% | -34,9% |
FORD | Galaxy | 11 | 10 250 000 | 12 296 816 | 7 750 000 | 9 796 816 | -24,4% | -20,3% | 8 790 500 | 10 945 952 | 6 290 500 | 8 445 952 | -38,6% | -31,3% |
FORD | Grand C-Max | 3 | 6 725 000 | 7 105 000 | 4 225 000 | 4 605 000 | -37,2% | -35,2% | 6 185 000 | 6 565 000 | 3 685 000 | 4 065 000 | -45,2% | -42,8% |
FORD | S-Max | 22 | 9 710 000 | 12 041 359 | 7 210 000 | 9 541 359 | -25,7% | -20,8% | 8 860 500 | 11 220 018 | 6 360 500 | 8 720 018 | -34,5% | -27,6% |
FORD | Transit | 36 | 10 016 650 | 10 907 807 | 7 516 650 | 8 407 807 | -25,0% | -22,9% | 7 400 450 | 8 291 607 | 4 900 450 | 5 791 607 | -51,1% | -46,9% |
HONDA | CR-V | 2 | 10 999 000 | 11 369 000 | 8 499 000 | 8 869 000 | -22,7% | -22,0% | ||||||
HYUNDAI | Santa Fe | 6 | 11 499 000 | 14 032 332 | 8 999 000 | 11 532 332 | -21,7% | -17,8% | ||||||
KIA | Sorento | 18 | 10 025 000 | 11 499 996 | 7 525 000 | 8 999 996 | -24,9% | -21,7% | ||||||
LAND ROVER | Discovery | 14 | 17 067 240 | 20 740 664 | 14 567 240 | 18 240 664 | -14,6% | -12,1% | 16 736 640 | 16 736 640 | 14 236 640 | 14 236 640 | -16,6% | -31,4% |
LAND ROVER | Discovery Sport | 46 | 11 026 000 | 16 215 466 | 8 526 000 | 13 715 466 | -22,7% | -15,4% | ||||||
LAND ROVER | Range Rover Sport | 14 | 26 379 350 | 31 414 915 | 23 879 350 | 28 914 915 | -9,5% | -8,0% | ||||||
MAHINDRA | XUV500 | 4 | 7 490 000 | 8 047 499 | 4 990 000 | 5 547 499 | -33,4% | -31,1% | ||||||
MERCEDES-BENZ | Citan | 1 | 8 140 930 | 8 140 930 | 5 640 930 | 5 640 930 | -30,7% | -30,7% | ||||||
MERCEDES-BENZ | E-osztály Kombi | 11 | 15 365 310 | 18 243 595 | 12 865 310 | 15 743 595 | -16,3% | -13,7% | ||||||
MERCEDES-BENZ | GLE-osztály | 4 | 20 184 490 | 21 739 690 | 17 684 490 | 19 239 690 | -12,4% | -11,5% | ||||||
MERCEDES-BENZ | GLS-osztály | 5 | 23 404 400 | 29 946 144 | 20 904 400 | 27 446 144 | -10,7% | -8,3% | ||||||
MERCEDES-BENZ | Sprinter | 17 | 11 090 910 | 13 524 300 | 8 590 910 | 11 024 300 | -22,5% | -18,5% | ||||||
MERCEDES-BENZ | Vito | 72 | 10 525 340 | 12 558 112 | 8 025 340 | 10 058 112 | -23,8% | -19,9% | ||||||
LEXUS | RX | 3 | 22 640 000 | 24 226 666 | 20 140 000 | 21 726 666 | -11,0% | -10,3% | 19 840 000 | 21 426 666 | 17 340 000 | 18 926 666 | -23,4% | -21,9% |
MITSUBISHI | Outlander | 4 | 9 950 000 | 10 775 000 | 7 450 000 | 8 275 000 | -25,1% | -23,2% | ||||||
MITSUBISHI | Pajero | 1 | 15 490 000 | 15 490 000 | 12 990 000 | 12 990 000 | -16,1% | -16,1% | 14 590 000 | 14 590 000 | 12 090 000 | 12 090 000 | -21,9% | -21,9% |
NISSAN | Evalia | 4 | 7 027 000 | 7 259 500 | 4 527 000 | 4 759 500 | -35,6% | -34,4% | ||||||
NISSAN | Evalia e-NV200 | 3 | 13 040 000 | 13 503 333 | 9 040 000 | 9 503 333 | -30,7% | -29,6% | 11 540 000 | 12 003 333 | 7 540 000 | 8 003 333 | -42,2% | -40,7% |
NISSAN | NV200 | 8 | 6 697 000 | 6 928 248 | 4 197 000 | 4 428 248 | -37,3% | -36,1% | ||||||
NISSAN | X-Trail | 10 | 9 970 000 | 11 071 498 | 7 470 000 | 8 571 498 | -25,1% | -22,6% | 9 475 000 | 10 351 498 | 6 975 000 | 7 851 498 | -30,0% | -29,1% |
OPEL | Combo Life | 9 | 6 300 000 | 6 935 554 | 3 800 000 | 4 435 554 | -39,7% | -36,0% | 5 500 000 | 6 135 554 | 3 000 000 | 3 635 554 | -52,4% | -47,6% |
OPEL | Movano | 62 | 9 156 750 | 10 224 107 | 6 656 750 | 7 724 107 | -27,3% | -24,5% | ||||||
OPEL | Vivaro | 26 | 8 973 150 | 9 665 958 | 6 473 150 | 7 165 958 | -27,9% | -25,9% | ||||||
OPEL | Zafira | 9 | 8 703 500 | 9 204 498 | 6 203 500 | 6 704 498 | -28,7% | -27,2% | 7 603 500 | 8 104 498 | 5 103 500 | 5 604 498 | -41,4% | -39,1% |
PEUGEOT | 5008 | 17 | 7 689 000 | 9 853 055 | 5 189 000 | 7 353 055 | -32,5% | -25,4% | 7 290 000 | 9 347 233 | 4 790 000 | 6 847 233 | -37,7% | -30,5% |
PEUGEOT | Boxer | 14 | 10 145 000 | 11 392 496 | 7 645 000 | 8 892 496 | -24,6% | -21,9% | ||||||
PEUGEOT | Expert | 48 | 8 820 000 | 9 687 488 | 6 320 000 | 7 187 488 | -28,3% | -25,8% | ||||||
PEUGEOT | Rifter | 17 | 6 335 000 | 7 424 408 | 3 835 000 | 4 924 408 | -39,5% | -33,7% | 5 535 000 | 6 553 820 | 3 035 000 | 4 053 820 | -52,1% | -45,4% |
PEUGEOT | Traveller | 43 | 9 800 000 | 11 977 663 | 7 300 000 | 9 477 663 | -25,5% | -20,9% | ||||||
RENAULT | Espace | 5 | 11 599 000 | 12 858 999 | 9 099 000 | 10 358 999 | -21,6% | -19,4% | ||||||
RENAULT | Grand Scénic | 17 | 6 799 000 | 8 222 526 | 4 299 000 | 5 722 526 | -36,8% | -30,4% | ||||||
RENAULT | Trafic | 16 | 8 159 000 | 8 573 996 | 5 659 000 | 6 073 996 | -30,6% | -29,2% | ||||||
SEAT | Alhambra | 8 | 11 235 920 | 13 283 448 | 8 735 920 | 10 783 448 | -22,3% | -18,8% | 7 163 000 | |||||
SEAT | Tarraco | 8 | 10 267 860 | 11 904 665 | 7 767 860 | 9 404 665 | -24,3% | -21,0% | 5 868 000 | |||||
SKODA | Kodiaq | 33 | 8 213 000 | 11 592 119 | 5 713 000 | 9 092 119 | -30,4% | -21,6% | 5 530 000 | |||||
SSANGYONG | Rexton | 8 | 8 510 000 | 10 231 750 | 6 010 000 | 7 731 750 | -29,4% | -24,4% | ||||||
TOYOTA | Land Cruiser | 4 | 15 060 000 | 17 406 250 | 12 560 000 | 14 906 250 | -16,6% | -14,4% | ||||||
TOYOTA | Prius+ | 4 | 10 425 000 | 11 496 249 | 7 925 000 | 8 996 249 | -24,0% | -21,7% | ||||||
TOYOTA | Proace | 23 | 8 923 000 | 11 754 429 | 6 423 000 | 9 254 429 | -28,0% | -21,3% | ||||||
VOLVO | XC90 | 13 | 18 460 000 | 20 940 381 | 15 960 000 | 18 440 381 | -13,5% | -11,9% | ||||||
VOLKSWAGEN | Caddy Kombi | 98 | 6 035 590 | 9 257 230 | 3 535 590 | 6 757 230 | -41,4% | -27,0% | 3 999 930 | |||||
VOLKSWAGEN | California | 2 | 19 196 430 | 19 635 850 | 16 696 430 | 17 135 850 | -13,0% | -12,7% | ||||||
VOLKSWAGEN | Caravelle | 62 | 12 710 540 | 15 380 106 | 10 210 540 | 12 880 106 | -19,7% | -16,3% | 8 230 540 | |||||
VOLKSWAGEN | Multivan | 32 | 12 250 800 | 16 396 548 | 9 750 800 | 13 896 548 | -20,4% | -15,2% | 9 750 800 | |||||
VOLKSWAGEN | Sharan | 14 | 10 467 570 | 12 710 402 | 7 967 570 | 10 210 402 | -23,9% | -19,7% | 7 652 480 | |||||
VOLKSWAGEN | Tiguan Allspace | 14 | 9 326 790 | 11 673 357 | 6 826 790 | 9 173 357 | -26,8% | -21,4% | 6 449 470 | |||||
VOLKSWAGEN | Touran | 12 | 8 308 250 | 9 904 978 | 5 808 250 | 7 404 978 | -30,1% | -25,2% | 4 721 000 | |||||
VOLKSWAGEN | Transporter | 32 | 11 476 100 | 14 243 581 | 8 976 100 | 11 743 581 | -21,8% | -17,6% | 7 146 100 | |||||
TESLA | Model X | 3 | 31 872 000 | 35 318 666 | 29 372 000 | 32 818 666 | -7,8% | -7,1% | ||||||
UAZ | 452-es sorozat | 2 | 5 670 500 | 5 988 000 | 3 170 500 | 3 488 000 | -44,1% | -41,8% |