A döntőbe jutott hét típus közül öt vagy tisztán elektromos, vagy kínálnak belőle olyan kivitelt is, és a maradék kettő is hibrid. A csak belső égésű motorral rajthoz állt típusok közül egy sem jutott el a végső megmérettetésig.
Nekem, mint Év Autója zsűritagnak már azok az előkészületek is izgalmasak, amelyek még a színfalak mögött zajlanak. Az egész történet listákkal indul, természetesen az adott évben, jelen esetben 2022-ben bemutatkozó új autók listájával. Az izgalmak már ott elkezdődnek, hogy a lista folyamatosan változik. Kezdetben több, azután kevesebb típus szerepel rajta. Egyes típusok el, mások feltűnnek, attól függően, hogy gyártóik éppen halasztják, vagy előrehozzák megjelentetésüket. És ha ez még nem volna elég, még az is beleszól az egészbe, hogy az Európa 23 országából toborzott 61 zsűritag közül melyiket sikerült legalább a zsűritagok felének vezetnie. Hiszen csak olyan autó kerülhet be, amiről kellő tapasztalat gyűlt össze.
Így fogyott le végül 45-ről 27-re az Európai Év Autója díjra pályázó típusok száma. A kiesők között volt több egzotikus sportautó, például a Ferrari 296 GTB és Purosangue, a Lotus Emira, vagy a McLaren Artura. Továbbá több kínai típus, amelyekhez kevesebb zsűritag jutott hozzá, mint szükséges lett volna. Az első listán egyébként 11 kínai és két vietnámi típus szerepelt, ami korábban sohasem látott rekord, és a maga módján jelzésértékű, merre is tart a világ autóipara. Az más kérdés, hogy ebből összesen kettő, az MG 4 és 5 került be a 27 típust felsoroló utolsó listára.
Többségben a villanyosak
Most az elődöntőben ebből a 27-ből kellett minden zsűritagnak hetet megneveznie. Természetesen azt a hetet, amit a saját véleménye szerint alkalmas arra, hogy a döntőbe jusson és amiből végül kikerülhet a végső győztes, az Európai Év Autója 2023 cím büszke birtokosa. A 27-es lista lejjebb olvasható, itt inkább maradjunk annál a hét típusnál, amelyek vették az első akadályt és bekerültek a hetes döntőbe. Alfabetikus sorrendben, ami még véletlenül sem rangsor, ezek a következők: Jeep Avenger, Kia Niro, Nissan Ariya, Peugeot 408, Renault Austral, Subaru Solterra/Toyota bZ4X, Volkswagen ID. Buzz. Ezek közül a Kia Niróból kínálnak az elektromos kivitel mellett hibridet is, míg a Peugeot 408 és a Renault Austral hibrid, de a Peugeot 408-asból biztos, hogy a későbbiekben érkezik tisztán elektromos hajtású modell is. Ha ezt is hozzászámolnánk, még eggyel emelkedne a döntőbe jutott elektromos típusok száma.
Ebből a hét típusból egy második fordulóban, a valódi döntőben derül ki, melyik is nyeri el az Év Autója díjat. Ehhez a zsűri tagjainak, így nekem és Csikós Zsoltinak is egyfajta pontozással már rangsorolnia kell az autókat. Akit győztesnek gondolunk, az akár tíz pontot is kaphat (de kevesebbet is csak neki kell kapnia a legtöbbet) a kiadható huszonötből, míg a többiek csak kevesebbet. A zsűritagok által adott pontokat a végén összegzik, és amelyik típus a legtöbbet gyűjtötte, az lesz a 2023-as Európai Év Autója. Eredményhirdetés 2023 január 13-án a Brüsszeli Autókiállítás nyitónapján!
Jeep Avenger

Vadonatúj típus a legendás terepjáró-gyártó palettáján, és mindjárt a legkisebb is. Mégsem emiatt a legizgalmasabb, hanem azért, mert egyben a Jeep legelső teljesen elektromos típusa, amelyet csak egy-két távoli piacon hoznak forgalomba belsőégésű motorral. Mifelénk csak a Jeep márkát birtokló Stellantis konszern legújabb elektromos hajtásláncával, 156 lóerős elektromotorral és 51 kWh-s használható tárolóképességű akkumulátorral lehet majd megvásárolni, a híresztelések szerint elfogadható áron. Bevezetésekor csak elsőkerék-hajtással kezdik árulni az ötszemélyes, 355 literes csomagtartójú és mérsékelt terepjárásra is képes kis Jeepet, de később két villanymotoros, összkerékhajtásos változat is készül belőle. Hamarosan érkezik az első beszámoló róla.
Kia Niro
Eléggé látványos mind kívül, mind belül a Kia Niro legfrissebb generációja. A tágas utasterű, egyszerűen kezelhető alsó-középkategóriás szabadidő-autója kizárólag olyan hajtáslánccal kerül forgalomba, amely valamilyen mértékben villamosított. A hibrid modellben 32 kW-os (44 LE), a konnektorról tölthető plug in hibridben 62 kW-os (84 LE) elektromotor egészíti ki az 1,6 literes benzinmotort. Amint az előző generációból, az újból is készül tisztán elektromos hajtású változat, amelyben 64,8 kWh-s akkumulátor táplálja a 150 kW-os (204 LE) elektromotort.
Ezt a változatot már teszteltük is!
Az arca hová lett?
Az új Niro az elődjéhez képest nagyon durván néz ki, és mindent tud, amit ma egy ilyen autónak tudnia kell. Valami mégis hiányzik belőle.
Nissan Ariya
Eltartott egy darabig, de végül a Nissan kirukkolt a Leaf után második elektromos autójával. Az Ariya az elektromos szabadidő-autók sorát gyarapítja, de mindjárt háromféle elektromos hajtáslánccal. Kisebb akkumulátora 63 kWh-s, motorja 160 kW-os (218 LE). A nagyobbik akkumulátor 87 kWh-s, amihez az első kerekeket hajtó 178 kW-os (242 LE) motor, vagy összkerékhajtásos, kétmotoros hajtáslánc társítható. Utóbbi összteljesítménye 225 kW (306 LE), de WLTP szerint mérve ezzel is képes egy töltéssel kerek 500 kilométert maga mögött hagyni. Már ezt is próbáltuk!
Peugeot 408
Ilyen autót még nem látott a világ, állítja gyártója. Tény, ami tény elsőre elég nehéz összerakni, hogy a 408-as olyan, mintha egy limuzin lenne, ugyanakkor a hasmagassága és kerekei inkább egy SUV alá illenének. Egy biztos, eléggé egyedi megjelenésű típus, nem csoda, hogy extravaganciára hajlamos franciák fejében születhetett meg az ötlete. Első körben 180 és 225 lóerős, konnektorról tölthető hibridhajtással kerül forgalomba, de kínálnak majd belőle 1,2 literes, 130 lóerős, háromhengeres benzinmotorral hajtott változatot is. Még később, várhatóan 2024-ben teszi tiszteletét belőle a tisztán elektromos hajtású kivitel, várhatóan 400 km körüli hatótávolsággal. Hamarosan jön a tesztje!
Renault Austral
A Kadjar megürült helyére érkezik a Renault új alsó középkategóriás méretű szabadidő-autója, az Austral. A kategória egyre zsúfoltabb, ezért készítői mindent bevetettek, hogy kiemelkedjen a masszából. Ezért kizárólag valamilyen fokú hibridhajtással hozzák forgalomba, melyek közül a legerősebb 200 lóerős. Amellett, hogy különös figyelmet szenteltek a praktikus kialakításra, aminek része például a hosszában tologatható hátsó üléspad, az Austral hátsókerék-kormányzással is megvásárolható. Ez nagy tempónál segíti a stabil kanyarodást, míg kis sebességnél 10,1 méterre szűkíti a fordulási kört. Már ezt is próbáltuk!
Subaru Solterra/Toyota bZ4X
Az egy konszernnél készülő két típus műszaki tartalma olyannyira közös, hogy együtt, egymásnak vállt vetve indulnak az Év Autója 2023 címért. Azért apróbb eltérések akadnak köztük, míg például a Toyota bZ4X első- és összkerékhajtásos kivitelben is készül, a Subaru csak az utóbbival kerül forgalomba. Sajátos módon 150 kW-os (204 LE) motorjával az elsőkerekes verzió nem sokkal gyengébb az összkerekesnél, amelynél a két motor együttes teljesítménye 160 kW, azaz 218 LE. Utóbbi némileg jobban gyorsul, 0-100 km/h között 7,5 helyett 6,9 másodperc alatt, cserébe le kell nyelni, hogy 513 km-ről 415-re csökken a hatótáv. Mindkét márka hosszú garanciát vállal az akkumulátorra. Különösen a Toyota, amely egymillió kilométerig vagy tíz évig garantálja, hogy az akku kapacitása nem csökken 90 százalék alá. Mindkét típust vezettük, a Toyota bZ4X-ről szóló beszámolónk itt, a Subaru Solterrát bemutató írásunk pedig itt olvasható.
Volkswagen ID. Buzz
Bár technikája nem teljesen új, hiszen ugyanúgy a konszern MEB elektromos padlólemezére épül, hasonlóan a VW többi elektromos típusához, mégis egyedi színt visz az elektromos autók kínálatába. Kezdődik ez a régi VW buszra utaló formánál, de már maga az is egyfajta merészség, hogy egyterűvel mertek kirukkolni akkor, amikor már csak néhány hírmondó maradt belőlük. Az ID. Buzz azonban tágas, jópofa kialakítású utasterével és köbméteres csomagtartójával új szín a palettán. Bár 145 km/órás végsebesége messze esik a Forma-1 tempójától, a 10,2 másodperces gyorsulóképesség éppúgy elfogadható, mint 420 kilométeres hatótávja. Az ID. Buzz első vezetéséről szóló beszámolónk itt olvasható.
A hét döntőst az alábbi, nagyobb merítésből válogatta ki a zsűri:
Év Autója 2023 teljes lista |
Alfa Romeo Tonale |
BMW X1/iX1 |
BMW i7 |
Citroën C5 X |
Dacia Jogger |
Honda Civic |
Jeep Avenger |
Kia Niro |
Kia Sportage |
Land Rover Ranger Rover/Land Rover Range Rover Sport |
Lexus RX |
Mazda CX-60 |
Mercedes-Benz GLC |
Mercedes-Benz EQE |
Mercedes-AMG SL |
MG 4 |
MG 5 |
Nissan Ariya |
Nissan X-Trail |
Opel/Vauxhall Astra |
Peugeot 408 |
Renault Austral |
Subaru Solterra/Toyota bZ4X |
Toyota Aygo X |
Toyota Corolla Cross |
Toyota GR86 |
Volkswagen ID.Buzz |

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Megijedt az autós, hogy oldalba vágják, ezért oldalba vágott valaki mást
Érthetetlen eseménysorozatot rögzített egy autós fedélzeti kamerája Ausztráliában.
- Közélet
Átvert a kereskedő? A legjobb bírósági eljárás az, amelyik megelőzhető!
Elkerülnéd a bíróságra járkálást, de az igazadat érvényesítnéd hibás teljesítés esetén? Van megoldás!
- Hírek
Hadüzenet Trumpnak: új megoldást javasolnak a kínaiak, Pekingben járt a BMW-vezér
Összehaverkodna Kína az EU-val?
- Hírek
Az Alfa Romeo legnépszerűbb modellje a Junior, érkezik a Q4 verzió
A marketingigazgató szerint ez csak növeli a népszerűségét.
- Hírek
Megbízható Ferrarit akart, építtetett egyet egy Honda NSX-ből
Egy svájci férfi szerette volna átélni a Ferrari élményt, de nem akarta az olasz autókkal járó nyűgöket a nyakába venni.
- Hírek
Olcsó villany-Cupra, gyárlátogatás és nagy ígéretek
Megtekintettem a legolcsóbb elektromos Cuprát, vagyis a Ravalt, megnéztem a Seat és a Cupra gyárát és meghallgattam a két cég hangzatos ígéreteit.
- Hírek
F1 kibeszélő: válságértekezletet tart a Red Bull, inog Lawson széke, Piastri letette a névjegyét
Az ausztrál esőkáosz után egy valamivel unalmasabb futammal folytatódott a 2025-ös F1-es világbajnokság Kínában, de így is bőven van miről beszélni.
- Hírek
Hatalmasat borultak a Porsche Carrera Cup időmérőjén
A pilóta sértetlenül megúszta.
- Hírek
A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat
A harmadik hely a Mercedesé lett.
- Hírek
Nem erősebb, de mégis gyorsabb a frissített Audi RS3
Sokat számít, hogy mennyire agilis egy autó.
- Hírek
A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?
Ráadásul átépítették hátsókerék-hajtásúra.
- Hírek
Méretes jégtáblákkal bombázta egy kamionos az autósokat az M7-esen
Valószínűleg elfelejtette indulás előtt letakarítani.
- Hírek
Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját
Az ok-okozati összefüggést még mi is keressük.
- Hírek
BMW-s szakemberekkel erősít a Xiaomi Európában
Európa sem marad ki a Xiaomi autóiból.
- Hírek
Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe
Két zalaegerszegi férfit is pénzbírsággal, illetve több hónapos eltiltással jutalmaztak az ittas rollerezésért.
- Hírek
Még mindig lehet foglalót tenni az új Tesla Roadsterre, pedig már öt éve hitegetnek vele
Először 2020-ra ígérték a megjelenését, utána 2021-re, majd 2022-re és így tovább 2025-ig.
- Hírek
Erre nem vagy félkészülve: Nissan Muranóból csinálnak GT-R-t
Valaki nagyon vágyott egy SUV GT-R-re.
- Nepperűző
Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?
Skodákat, Peugeot-t és Volvót néztem, de azt olvastam, egyik rosszabb, mint a másik.
- Hírek
Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort
A teljes verzió szeptemberben jelenik majd meg.
- Hírek
A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél
A piaci helyzetük ezt követeli.
- Belsőség
Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?Kvíz: Ismerd fel a 70-es évek autóit!
Lada, Trabant, Wartburg, meg ami még: ebben a kvízben bizonyíthatod, hogy minden autót ismersz, ami a 70-es években népszerű volt Magyarországon.
- Szerelem
Vágó úr, én itt beszállnék!Mercedes-Benz E 63 AMG (W211) - 2007.
Ezzel a becsülettel gondozott és karbantartott sportlimuzinnal gondolatban visszautaztunk a gyártási évébe, és ott is ragadtunk egy kicsit.
- Hírek
Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját
Ez az AUDI nem az a márka, mint az általunk ismert Audi.
- Hírek
Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban
Az elmúlt pár évben volt már ilyenre példa.
- Hírek
Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes
Kizárólag egy tételben lehet megvásárolni.
- Tesztek
A legtoyotább ToyotaTeszt: Toyota Camry - 2025.
A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja-e majd.
- Hírek
Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról
A súlyhatár és a túlzott kopás volt a probléma.
