Igaz történetek egy ex-autótolvajtól

 

Forró nyári este volt. Egész éjjel a lakótelepek környékét pásztáztuk a tekintetünkkel, de nem akadt semmi, amit érdemesnek tartottunk volna, hogy kockáztassunk. Már kezdett világosodni, mikor társam kiadta az utasítást:

- Menjünk vissza Palotára!

Semsei Tomi mellett gyenge kezdő voltam, gyakorlatilag mellette lettem autótolvaj. Hiába volt ő is fiatal, igaz, pár évvel idősebb nálam, de ő is csak a húszas évei elejét taposta, ám már megjárta Tökölön a fiatalkorúak börtönét, és fiatal felnőttként is letette a névjegyét az igazságszolgáltatás asztalára. Mondhatom, minden hájjal megkent, igazán gátlástalan bűnöző volt, több évnyi börtönmúlttal a háta mögött.

Nem sokat hezitáltam, a következő kereszteződésnél alászedtem a világoskék ezerötös Zsiguli kormányát, és megfordultam. Mire Palotára értünk, már szinte teljesen kivilágosodott, de még igen korán reggel volt. A napsugarak már éreztették, ismét meleg napunk lesz, ám nem ez volt a legkisebb bajom. Tomi a kezembe nyomott egy kulcsot, és a parkoló kellős közepén álló, fekete színű Fiat Unóra mutatott.

- Itt van a kulcsa, neked kell elhoznod! Engem itt mindenki ismer.

Nem volt helye a kifogásoknak, bizonyítanom kellett, hogy nem vagyok gyáva. Gyakorlatilag ez volt életem első autója, amit tevőlegesen én tulajdonítottam el, hiszen korábban csak amolyan segítő voltam a profi társam mellett.

Kulccsal a kezemben megindultam a kiszemelt jármű irányába. A szívem a torkomban dobogott, főleg amikor konstatáltam, hogy a telep összes ablaka rálát a kocsira. Túlzás nélkül állítom, több száz ablak tekintett arra, és hiába volt az időpont korai, nappali világosság vett körül. Nyugalmat színlelve közelítettem, majd bedugtam a kulcsot a vezető oldalán lévő zárba. Remélve, hogy a környék csendjét nem veri fel a riasztó hangja, elfordítottam, és egy nagy levegővételt követően a kilinccsel kinyitottam. Semmi nem történt. Nem akartam tovább várni, örültem, hogy addig nem vettek észre. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, beültem a sofőr helyére, és a gyújtáskapcsolóba tettem a kulcsot. Ekkor láttam meg, hogy a fék és kuplung pedálokat egy biztonsági szerkezettel egymáshoz rögzítették, így sem hagyományos módon lassítani nem lehetett, sem sebességet váltani. Éreztem, nincs visszaút.

Nem sokat teketóriáztam, a váltót kettesbe tettem és indítóztam. A fiatal olasz autó megugrott néhányszor, majd beindult a motor, és elhajtottam. A legrövidebb úton indultunk Cinkota irányába, ahol a biztonságot jelentő garázs várt. A főúton haladva éreztem, kevés a második fokozat, feljebb kéne váltsak, de ugye a kuplungzár miatt ez nem volt egyszerű. Halvány emlékeimből rémlett, hogy a raliversenyzők kuplung nélkül váltanak fölfelé, elég egy nagyobb gázfröccs. Én is így tettem. A motort felpörgettem, majd hirtelen harmadik fokozatba kapcsoltam. Ugyan reccsent egyet a váltó, de vette a sebességet - a legkisebb bajom volt, mit szólnak a fogaskerekek. Talán tízpercnyi idegölő autózást követően érkeztünk meg. Szándékosan lefullasztottam a motort, mert hármasban nem tudtam volna beállni az udvarra, majd a garázsba. Semsei már ott várt, vigyorogva lépett felém. Barátilag megveregette a vállamat, talán elismerő szavakat is mormogott, de lehet azt már csak hozzáképzeltem. Mutattam neki a biztonsági zárat, amelyre egy fél pillantást vetett, majd sarkon fordult és a Zsigulim csomagtartójából elővett egy jókora csavarhúzót. Behajolt a Fiatba, majd néhány másodperc elteltével kidobta onnan a számára nehézséget sem okozó vasdarabot. Ez volt ő. Szerintem még élvezte is, ha volt némi nehezítés, és nem csak szimplán kellett ellopnia egy autót. Imádta a kihívást, és nem ismerte a kudarcot. Ha kellett, órákon keresztül képes volt egy autóban matatni, hogy beindítsa, majd ha mégis sikertelen volt a kísérlet, egyszerűen elvontattuk. Hiába hozhattunk volna másikat, akár „színre-szagra” ugyanolyat, neki AZ kellett. A gátlástalansága nem ismert határokat.

Nem is volt csoda, hogy nyár derekára már a szentendrei rendőrség fogdájában pihentünk mindketten. Szerencséje volt, mert kimostam sok balhéból. Én büntetlen előélettel még könnyebben megúszhattam volna a dolgokat, de neki felfüggesztettje és más folyamatban levő ügyei is voltak. Az esetében igen vastagon fogott volna a ceruza a bíró kezében. Emlékszem, a szabadulásom napján tudtunk néhány mondatot váltani. Ennyit mondott:

- Ilyen jó barátom, mint te, soha nem volt. Ha kimegyek, mindent meghálálok!

Szabadulásomat követő napon már ismét az utcákat jártam, ám már nem figyelőként, hanem a tanult módszerekkel én voltam a „főnök”. Társaimnak a figyelő szerep jutott, így egyre nagyobb rutint szereztem én is. Bár korábbi tanítóm tudását meg sem közelítette az enyém, mégis sikeresek voltunk. Leginkább a Ladák voltak veszélyben, de nagyon ritkán hoztunk egyéb keleti típust. A szemünkben értéktelen szarok voltak, de ha valaki Zsigulival járt, főleg a kockalámpás 2017-essel vagy Lada Samarával, az már számított valakinek. Nyugati gyártmányok alig rótták az utakat, akinek mégis megadatott, úgy vigyázott rá, mint az aranytojást tojó tyúkra. A nagy számok törvénye alapján, a Ladákat tudtuk leginkább lopni, és alkatrészeit eladni. És tegyük hozzá, ezt is volt a legegyszerűbb. Egy közepes csavarhúzón kívül másra nem volt szükség az ajtajának a kinyitásához, a beindításához pedig semmi nem kellett. A gyújtáskapcsoló hátuljáról lehúztam a vezetékeket, a rózsaszínt a kékkel, a feketét a barnával csatlakoztattam, majd a pirossal indítóztam. A kormányzárat néhány mozdulattal törtük ki, így szabad volt az út. A végén már sportot űztünk, stopperrel mértük az időt. A rekordom 47(!) másodperc volt a nyitástól az indulásig. Naponta hoztunk autókat bontásra vagy megrendelésre, nem ritkán kettőt-hármat is. Ritkán dolgoztunk éjjel, kockázatos volt a rendőrök miatt. Este tízre már szinte mindig otthon voltunk, maximum ha valami nagyon kellett, és nappal nem tudtuk megoldani, akkor vállaltuk be az éjszakai akciót. Ilyen volt a gödöllői ház garázsából kilopott Lada Samara esete is.

Egyik közelben lakó haverom keresett meg, hogy az utcájukban lakik egy gazdag vállalkozó pali, akinek a garázsában áll egy Samara, és rendszeresen tele van áruval. Valami vásáros lehetett az ember, mert plafonig volt rakva farmerrel a talán egyéves autó. Hiába volt ez is Lada-típus, a Samarát sokkal bonyolultabb volt ellopni, mint a többit. Ráadásul nem hangoskodhattunk, hiszen a kertvárosban olyan csend honolt, hogy a légy zümmögését is hallani lehetett. A garázs nyitott volt, így a bejutás nem okozott gondot, viszont a ház ablakaitól, alig volt néhány méterre, ami még inkább nehezítette a helyzetet.

Egy csőfogóval lehajlítottam a vezető oldali ajtó kiálló kilincsét, ami halk reccsenéssel megadta magát. Benyúltam a keletkezett lyukon, és felpattintottam a zárszerkezetet, ami immár könnyen kinyílt. Óvatosan lecsavaroztam a műszerfal alsó műanyag burkolatát, majd legalább húszpercnyi idegölő szerelést követően kiemeltem az egész gyújtáskapcsolót, így legalább a kormányzár nem okozott gondot. Nem mertem beindítani a helyszínen, nehogy a tulaj vagy valamelyik szomszéd kiszúrjon minket, ezért lassan kitoltuk az utcára, majd némán arrébb csorogtunk vele. Mikor biztonságos távolságba értünk, a vezetékeket összekötve beindítottam, majd meg sem álltunk hazáig.

A kocsiban talált farmerekkel is jó pénzt kerestünk, de a legnagyobb lóvé az volt, hogy a Samarát a zárjainak kicserélése után, hamisított forgalmival és személyigazolvánnyal, közel négyszázezer forintért eladtuk a fővárosi autópiacon.

Persze nem minden ment ilyen simán.

A XVI. kerületben, a Jókai lakótelepen nézelődtünk. Egy szép állapotú 1500 S típusú Ladát találtunk a négyemeletes házak előtti parkolóban. Nem volt jó helyen, közel a házakhoz, ráadásul kőhajításnyira a kerületi kapitánysághoz is. Napközben esélytelen volt elhozni, így felhagyva a bevált rutinnal, késő este próbáltunk rá.

Társam autójával érkeztünk a helyszínre, de szándékosan távolabb parkoltunk le, mert nem voltunk meggyőződve, hogy nem lesz-e gyászos futás az akciónk vége. Nyugodt volt a környék, csendes volt a külvárosi lakótelep - túlzottan is csendes. A cipőnk talpa alatt recsegett az aszfalt felületét ellepő apró kavicsok tömkelege.

Halkan a Ladához léptem, beillesztettem a zárba a csavarhúzóm hegyét, és bedugtam, amennyire engedett. Erős, csavaró mozdulatot követően a zár gombja egy pillanat alatt, hangtalanul felpattant. Utoljára körülnéztem, hogy nyugodtan dolgozhatok-e, nem örültem volna, ha idő előtt kiszúrnak valamelyik ablakból. A lakótelepek mindig nagyobb lehetőségekkel kecsegtettek, mint a kertes házas részek, hiszen ott kis területen számtalan autó parkolt, ám már akkoriban is sok lakásban volt telefon, ellenben a kertvárossal.

Konstatáltam, hogy semmi nem változott, így a legnagyobb nyugalommal kinyitottam a zárat. A következő pillanatban beindult a kocsiban a riasztó, és az irányjelzők hevesen villódzni kezdtek. Olyan volt ez a csendes éjszakában, mintha villám csapott volna mellém. Éreztem, egy pillanat időm nincs a teketóriázásra, azonnal futásnak eredtem volna a távolabb parkoló autónkhoz, követve az út túloldaláról figyelő társamat, ám abban a minutumban a sarkon befordult egy járőrautó, alig száz méterre tőlünk. Rögtön tudta: valami esemény van, mert a fényhidat beindítva padlóig taposta a gázpedált. A másodperc törtrésze alatt mértem fel a lehetőségeimet. Ha átfutok az úton, azonnal észrevesznek és a nyomunkba erednek, így ellenkező irányba iramodtam. Csikorogva fékezett, majd ismét csikorgó kerekekkel indultak az irányomba, de én ekkor már hason feküdtem az árokban, és a futást kúszásra cseréltem. Gondolom, rádión erősítést kértek, a közeli kapitányságról pedig másodpercekkel később meg is érkezett a segítség. Társamnak szerencséje volt, őt nem láthatták, hiszen nem jött át az oldalamra, könnyen lelépett, de én igencsak kutyaszorítóba kerültem. Jöttek-mentek körülöttem a zsaruk, és hol lépésben, hol száguldva forgolódtak a kocsikkal. Szívem szerint futottam volna, mint a nyúl, de az eszem nem engedte. Legalább egy kilométert tettem meg hason csúszva az árokban, mire fel mertem állni, és minden erőmet összeszedve hazáig szaladtam.

Rövidesen Semsei is szabadult az előzetesből, állta a szavát. A haverjával egy héten belül ellopták a világoskék Ladámat a csömöri diszkó elől...

Ha tetszett a cikk, kövesd az Ököljog oldalát Facebookon!