Összeszedtünk 9+1 olyan harcjárművet, amelyekkel az ukrán hadsereg megkezdheti a régóta várt ellentámadását.
1. Francia könnyű tank, ami nem is tank? (AMX-10 RC)
A francia hadiipar az ötvenes-hatvanas években a világ élvonalába tartozott. Ezekben az években olyan fejlesztésekkel rukkoltak elő, mint például a Mirage III-as vadászgép vagy az AMX-13-as harckocsi. Ilyen előzmények után úgy döntöttek, hogy a francia hadiipar képes önállóan Main Battle Tank-ot (MBT-t), azaz fő csapásmérő harckocsit kifejleszteni és gyártani. Ez lett az 1966-ra elkészült AMX-30 harckocsi, amely azonban nem lett tökéletes és az ára is túl magas volt. Ezért az AMX-30-asokat gyártó GIAT vállalat úgy döntött, hogy egy könnyebb, tíztonnás, gumikerekes harckocsit is kifejlesztenek – ez lett az AMX-10 RC.
A fejlesztését 1970-ben kezdték, alapjául az AMX-10 P gyalogsági harcjármű szolgált. A jármű fejlesztése alaposan elhúzódott, 11 évig tartott, így az első AMX-10 RC-t csak 1981-ben állította szolgálatba a francia hadsereg. A könnyű harckocsi fő fegyvere a 105/47 F2 MECA 105 milliméteres tankágyú, amelyhez egy koaxálisan beépített 7,62 milliméteres géppuska is tartozik. A harcjármű megnevezésén máig vitatkoznak a szakemberek, de vannak, akik szerint könnyű harckocsi, sokan viszont könnyű páncélosvadásznak nevezik. Ez utóbbit a Sivatagi Vihar idején aggatták rá az AMX-10 RC-re, mivel több tucat iraki T-55-öst és T-72-est megsemmisített. Igaz, az AMX-10 RC-k páncélzata nem nyújt megfelelő védelmet a szovjet harckocsiágyúk ellen, de a francia könnyű harckocsi nagy sebességének és jó manőverező képességének köszönhetően hamar el tud iszkolni az ellenséges tűzerő elől. Az AMX-10 RC-ből összesen 376 darabot gyártottak, ebből harminc darab került Ukrajnába.
2. A legismertebb önjáró löveg (M109 Paladin)
A hetvenes évek elejére, alig tíz évnyi gyártás után, az M108-as önjáró tarack már elavulttá vált. Ezért a General Motorst (GM) bízta meg az amerikai védelmi minisztérium, hogy egy nagyobb hatótávolságú, erősebb ágyúval szerelt változatot fejlesszenek ki. Hamar kiderült, hogy az új önjáró löveg kifejlesztéséhez gyakorlatilag semmit sem tudnak felhasználni az M108-asból. A GM mindössze hat év alatt (1975-re) fejlesztette ki a 155 milliméteres, M185-ös löveggel szerelt, M109 Paladin önjáró tarackot, amely korának legfejlettebb önjáró lövege volt.
A Paladinokat a GM, a Chrysler és a Cadillac is gyártotta, a három gyár összesen több mint 2000 darab M109-est épített, amelyeket az amerikai hadseregen kívül számos ország megvásárolt és mai napig rendszerben tart (a US Army napjainkban 987 darabot működtet). Népszerűségét a Sivatagi Viharnak köszönheti, ahol az USA tüzérségének fő ütőerejét képviselte. A Paladin érdekessége, hogy kis hatósugarú, nukleáris töltetű lőszert is ki tud lőni, azonban az ilyen lövedékeket az Egyesült Államok 1991-ben kivonta a rendszerből. Ukrajna első körben 18 darab Paladint kapott, amelyeket nagy valószínűség szerint hamarosan újabb egy-két tucat követ majd.
3. A félelmetes nagymacska (Leopard 2)
A Leopard 2 német MBT, amelyet a hetvenes évek elején kezdtek kifejleszteni és 1979-ben állítottak csapatszolgálatba. A harckocsi legfejlettebb változatát a Leopard 2A7-et, amelyből a Magyar Honvédség 44 darabot rendelt, a mai napig gyártja a Krauss-Maffei-Wegman (KMW) cég. A Bundeswehr a típussal váltotta le az ekkor már elavult Leopard 1-et. Különböző változatai Németország fegyveres erőin kívül más országok hadseregeiben is szolgálatot teljesítenek.
Két fő sorozata van. Az első sorozat modelljei (a 2A4-ig bezárólag) függőlegesen kialakított toronnyal rendelkeztek, a második sorozatban (a 2A5 és a későbbi változatok) – sok egyéb változtatás mellett – döntött falú, ék alakú tornyot kaptak. Valamennyi modellt ellátták digitális tűzvezető rendszerrel, lézeres célkeresővel, lövegstabilizátorral, a lövegcsővel párhuzamosított géppuskával és éjjellátó készülékkel.
A Leopard tankok fő fegyverzete a 120 milliméteres, Rheinmetal L/55-ös löveg. Legénysége négy fő, amely parancsnokból, vezetőből, töltőkezelőből és irányzóból áll. A Leopard 2-es különböző változataiból eddig 3840 darabot gyártottak. Ukrajna az A/4-es és az A/6-os verzióból kapott körülbelül nyolcvan darabot, de a különböző országok felajánlásai alapján körülbelül még ugyanennyit kapnak hamarosan. Ezektől a harckocsiktól olyan nagy a félelem az orosz katonák között, hogy a Kreml kénytelen volt vérdíjat kitűzni rájuk, sőt az orosz védelmi minisztérium többször is bejelentette, hogy az első Leopardot már kilőtték, holott ezek a tankok még meg sem jelentek a fronton.
4. A felturbózott M113-as (YPR-765)
A harcjárműgyártásban akkoriban még újonc FMC vegyipari vállalat 1967-ben az amerikai védelmi minisztériumtól egy új lövészpáncélos kifejlesztését kapta feladatul. Az új jármű alapjaihoz az FMC a M113 A1-es változatát választotta. Az MICV harcjármű azonban messze elmaradt az ekkor még csak rajzasztalon lévő M2 Bradley lövészpáncélos tulajdonságaitól, ezért az amerikai hadsereg az MICV projektet lesöpörte az asztalról.
Mivel azonban több más ország is érdeklődött az M113-asból kifejlesztett harcjármű iránt, az FMC nem állította le a fejlesztést, és az erőfeszítéseiket végül siker koronázta. A holland hadsereg 1975-ben 880, ekkor már YPR-765-ösre adott le megrendelést. Később módosították a megrendelést, és összesen 2079 darabolt rendeltek, amelyből 815 darabot Hollandiában gyártottak le. 1979-ben Belgium is rendelt a típusból 514 darabot, amelyet 1982-ig le is szállított az FMC. A Detroit Diesel motoros harcjármű főfegyverzete egy 25 milliméteres gépágyú, amelyhez még tartozik egy koaxálisan beépített 7,62 milliméteres géppuska is. Az YPR-765-ösöket is többször korszerűsítették, ám a 80-as évek közepére már teljesen elavultak az M113-ason alapuló harcjárművek, napjainkban mégis ezek adják a lövészpáncélosok gerincét mind a belga, mind a holland hadseregben. Ukrajna legalább száz YPR-765-öst kapott Hollandiától.
5. A legjobb MRAP? (Bushmaster)
Az eddigi felsorolásból kiderült, hogy az ukrán hadsereg általában a már elavult, korszerűtlen haditechnikát kapta meg a nyugati országoktól. Nem ilyen a Bushmaster, amit az ausztrál kormány tulajdonában lévő katonai vállalat, az Australian Defense Industries (ADI) gyárt 1999-től. A Bushmaster MRAP több különlegességet is tartogat. Ilyen például, hogy a kilenc szállított katonát három napra elegendő élelemmel, felszereléssel, üzemanyaggal és ivóvízzel is el tudja látni. Számos változatát gyártják, néhányat géppuskatoronnyal is fel lehet szerelni. A 26,4 tonnás harcjárművet egy 300 lóerős Caterpillar-motor mozgatja, csúcssebessége még terepen is eléri a 100 km/h-át.
A Bushmastert alkalmazó országok katonái ódákat zengenek az ausztrál MRAP-ról, miszerint könnyű kezelni, van benne hely és minden igénybevételt kibír. Immár több mint egy éve használja az ukrán hadsereg is a típust, akik szintén csak jót mondtak róla, megjegyezve, hogy kellene még belőle 200 darab. Ukrajna eddig hatvanat kapott az ausztrál kormány jóvoltából.
6. Az egykori legjobb lövészpáncélos (Marder)
A Marder jelentése nyest. A lövészpáncélost az 1960-as évek elején kezdte el fejleszteni a Bundeswehr részére a Rheinstahl-csoport. A harcjármű prototípusa 1968-ra készült el, a sorozatgyártás 1971-től 1975-ig tartott. Fő fegyverzete a Rheinmetall MK20-as 20 milliméteres gépágyú és egy MILAN páncéltörő rakéta. Másodlagos fegyverzete a toronyba épített 7,62-es géppuska.
A BMP-3 megjelenéséig, tehát a 80-as évek közepéig, a legtöbb szakértő a világ legjobb lövészpáncélosának tartotta a Mardert. Az afganisztáni harcok során is jó hírnevet szerzett a típus, ugyanis az ott állomásozó Marderek közül csak egyet vesztett el a Bundeswehr. A német hadseregen kívül a chilei is rendszeresítette, összesen 2100 darabot gyártottak belőlük. Váltótípusa Németországban a Puma lett, amelyek egy része már megkezdte a szolgálatot. Ukrajna eddig 40 darab Mardert kapott, amelyeket hamarosan újabb húsz követ.
7. Zsuzsanna-2 a szlovák önjáró tarack (Zuzana‑2)
A Zuzana-2-t a szlovák KONŠTRUKTA-Defence a.s. fejlesztette ki 1998-ra. A Tatra 8x8 alvázra épült gumikerekes önjáró löveg nagyszerű konstrukciónak bizonyult, ami főként a nagy hatótávolságú és nagy pontosságú 155 milliméteres ágyújának köszönhető, utóbbihoz fejlett tűzvezető rendszert építettek be. A Zuzana-2 ágyúját úgy építették be a toronyba, hogy a lövés után keletkező hő és füst nagy része elvezetődik. A szlovák önjáró löveg mindössze húsz perc alatt tűzkész állapotba helyezhető, majd néhány lövés után mindössze hét perc alatt elhagyhatja a lövések helyszínét.
A Zuzana-2-ből eddig 49 darabot gyártottak, de az önjáró tarackot ma is gyártják. Az ukrán hadsereg eddig nyolcat kapott a típusból, amelyből az orosz hadsereg egyet tudott eddig megsemmisíteni.
8. Az elátkozott lövészpáncélos (M2 Bradley)
Az M2 Bradley tipikusan az a katonai projekt, ahol a papír többet elbír, mint a kész produktum. Az 1960-as évek végére kiderült, főként a vietnámi háború tapasztalatai alapján, hogy az M113 gyalogsági harcjármű már elégtelen a modern háborúkban. Az amerikai hadsereg ezért egy olyan lövészpáncélost szeretett volna, amely ellenáll az RPG-7-es páncéltörő gránátoknak, és felveszi a versenyt a szovjet BMP-1-es és BMP-2-es harcjárművekkel is. Ezeken felül képes leküzdeni az akkor modern szovjet harckocsikat, úszóképes és desszantolható is. A Bradley prototípusa 1977-re készült el, a katonai szakértő bizottság lesújtó véleménnyel volt a konstrukcióról, számos ígéretét sem tudta teljesíteni a gyártó United Defense. Ilyen például a desszantolhatóság és az úszóképesség, de egy RPG-vel is simán megsemmisíthető az M2 Bradley.
A jelentés hatására számos helyen módosították a páncélost, ami a képességeit kevésbé, a súlyát azonban alaposan megnövelte, így bő tíz tonnával lett nehezebb a típus, az elvártnál. A rossz mobilitású és lassú Bradleyből mégis 4700 darabot rendelt az amerikai hadsereg, miközben a fentebb említett YPR-765-ös minden tekintetben messze felülmúlta a harcjárművet.
A harci tapasztalatok aztán végül alátámasztották a korábbi kritikákat, mind az iraki, mind az afganisztáni háborúkban rosszul szerepeltek a Bradley-k, e két háborúban több mint 150 veszett oda. Igaz, hogy számos jóval erősebb harckocsit meg tudtak semmisíteni a TOW rakétákkal. A rossz szereplés miatt több csomagban is korszerűsítették a típust, a legkomolyabb ODS-E csomaggal alaposan megnövelték a Bradley harcértékét és védelmét. Az amerikai hadsereg immár hosszú évek óta keresi a jármű váltótípusát, de egyelőre még nem sikerült kiválasztani az utódot. Ukrajna első körben 60 darabot kapott az M2 Bradleyből.
9. Zsákmányállat (T-90)
A szovjet hadseregnek a hetvenes évek végétől a 125 milliméteres ágyúval szerelt T-72-es közepes harckocsi volt az általános MBT-je. Azonban az Abrams és a Leopard sokkal modernebb és fejlettebb volt, mint a T-72-esek, ezért a Szovjetuniónak is lépnie kellett. A T-72-esből ki is fejlesztették a gázturbinás T-80-ast, ami amolyan átmeneti megoldás volt, amíg el nem készül a teljesen új harckocsi.
Azonban a Szovjetuniónak nem volt pénze egy teljesen új harckocsi kifejlesztésére, ezért a T-72-est vették elő, hogy megerősítsék a védelmét. A T-72-es új tornyot és új elektronikai eszközöket kapott, ez lett az Object 187-es harckocsi tanulmány. Időközben a Szovjetunió összeomlott, a fejlesztés pedig lelassult. A kilencvenes évek elején a terveket újra elővették, és folytatták a fejlesztést oly módon, hogy megerősítették a T-72-es frontpáncélját, és rátették a T-80-as tornyát. Ez lett a T-72BU, amelyet később átkereszteltek T-90-esre. A T-90 fő fegyvere a T-72-esből származó 125 milliméteres ágyú. A harckocsiból úgy 150 darab (gyakorlatilag az összes) a frontra került, amelyből jó néhány példányt megsemmisített az ukrán hadsereg, azonban legalább 10-15 ilyen harckocsit zsákmányolni is tudtak az ukránok, amelyeket már többször is használtak Bahmut térségében.
+1. A szuperfegyver (M142 HIMARS)
Az Oshkosh teherautó alvázra szerelt High Mobility Artillery Rocket System (HIMARS), azaz magas mobilitású tüzérségi rakéta rendszert az amerikai védelmi minisztérium megrendelésére fejlesztette ki a Lockheed Martin. A kifejlesztésének háttere abból adódik, hogy bár a US Army, mindig rendelkezett korszerű, nagy pontosságú, tűzérségi, rakéta kilövő rendszerrel (MLRS), azonban szükségük volt egy olyan rendszerre is, amellyel gyorsan, nagy távolságból lehet tűzcsapást mérni, még azelőtt, hogy az ellenség felderítené az indítás helyét.
A HIMARS prototípusait 1999-re gyártották le, majd hosszas tesztelés következett az egy tucat kilőhető rakétatípussal együtt. Az első HIMARS-ekkel felszerelt tűzérségi századot 2006-ban szerelték fel az új fegyvertípussal. A HIMARS zsenialítása abban rejlik, hogy mindössze kettő perc alatt tűzkész állapotba tud állni, fél perc alatt ellövi a rakétáit, majd újabb egy perc múlva már úton van, amikor a kilőtt rakéták még be sem csapódtak, ezért gyakorlatilag felderíthetetlen. Ezt az orosz hadsereg nagyon jól tudja, ugyanis többször indítottak akciót a 24 darab ukrán HIMARS elfogására, de eddig egyetlen egyet sem sikerült elfogniuk.
