- Magazin
- Közélet
- b jogosítvány
- kresz
- minisztérium
- módosítás
- szigorítás
- nagyteljesítményű autók
- jogalkotás
Valóban reszelgeti a minisztérium a KRESZ-t, hamarosan eredmények is várhatóak
Szerkesztőségünk birtokába jutott információk szerint gőzerővel folyik a munka az illetékes minisztériumban, nem csak új KRESZ készül, de a B kategóriás jogosítvány is kettéválasztásra kerülhet. A kormány a saját elképzeléseit vinné keresztül, az ellenzéki javaslatokat "párhuzamos kapacitás" címszó alatt hagyja figyelmen kívül. Talán jól is teszi.
Ahogyan azt az economx.hu írta a hétvégén, gőzerővel dolgozik a KRESZ és a kapcsolódó jogszabályok reformján az illetékes Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM).
A Totalcar is részt vesz a buliban
A fejleményekről mi is beszámoltunk korábban. Vagyis őrölnek azok a malmok, csak lassan, ráadásul büszkék is lehetünk magunkra, hiszen elsők között fogalmaztuk meg a B kategóriás jogosítvány kettéválasztásának igényét, a döntéshozók pedig egyetértenek velünk hazai és uniós szinten egyaránt.
A csapásirány tehát megvan, már csak a részletszabályokat kellene életszerűre gyúrni.
Az újságírók birtokába került dokumentum alapján nemcsak a kormányzat dolgozik a háttérben, hanem az egyik ellenzéki párt is mozgolódni kezdett. Már-már össztársadalmi jogalkotásnak lehetünk szemtanúi a színfalak mögött.

A kormány azonban önálló koncepció mentén halad és átfogó módosításra készül.
A hírek szerint teljesen új jogszabályok várhatóak, biztosat mondani azonban még senki sem tud vagy mer.
Építési és Közlekedési Minisztérium
"Az Építési és Közlekedési Minisztériumban jelenleg is zajlik a közúti közlekedés szabályainak felülvizsgálata. Ennek része a közúti forgalomban résztvevő járművek műszaki állapotának kérdése is. Az új szabályrendszer kiemelt célja, hogy növelje a közlekedésbiztonságot. Az egyes jogszabálytervezetek véleményezésére a társadalmi egyeztetés keretében nyílik lehetőség."
A minisztérium tehát hozzálátott a munkához és nemcsak a KRESZ-t vagy a jogosítványszerzés feltételeit vizsgálja, hanem a teljes közlekedési spektrumra lő.

Felmerülhet a kérdés, hogy nem lesz nagy az a kabát?
Én azt mondom, hogy az ÉKM jó oldalról közelíti a kérdést, ilyen komoly és fajsúlyos jogszabályok módosításának (új jogszabályok alkotásának meg pláne!) csak rendszerszintűen, egységes szerkezetben és egy időben van értelme.
Téves és hozzáadott érték nélküli az egyes kérdéskörök (gyorshajtás, jogosítvány, tuning, műszaki vizsga, honosítás stb.) eseti jellegű, ad hoc foltozgatása.
A jelenlegi jogszabályi környezet és gyakorlat éppen amiatt ilyen átláthatatlanul kusza és életszerűtlen, mert hosszú évtizedek óta csak a toldozgatás-folDozgatás jutott neki osztályrészül.
Az economx.hu részletesen taglalja a benyújtott ellenzéki módosító javaslat okait és tartalmát. A kormány - párhuzamos kapacitásokra hivatkozással - nem vette napirendre a kezdeményezést, de ez nem feltétlenül baj. Meg is mondom, miért.
A javaslatban olyan, a valóságtól elrugaszkodott elképzelések szerepelnek, mint a 300 kW-os határ a sima B és a B+ jogosítvány között, vagy a legalább 5 éve érvényes vezetői engedély. Emellett olyan, nem kellően kidolgozott megoldási javaslattal is előállt, mint a "külön jogszabályban meghatározott tanfolyam és vizsga".

Ritka pillanatok egyike, de én most a kormány és az ÉKM álláspontját osztom.
Nem tartom megfelelő kiindulási alapnak kizárólag a járművek kW-ban megadott teljesítményéhez kötni a tervezett módosítást. A tömeg/teljesítmény (kg/kW) arány meghatározásának lenne egyedül értelme, az mutatja csak meg valójában, hogy egy autó mennyire dimanikus, robbanékony, pontosabban, hogy szakavatatlan kezekben jelenthet-e objektíve is magasabb balesetveszélyt.
Mindemellett a 300 kW-os határ indokolatlanul magas, ezen küszöbérték feletti teljesítményű személyautóból a statisztikai tűréshatáron belüli számban futnak csak hazánk útjain. Az oktatás-képzés oldaláról szerencsésebb ezen kérdéskör szabályozásának megközelítése, mert például egy 1400 köbcentiméteres motorral szerelt, 70 kW maximális teljesítményű, 1 tonna alatti önsúlyú városi kisautó avatatlan kezek között éppen úgy alkalmas halálos közúti balesetek okozására, mint a „sportautók”.
A kérdéskörben a vezetési képességek és rutin ellenőrzése hangsúlyosabb szerepet kell, hogy kapjon. Az "öt éve rendelkeznie kell személygépkocsi vezetésére jogosító vezetői engedéllyel" megfogalmazásba ugyanis beleesnének azon járművezetők is, akik évtizedek óta rendelkeznek vezetői engedéllyel, vezetési tapasztalatuk/rutinjuk azonban nincs annak okán, hogy közúti forgalomban sosem vettek részt sofőrként.

A kötelező "tanfolyam és vizsga" előírása is hatástalannak bizonyulhat, amennyiben gyakorlati képzés és vizsga (pl.: vezetési tréning) nem kapcsolódik hozzá, vagyis ha csak elméleti. Ahogyan egy gyakorlati rész nélküli KRESZ tanfolyam és vizsga után sem lesz alkalmas senki sem a közúti közlekedésben való érdemi és biztonságos részvételre.
A B kategóriás jogosítvány szétválasztása tekintetében a kötelező vezetéstechnikai tréning bevezetésének és a súly/lóerő arány meghatározásának látnám értelmét, anélkül csupán látszatintézkedésnek tekinthető az esetleges módosítás.
Az orvosi és pszichológiai alkalmasság fokozott vizsgálatával maradéktalanul egyet tudok érteni, erről már korábban értekeztem.
Szigorodhat a jogosítványszerzés - pszichológiai vizsgálathoz kötnék a megszerzést
Társadalmi egyeztetés indul szeptemberben a vezetői engedélyek megszerzési feltételeinek szigorításáról.
Jogalkotási oldalról nézve a KRESZ és a kapcsolódó jogszabályok módosításának (vagy új jogszabályok alkotásának) kizárólag átfogó és nem eseti /ad hoc jelleggel lehet értelme.
Így amennyiben az ÉKM már dolgozik a jogszabály átfogó módosításán, az eseti jellegű, egy-egy paragrafusra vagy kérdéskörre koncentráló módosítási javaslat hozzáadott értéke marginálisnak tűnhet.
Az egy másik kérdés, hogy mi lesz a végső produktum az ÉKM részéről. Ha szerencsénk van, nem csak füstje, lángja is lesz az erőfeszítéseknek.
Kezdjük el hát a társadalmi egyeztetést. Szavazzatok!

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
F1 kibeszélő: válságértekezletet tart a Red Bull, inog Lawson széke, Piastri letette a névjegyét
Az ausztrál esőkáosz után egy valamivel unalmasabb futammal folytatódott a 2025-ös F1-es világbajnokság Kínában, de így is bőven van miről beszélni.
- Hírek
Hadüzenet Trumpnak: új megoldást javasolnak a kínaiak, Pekingben járt a BMW-vezér
Összehaverkodna Kína az EU-val?
- Hírek
Olcsó villany-Cupra, gyárlátogatás és nagy ígéretek
Megtekintettem a legolcsóbb elektromos Cuprát, vagyis a Ravalt, megnéztem a Seat és a Cupra gyárát és meghallgattam a két cég hangzatos ígéreteit.
- Hírek
Félelmetesen megpúpozott, gigászi trélerekkel szállítják az autókat Kínában
Videó is készült az egyik ilyen, durván túlpakolt kamionról, ami egyszerre nagyjából 60 tonnányi autót szállít épp.
- Hírek
Hatalmasat borultak a Porsche Carrera Cup időmérőjén
A pilóta sértetlenül megúszta.
- Közélet
Átvert a kereskedő? A legjobb bírósági eljárás az, amelyik megelőzhető!
Elkerülnéd a bíróságra járkálást, de az igazadat érvényesítnéd hibás teljesítés esetén? Van megoldás!
- Hírek
Megbízható Ferrarit akart, építtetett egyet egy Honda NSX-ből
Egy svájci férfi szerette volna átélni a Ferrari élményt, de nem akarta az olasz autókkal járó nyűgöket a nyakába venni.
- Hírek
Megijedt az autós, hogy oldalba vágják, ezért oldalba vágott valaki mást
Érthetetlen eseménysorozatot rögzített egy autós fedélzeti kamerája Ausztráliában.
- Hírek
Még mindig lehet foglalót tenni az új Tesla Roadsterre, pedig már öt éve hitegetnek vele
Először 2020-ra ígérték a megjelenését, utána 2021-re, majd 2022-re és így tovább 2025-ig.
- Hírek
Nem erősebb, de mégis gyorsabb a frissített Audi RS3
Sokat számít, hogy mennyire agilis egy autó.
- Hírek
Erre nem vagy félkészülve: Nissan Muranóból csinálnak GT-R-t
Valaki nagyon vágyott egy SUV GT-R-re.
- Hírek
Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját
Az ok-okozati összefüggést még mi is keressük.
- Hírek
Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe
Két zalaegerszegi férfit is pénzbírsággal, illetve több hónapos eltiltással jutalmaztak az ittas rollerezésért.
- Hírek
A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat
A harmadik hely a Mercedesé lett.
- Hírek
Méretes jégtáblákkal bombázta egy kamionos az autósokat az M7-esen
Valószínűleg elfelejtette indulás előtt letakarítani.
- Hírek
BMW-s szakemberekkel erősít a Xiaomi Európában
Európa sem marad ki a Xiaomi autóiból.
- Hírek
A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?
Ráadásul átépítették hátsókerék-hajtásúra.
- Hírek
Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról
A súlyhatár és a túlzott kopás volt a probléma.
- Belsőség
Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?Kvíz: Ismerd fel a 70-es évek autóit!
Lada, Trabant, Wartburg, meg ami még: ebben a kvízben bizonyíthatod, hogy minden autót ismersz, ami a 70-es években népszerű volt Magyarországon.
- Hírek
Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes
Kizárólag egy tételben lehet megvásárolni.
- Hírek
Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort
A teljes verzió szeptemberben jelenik majd meg.
- Szerelem
Vágó úr, én itt beszállnék!Mercedes-Benz E 63 AMG (W211) - 2007.
Ezzel a becsülettel gondozott és karbantartott sportlimuzinnal gondolatban visszautaztunk a gyártási évébe, és ott is ragadtunk egy kicsit.
- Hírek
A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél
A piaci helyzetük ezt követeli.
- Hírek
Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban
Az elmúlt pár évben volt már ilyenre példa.
- Hírek
Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját
Ez az AUDI nem az a márka, mint az általunk ismert Audi.
- Nepperűző
Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?
Skodákat, Peugeot-t és Volvót néztem, de azt olvastam, egyik rosszabb, mint a másik.
- Tesztek
A legtoyotább ToyotaTeszt: Toyota Camry - 2025.
A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja-e majd.
