Reszkető kézzel mutat be Európa a kínai villanyautóknak

2024.10.03. 10:00

Szinte biztosra vehető, hogy az EU tagállamai bevezetik a kínai elektromos autók importját megfékezni hivatott büntetővámot, ám közben keresik ennek kölcsönösen elfogadható alternatíváját.

  • A pénteki szavazáson várhatóan megkapja a többséget a kínai villanyautók büntetővámjáról szóló szabályozás. 
  • A tervezetnek számos kritikusa van, köztük például a német gyártók. 
  • A meccs nem lefutott, újabb körök várhatóak. 
Fotó: Costfoto / NurPhoto via Getty Images
Fotó: Costfoto / NurPhoto via Getty Images

Franciaország, Görögország, Lengyelország és Olaszország támogatja az október 4-i, azaz pénteki szavazáson, hogy az Európai Unió tegye véglegessé a kínai elektromos autók exportját terhelő büntetővámokat, amiket júliusban vezettek be, akkor még ideiglenesen – derült ki a Reuters előzetes érdeklődésére adott válaszokból. Ez a négy ország az EU lakosságának 39 százalékát képviseli. A 10 százalékos általános importvámot megfejelő, együttesen egyes kínai vállalatok esetén a 45 százalékot is elérő új vámtarifák elutasításához a tagállamok lakosságának 65 százalékát képviselő országoknak kellene megszavazniuk a döntést.  Az Európai Bizottság egy évvel ezelőtt indított vizsgálatot annak kiderítésére, hogy a pekingi kormány autóipari támogatásai inkorrekt versenyelőnyhöz juttatják-e az elektromos autók világpiacán a kínai vállalatokat. Ennek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a cégek segítése túlzott, ám különbséget tettek közöttük aszerint, hogy együttműködtek-e az uniós hatóságokkal a vizsgálat során vagy sem. 

Iszonyatos kapacitásfelesleg alakult ki Kínában

Ennek alapján a Tesla Kínában készült autóira csak 7,8 százalékos pluszvámot vetnek ki a SAIC autóra 35,3 százalékos tarifa lesz érvényben, ha átmegy a vámemelési javaslat. A többi vállalat új tarifái e kettő között alakulnak. Az Európai Bizottság indoklásában megjegyzi, hogy Kínában hárommillió elektromos autó gyártására elegendő kapacitásfelesleg alakult ki, ami az EU villanyautó-piacának kétszerese.

Az ott készült elektromos autók 2020-ban az európai eladások 3,5 százalékát szerezték meg, ami 2024 második negyedévére 27,2 százalékra emelkedett. Ezen belül a kínai márkák részaránya 1,9 százalékról 14,1 százalékra növekedett. Az európai autóipar szakmai szervezetei ennek ellenére ellenzik a büntetővámot, a kormányok egy része pedig tart az ellenintézkedésektől.

A pekingi vezetés ugyanis válaszul az EU eljárására a pálinkák, a tejtermékek és a sertéshústermékek európai támogatásával kapcsolatban indított eljárást. Ez az oka annak, hogy például a spanyol vezetés –elsősorban a sertéshús exportját féltve – megváltoztatva korábbi álláspontját immáron nem támogatja a villanyautóvámot.

Nem látszik lefutottnak még ez a meccs

Ha bevezetik az extra tarifát, akkor kínai vállalatoknak nem lesz más lehetőségük, vagy lenyelik az extra kiadást – ami nem feltétlenül teszi veszteségessé európai exportjukat –, vagy helyben építenek összeszerelő üzemet autóik gyártására. A BYD nem sokat lacafacázott, Szegeden kezdett gyárépítésbe, vállalva, hogy a magyarországi munkaerő drágább a kínainál.

Kapcsolódó
Bő egymillió elektromos autót adott el a BYD – és még csak szeptember van

Bő egymillió elektromos autót adott el a BYD – és még csak szeptember van

A BYD már a hetedik legnagyobb autógyártó a világon.

A cseh ipari és kereskedelmi minisztérium nem árulta el a Reuters megkeresésére, hogy a prágai kormány hogyan szavaz majd. Megjegyezték azonban, hogy az USA, Kanada, Törökország és Brazília már döntött a kínai villanyautó-áradatot megfékezni hivatott büntetővámról.

Olaf Scholz német kancellár azt monda, folytatni kell a tárgyalásokat a pekingi vezetéssel. Ezzel arra utalt, hogy Vang Ven-tao, a kínai kormány kereskedelmi minisztere napokig tárgyalt az Európai Bizottság kereskedelemért felelős biztosával, Valdis Dombrovskisszal a büntetővám bevezetésének elkerüléséről. A BMW, a Mercedes és a Volkswagen azt kérte a berlini vezetéstől, hogy szavazzon az új vámszabályok ellen – derült ki a Bloomberg és a Reuters elmúlt napokban publikált híreiből. Ezek a vállalatok értékesítésük jelentős részét Kínában érik el.

A német kormány magatartása kiszámíthatatlan, miután a koalíciós pártok között nézeteltérések vannak az ügyben. A szabad demokraták elnöke, Christian Lindner pénzügyminiszter például úgy látja, egy kereskedelmi háború Kínával több kárt okozna a német gazdaság kritikus ágazatának, az autóiparnak, mint amennyi hasznot hozna. A helyzet tehát most úgy fest, hogy az Európai Bizottság az említett négy ország támogatásával át tudja nyomni a büntetővámok bevezetését, de ha ennél szélesebb támogatást akar, akkor módosítania kell a javaslaton vagy ki kell találnia helyette valami mást. Ennek szellemében jelezte, hogy kész folytatni a tárgyalásokat az ügyről, amire Kína is nyitott.Egy alternatíva már látszik is a láthatáron, nevezetesen egy minimális importár bevezetése, ami alacsonyabb lenne a büntetővámmal megfejelt piaci árnál. Ennek ellensúlyozására ezt összekapcsolhatnák egy mennyiségi korlátozással, ami tehát meghatározná, hogy évente hány autót érkezhet Kínából az európai piacra.

Ezt a lehetőséget a kínai fél korábban felvette, de az EU-s döntéshozók elzárkóztak előle. A minimumárat egyébként az egyes autók akkumulátorteljesítményétől, hatótávolságától, két- vagy négykerék-meghajtásától és más tulajdonságaitól tennék függővé – árulta el egy neve elhallgatását kérő informátor a Reutersnek. A szóban forgó opciót kötelezően vállalt európai befektetésekkel is összeköthetnék, amelyekkel kilehetne váltani a behozatali kvótákat.

Szegény autógyártókat még az ág is húzza

Eközben a szerencsétlen európai autógyártókat még az ág is húzza, ugyanis az Egyesült Államokban elindult dokkmunkássztrájk nekik okozhatja a legnagyobb kárt. A kikötői dolgozók a keleti part és a Mexikói-öböl kikötőiben tették le a munkát, ahol az Európából érkező autószállító hajókat kirakodják. Ilyen munkabeszüntetésre 50 éve nem volt példa, és sokan remélik, hogy inkább napokban, mint hetekben lesz mérhető a hossza.

Ha azonban elhúzódik a dolog, az komoly károkat okozhat a cégeknek. Az amerikai autóipar szakmai szervezetei azt várják a washingtoni kormánytól, hogy közvetítsen a munkavállalók és a munkaadók között a sztrájk mielőbbi befejezése érdekében. (Források: Reuters, Nikkei, Bloomberg)

Az oldalról ajánljuk

Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
  • Hírek

Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son

Az esetről videó is készült.

április 10., 10:11
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
  • Hírek

Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban

Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.

április 10., 14:46
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
  • Hírek

Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén

Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.

április 10., 09:10
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
  • Hírek

Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz

Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.

április 10., 13:10
A McMurtry őrült villanyautója tényleg képes fejjel lefelé hasítani (és állni is)
  • Hírek

A McMurtry őrült villanyautója tényleg képes fejjel lefelé hasítani (és állni is)

Még akkor is 2 tonna leszorítóerőt termel, amikor egyhelyben áll.

43 perce
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
  • Hírek

A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban

Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.

április 10., 08:00
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
  • Hírek

Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá

Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.

április 10., 11:19
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
  • Hírek

Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?

Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.

április 10., 12:09
Volkswagen: itt a feltámadás?
  • Hírek

Volkswagen: itt a feltámadás?

Viszik a cég villanyautóit, mint a cukrot.

április 9., 08:06
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
  • Hírek

Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist

A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.

április 9., 06:00
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
  • Közélet

Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál

2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.

április 10., 06:03
Ezeket vennénk 1 millióért
  • Égéstér

Ezeket vennénk 1 millióért

A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.

április 10., 17:42
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
  • Hírek

Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét

Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.

április 10., 06:05
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
  • Hírek

Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései

Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.

április 10., 16:38
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
  • Hírek

Új átkelőhely nyílt a magyar határon

A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.

április 10., 06:06
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
  • Hírek

Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán

Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.

április 9., 05:59
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
  • Hírek

Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben

A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.

április 10., 15:46
Erős támogatást kapott a 30-as sebességkorlátozás
  • Hírek

Erős támogatást kapott a 30-as sebességkorlátozás

Az érvelés egyértelmű.

április 9., 08:36
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
  • Hírek

Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia

Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.

április 9., 14:47
Áldozattá válhat a Tesla
  • Hírek

Áldozattá válhat a Tesla

Az egyik teslás elemző tart a kínai válaszcsapástól.

április 9., 09:40
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
  • Hírek

Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?

Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.

április 9., 12:27
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
  • Közélet

Ennyit költünk a TC flottára egy évben

Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.

április 9., 15:39
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
  • Hírek

Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges

Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.

április 9., 12:21
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
  • Hírek

Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában

A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.

április 9., 16:54
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
  • Hírek

Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle

Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.

április 9., 13:48
A hibridek vs villanyautók: 65:51
  • Hírek

A hibridek vs villanyautók: 65:51

Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.

április 9., 11:19
Új álcázott Hyundai
  • Hírek

Új álcázott Hyundai

április 10., 14:43
Mazda EZ-60
  • Hírek

Mazda EZ-60

április 10., 10:21
Nagyhódos határátkelő
  • Hírek

Nagyhódos határátkelő

április 9., 16:35