Kiugró többletet produkált a magyar újautó-piac novemberben, ezzel az első tizenegy hónapban két szemjegyű lett a növekedés. A részletes adatokból kiderülnek a rangsorok, meg az is, hogy mely márkák értek el több mint 1000 százalékos emelkedést.

Ismét 10 ezres szint feletti eredményt ért el a magyar újautó-piac: novemberben 10 647 új autót helyeztek forgalomba a Datahouse szerint, ami kiugró, 28 százalékos növekedésnek felel meg az egy évvel korábbi szinthez képest. Bár az idén több olyan hónap (február, március, április, június, október) volt, amikor 10 ezer felett volt a darabszám, de a novemberi növekedés mértéke a legmagasabb az idei havi eredményeket nézve.
Újabb 180 fokos fordulat a magyar autópiacon
A korábban látott hanyatlást októberben jelentős, 19 százalékos növekedés követte az újauató-piacon. Megkérdeztük az importőröket, mi áll a háttérben?
Az év első tizenegy hónapjában így majdnem 110 ezer új autó kapott rendszámot, ami 10 százalékos növekedésnek felel meg. Az idei és azon belül a novemberi bővülésben szerepet játszik a bázis hatás, azaz tavaly a magas infláció és a bizonytalanság miatt sokan későbbre tolták az autóvásárlást. Ezeknek a pótlása, valamint az autóátadások elhúzódása is hozzájárulhatott a többlethez.
A legfrissebb adatok valóban két számjegyű éves bővülés mutatnak, de a covid előtti darabszámoktól továbbra is nagyon messze van a piac. 2019-novemberében több mint 14 ezer új autót helyeztek forgalomba, míg abban az évben január és november vég között közel 142 ezret. Ezektől a mutatóktól az idei eredmények bő 20 százalékos elmaradást mutatnak. Tehát ötéves összevetésben eltűnt a magyar újautó-piac ötöde.
Huszonnégyek társasága
A márkák közül huszonnégy ért el legalább 1 százalékos részesedést a piacon, ők összesen az összértékesítés 95 százalékát adták. A múlt hónapban a versenyt a Suzuki nyerte, megelőzve a Skodát és a Toyotát, ez a trió pedig a piac harmadát fedte le.
Helyezés | Márka | Forgalomba helyezett új autók száma 2024 novemberében (darab) | Növekedés éves összevetésben (százalék) |
1 | Suzuki | 1376 | -3% |
2 | Skoda | 1144 | 29% |
3 | Toyota | 1075 | -4% |
4 | Ford | 766 | 164% |
5 | Volkswagen | 682 | 6% |
6 | BMW | 562 | 17% |
7 | Kia | 550 | 12% |
8 | Mercedes | 512 | 45% |
9 | Dacia | 386 | 30% |
10 | Renault | 349 | 292% |
11 | Hyundai | 332 | 78% |
12 | Nissan | 296 | 60% |
13 | Opel | 289 | 81% |
14 | Volvo | 245 | 7% |
15 | Audi | 244 | 10% |
16 | Peugeot | 219 | 89% |
17 | BYD | 173 | nincs adat |
18 | Ssangyong | 157 | 11% |
19 | Lexus | 140 | 77% |
20 | Mazda | 131 | 20% |
21 | Tesla | 123 | -25% |
22 | Jeep | 120 | 3900% |
23 | MG | 119 | -20% |
24 | Cupra | 117 | 244% |
Novemberben a Jeep mente – magához képest – a legnagyobbat, a márka 3-ról 120 darabra növelte eladott autóinak számát, ami 3900 százalékos többletet jelent.

Ez így is alig több mint 1 százalékos szeletet jelent az autótortából. Szintén kiemelkedő, a teljes piacon látható 28 százalékos bővülést meghaladó emelkedést ért el az „1 százalékos” márkák többsége. Közülük a Suzuki, a Toyota, a Tesla és az MG könyvelhetett el – 3-25 százalékos – mínuszt.
Hogyan szerepeltek az idén?
Az első tizenegy hónapról szóló adatok kicsit más képet mutatnak. Legalább 1 százalékos piaci részesedést huszonkét márka könyvelhetett el. Az első háromban a megszokott márkák találhatóak, a Suzuki, a Toyota és a Skoda. Ugyanakkor felemásan szerepeltek az eladások változását nézve: a Suzuki bővülést, a Toyota csekély mínuszt, a Skoda stagnálást könyvelhetett el.
Helyezés | Márka | Forgalomba helyezett új autók száma 2024 január-november (darab) | Növekedés éves összevetésben (százalék) |
1 | Suzuki | 14311 | 38% |
2 | Toyota | 12957 | -3% |
3 | Skoda | 10098 | 0% |
4 | Volkswagen | 8083 | -2% |
5 | Ford | 6243 | 10% |
6 | Kia | 6039 | -2% |
7 | BMW | 5353 | 10% |
8 | Mercedes | 4869 | 13% |
9 | Hyundai | 4479 | 41% |
10 | Nissan | 4369 | 90% |
11 | Dacia | 3466 | -10% |
12 | Opel | 3312 | -8% |
13 | Renault | 3068 | 74% |
14 | Volva | 2966 | 22% |
15 | Audi | 2961 | -14% |
16 | Peugeot | 1800 | 7% |
17 | Tesla | 1754 | 43% |
18 | Ssangyong | 1670 | -10% |
19 | MG | 1531 | 10% |
20 | Lexus | 1325 | 29% |
21 | Mazda | 1324 | -19% |
22 | BYD | 1273 | 18086% |
A BYD a múlt évben lényegében nem volt aktív a piacon, mindössze 17 új autót helyeztek forgalomba a márkától. Az idén kezdődött el a tényleges forgalmazás, ez az oka a százalékban 18 ezres emelkedésnek.
Az összpiac 10 százalékot meghaladó vagy azt elérő növekedést könyvelhetett el a fentiek mellett a Nissan, a Renault, a Tesla, a Hyundai, a Lexus, a Volvo, a Mercedes, a az MG, a BMW és a Ford is.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Megijedt az autós, hogy oldalba vágják, ezért oldalba vágott valaki mást
Érthetetlen eseménysorozatot rögzített egy autós fedélzeti kamerája Ausztráliában.
- Hírek
Olcsó villany-Cupra, gyárlátogatás és nagy ígéretek
Megtekintettem a legolcsóbb elektromos Cuprát, vagyis a Ravalt, megnéztem a Seat és a Cupra gyárát és meghallgattam a két cég hangzatos ígéreteit.
- Hírek
Megbízható Ferrarit akart, építtetett egyet egy Honda NSX-ből
Egy svájci férfi szerette volna átélni a Ferrari élményt, de nem akarta az olasz autókkal járó nyűgöket a nyakába venni.
- Hírek
Hadüzenet Trumpnak: új megoldást javasolnak a kínaiak, Pekingben járt a BMW-vezér
Összehaverkodna Kína az EU-val?
- Hírek
Hatalmasat borultak a Porsche Carrera Cup időmérőjén
A pilóta sértetlenül megúszta.
- Hírek
Árokba csúszott egy kamion az M4-esen, az érintett lehajtót lezárták
A főváros hivatásos tűzoltói áramtalanították a járművet.
- Hírek
F1 kibeszélő: válságértekezletet tart a Red Bull, inog Lawson széke, Piastri letette a névjegyét
Az ausztrál esőkáosz után egy valamivel unalmasabb futammal folytatódott a 2025-ös F1-es világbajnokság Kínában, de így is bőven van miről beszélni.
- Közélet
Átvert a kereskedő? A legjobb bírósági eljárás az, amelyik megelőzhető!
Elkerülnéd a bíróságra járkálást, de az igazadat érvényesítnéd hibás teljesítés esetén? Van megoldás!
- Hírek
A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat
A harmadik hely a Mercedesé lett.
- Hírek
Erre nem vagy félkészülve: Nissan Muranóból csinálnak GT-R-t
Valaki nagyon vágyott egy SUV GT-R-re.
- Hírek
A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?
Ráadásul átépítették hátsókerék-hajtásúra.
- Hírek
Nem erősebb, de mégis gyorsabb a frissített Audi RS3
Sokat számít, hogy mennyire agilis egy autó.
- Hírek
Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe
Két zalaegerszegi férfit is pénzbírsággal, illetve több hónapos eltiltással jutalmaztak az ittas rollerezésért.
- Hírek
BMW-s szakemberekkel erősít a Xiaomi Európában
Európa sem marad ki a Xiaomi autóiból.
- Hírek
Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját
Az ok-okozati összefüggést még mi is keressük.
- Hírek
Méretes jégtáblákkal bombázta egy kamionos az autósokat az M7-esen
Valószínűleg elfelejtette indulás előtt letakarítani.
- Hírek
Még mindig lehet foglalót tenni az új Tesla Roadsterre, pedig már öt éve hitegetnek vele
Először 2020-ra ígérték a megjelenését, utána 2021-re, majd 2022-re és így tovább 2025-ig.
- Tesztek
A legtoyotább ToyotaTeszt: Toyota Camry - 2025.
A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja-e majd.
- Hírek
Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort
A teljes verzió szeptemberben jelenik majd meg.
- Szerelem
Vágó úr, én itt beszállnék!Mercedes-Benz E 63 AMG (W211) - 2007.
Ezzel a becsülettel gondozott és karbantartott sportlimuzinnal gondolatban visszautaztunk a gyártási évébe, és ott is ragadtunk egy kicsit.
- Hírek
Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes
Kizárólag egy tételben lehet megvásárolni.
- Hírek
Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról
A súlyhatár és a túlzott kopás volt a probléma.
- Hírek
Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját
Ez az AUDI nem az a márka, mint az általunk ismert Audi.
- Hírek
A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél
A piaci helyzetük ezt követeli.
- Hírek
Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban
Az elmúlt pár évben volt már ilyenre példa.
- Belsőség
Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?Kvíz: Ismerd fel a 70-es évek autóit!
Lada, Trabant, Wartburg, meg ami még: ebben a kvízben bizonyíthatod, hogy minden autót ismersz, ami a 70-es években népszerű volt Magyarországon.
- Nepperűző
Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?
Skodákat, Peugeot-t és Volvót néztem, de azt olvastam, egyik rosszabb, mint a másik.
