A rendőrség május 22-től úgymond lezártnak tekinti a türelmi időszakot és nagyon kemény föllépést ígér a gyorshajtóknak, tilos jelzésen áthaladóknak és mindenkinek, aki veszélyezteti a közlekedésben résztvevőket.
Az utóbbi években többször is módosították a KRESZ előírásait. Idén szeptembertől, ha minden a tervek szerint halad, újabb szabályokat kell megtanulnunk, illetve betartanunk.
A KRESZ beharangozott változásai is a biztonság erősítését, elsősorban a legkiszolgáltatottabb gyalogosok és kerékpárosok testi épségének védelmét szolgálják - áll a hivatalos indoklásban. Teljesül egyebek mellett a közlekedésbiztonsági szakemberek régi vágya is, szeptembertől a hátsó ülésen beépített biztonsági öveket a városi forgalomban is be kell kötni.
Zsebbe vágó lesz viszont az az intézkedés, hogy 12 évnél fiatalabb, 150 centiméternél alacsonyabb gyermekek csak biztonsági gyermekülésben foglalhatnak helyet a gépjárművekben. Ma már jószerivel minden gyermekülés gyártó és egyre több autógyár is kínál 0-12 éves korig variálható biztonsági üléseket. Ezeknek az ára azonban a hazai fizetőképes kereslethez képest magas. Ezért ezt az előírást várhatóan csupán 2001. júliusától teszik kötelezővé.
Arról még nem született döntés, milyen kedvezményeket dolgoznak ki, hogy a kiskeresetűek és a több gyermekesek is eleget tehessenek a KRESZ új szabályainak. Van olyan javaslat, mely szerint a vám- és adóterhek csökkentésével közvetve lehetne támogatni a rászorulókat. Igaz, ez előnyt jelentene a tehetős rétegeknek is. Nem zárható ki, hogy sikerül meggyőzni a biztosító társaságokat, a díjakban jutassák kifejezésre segítőszándékukat a gyermekes családok iránt.
Ugyancsak többletkiadást okozhat, ha elfogadják azt a módosító indítványt, hogy télen a nagy havazások idején legalábbis egyes nehezen járható útszakaszokon csak hólánccal lehessen majd közlekedni. Ez sem számít olcsó mulatságnak, ezért valószínűleg, a hólánc a gyermekülésekhez hasonlóan jövő nyártól válik az autók elengedhetetlen tartozékává. Az Európai Közösség országainak gyakorlatához igazodó sebességhatárokat ígér a KRESZ-tervezet.
A műszakilag megfelelő állapotú autóbuszok a jövőben óránként 100 kilométerrel haladhatnak. A gyorsforgalmi utakon, melyek nem tartoznak sem az autópálya, sem az autóút kategóriába, az eddigi óránként 80 kilométer helyett 90 kilométerrel mehetnek a későbbiekben a gépkocsik. A Magyarországon páriaként kezelt kerékpárosok kiváltsága lesz, hogy ahol erre elegendő hely van, a kijelölt sávban akár egyirányú utcában is mindkét irányban pedálozhassanak.
További változás lesz, hogy a mozgássérültek nem kizárólag a számukra kijelölt parkolóhelyeken várakozhatnak ingyenesen, mert ezekből kevés található Budapesten és más városokban. A mozgáskorlátozott jelzéssel ellátott kocsik mindenhol díjmentesen állhatnak majd. Arról nem szól a fáma, hogyan ellenőrzik, valóban mozgáskorlátozotté e az autó. Nemrég derült ki, hogy sokan éltek vissza a mozgáskorlátozottaknak járó gépkocsi vásárlási kedvezménnyel is.
Találkozhatnak az autósok néhány új vagy módosított KRESZ táblával is. Ezeket nem lesz nehéz megtanulni, mert eléggé egyértelmű a jelentésűek, például a kötelező hóláncra utaló, vagy a kerékbilincses övezetet jelző.