Ez a Trabant a háttérben meghúzódó Gyurcsány-szál

2024.04.30. 16:22

Több mint 30 év alatt egy autónak igen színes előélete lehet. Ami az egyik tulajdonosnál hétköznapi rohangálós volt, az a mostaninál féltett hobbiautó, vagy csapatós versenyeszköz. A DKP-850-es Trabant viszont a felsoroltak közül egyik sem. Kampányeszköz volt és lett, véletlenül. Egyébként pizzafutárkodtak vele, Horvátországot is megjárta, hamarosan lejár a műszakija, de ezzel nincs vége 601 Special sztorijának.

  • Ez a Trabant 601 először 2014-ben, majd tíz év múlva is kampányautó lett úgy, hogy ez csak véletlen egybeesés
  • A két kampány közötti időszakban az autóval pizzafutárkodtak, rendbe rakták, esküvős autó is volt, valamint Horvátországot is megjárta
  • A duplán kormányváltós Trabant ezután sem lesz az enyészeté, tulajdonosa hamarosan teljesen fel szeretné újítani.

Aki követi a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot, láthatta, hogy beújítottak egy kormányváltós kormányváltós Trabantra. Az ötlet a tulajdonosé, Csabáé (nem a cikk írójáé) volt, aki azután írt nekünk autójáról, hogy kiderült számára, hogy pontosan ez a darab már volt kampányautó, méghozzá ugyanazzal a kormányváltós felütéssel 2014-ben.

Átlagos kezdet...

A DKP-850 rendszámú darab egy 1990-ben gyártott Trabant 601 Special. Magyarországon volt először forgalomba helyezve és azóta a hatodik gazdájának színesíti életét. Eredetileg mustársárga volt.

JSZP szerint a futásteljesítménye közel 70 ezer volt 2013-ban, ez 2016-ban túl is lépte a 70 ezret, majd 2018 után picivel több mint 11 ezer volt benne. De 2022-re már a 30 ezren túl van – ismét.

...majd jött a politika

Sokáig egy átlagos Trabant volt, majd jött a 2014-es kampányszezon, amikor a Demokratikus Koalíció bevetette kampányautónak. Az autó kiválasztása nem véletlen, hiszen egyrészt bejátszhatták, hogy ez egy duplán kormányváltós autó (végül csak egyszeresen lett az), valamint a DKP rendszám is pont kiadta a párt számára. Az autót a kampány utolsó napján is használták, a Népszava akkori tudósítása így számolt be a Trabantról és Gyurcsányról:

„»Trabanttal szállni élvezet« – énekelte az Andrássy út sarkán Gyurcsány Ferenc, amikor  előző nap déltájban kiszállt a DKP rendszámú kormányváltós csotrogányból. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke vasárnap olyan Trabanttal járta a várost, amelyikre azt írták: dudálj, ha Orbánnak mennie kell. Az Andrássy út és a Nagymező utca sarkán sokan várták a volt miniszterelnököt, aki bevallotta, hogy az öreg járgány azért már gondot okoz neki. Reggel legalább húsz percig kellett szivatózni, hogy elinduljon, később a Jókai utcában segítőkész emberek tolták be, mert amikor kiszállt, elfelejtette kikapcsolni a világítást. Saját bevallása szerint ennek ellenére szereti ezt az öreg a járgányt, mert kormányváltós.”

A Blikk egyik videójában arról beszélt Gyurcsány, hogy a Trabantot bérlik, naponta 40 ezer forintért.

Sufnituning, új tulaj, pizzafutár, Horvátország

A választás lejárta után a matricák lekerültek a Trabantról, és Budafokra került. Mostani gazdája azt írta, hogy előző gazdája megvágta hátul a spirálrugókat, elöl kivett a laprugóból és csapágycsere is volt. Csabát ez nem zavarta, 2015 decemberében potom 90 ezer forintért megvette, ez volt az első autója.

A birtoklás első pár hónapja alatt kiderült, hogy hátul „szétesett a lengéscsillapító rendszer”, a laza rugó elöl kinyírta a bölcsőt, de a fékek is elfogytak. Ezeket a problémákat kijavíttatta az autó vételáráért, vagyis 90 ezer forintért.

Ezután pizzafutár autó lett a Trabiból, amit egy hónapig bírt, ugyanis kirohadt a hattyúnyak, így egy alapos lakatolás vette kezdetét. Ezután átlagosan napi 250 kilométert ment a Trabant két éven keresztül. Ez idő alatt olyan szépségek történtek vele, mint a spaniferes lengőkar. De Csaba eközben gyűjtött hozzá alkatrészeket, hogy rendbe tegye a 601-est.

Egyik negatív értelembe vett legemlékezetesebb napja az autónak az volt, amikor leszakadt a kipufogója, elszállt a kuplung, eldurrant mindkét fék és a műszakija is egy hónap múlva járt le. Csaba ekkor tette félre egy időre a Trabantot.

2018-ra viszont rendberakta, lefestette fehérre, ugyanis az esküvői autója lett – sőt, elmondása szerint annyira jó lett a Trabant, hogy Horvátországba is elutaztak vele, amit probléma nélkül teljesített. 2019-ben a Trabant kapott egy Twingo targatetőt.

2020-ban egy építkezés miatt melósautó is volt a Trabant, szerszámokat, melósokat, építőanyagokat is szállítottak benne, 68 darab viacolor is belefért.

Ismét kormányváltós a kormányváltós

Csaba idén pedig kitalálta, hogy MKKP kampányautót csinál a Trabantból a kormányváltós felütéssel. A párt szívesen fogadta, használják is. A harmadik ilyen megjelenésnél egy másik politikus mutatott Csabának egy képet, hogy ez az autó már volt kampányautó.

Ezt ő először nem hitte el, de utánanézve megbizonyosodott róla, hogy ez tényleg az az autó volt. A rendszámon kívül olyan ismertetőjegyeket ismert fel Csaba, mint az átfúrt rendszám, valamint az eredeti lökhárító.

A Trabant élete viszont nem ér véget a kutyapártos kampány végével. Pár hónap múlva lejár róla a műszaki, de Csaba egy teljes felújításba szeretne belekezdeni, hogy régi pompájában legyen a 601-es.

Az oldalról ajánljuk

Átvert a kereskedő? A legjobb bírósági eljárás az, amelyik megelőzhető!
  • Közélet

Átvert a kereskedő? A legjobb bírósági eljárás az, amelyik megelőzhető!

Elkerülnéd a bíróságra járkálást, de az igazadat érvényesítnéd hibás teljesítés esetén? Van megoldás!

március 25., 05:59
Megijedt az autós, hogy oldalba vágják, ezért oldalba vágott valaki mást
  • Hírek

Megijedt az autós, hogy oldalba vágják, ezért oldalba vágott valaki mást

Érthetetlen eseménysorozatot rögzített egy autós fedélzeti kamerája Ausztráliában.

március 24., 16:03
Megbízható Ferrarit akart, építtetett egyet egy Honda NSX-ből
  • Hírek

Megbízható Ferrarit akart, építtetett egyet egy Honda NSX-ből

Egy svájci férfi szerette volna átélni a Ferrari élményt, de nem akarta az olasz autókkal járó nyűgöket a nyakába venni.

március 24., 12:25
F1 kibeszélő: válságértekezletet tart a Red Bull, inog Lawson széke, Piastri letette a névjegyét
  • Hírek

F1 kibeszélő: válságértekezletet tart a Red Bull, inog Lawson széke, Piastri letette a névjegyét

Az ausztrál esőkáosz után egy valamivel unalmasabb futammal folytatódott a 2025-ös F1-es világbajnokság Kínában, de így is bőven van miről beszélni.

március 24., 17:26
Olcsó villany-Cupra, gyárlátogatás és nagy ígéretek
  • Hírek

Olcsó villany-Cupra, gyárlátogatás és nagy ígéretek

Megtekintettem a legolcsóbb elektromos Cuprát, vagyis a Ravalt, megnéztem a Seat és a Cupra gyárát és meghallgattam a két cég hangzatos ígéreteit.

március 24., 13:36
Hatalmasat borultak a Porsche Carrera Cup időmérőjén
  • Hírek

Hatalmasat borultak a Porsche Carrera Cup időmérőjén

A pilóta sértetlenül megúszta.

március 24., 10:41
MERCEDES: helyre áll a világ rendje?
  • Hírek

MERCEDES: helyre áll a világ rendje?TC Híradó 146.

Ez a TC Híradó 146. adása!

2 órája
Hadüzenet Trumpnak: új megoldást javasolnak a kínaiak, Pekingben járt a BMW-vezér
  • Hírek

Hadüzenet Trumpnak: új megoldást javasolnak a kínaiak, Pekingben járt a BMW-vezér

Összehaverkodna Kína az EU-val?

március 24., 15:19
BMW-s szakemberekkel erősít a Xiaomi Európában
  • Hírek

BMW-s szakemberekkel erősít a Xiaomi Európában

Európa sem marad ki a Xiaomi autóiból.

március 25., 09:27
A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat
  • Hírek

A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat

A harmadik hely a Mercedesé lett.

március 23., 10:07
Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját
  • Hírek

Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját

Az ok-okozati összefüggést még mi is keressük.

március 23., 08:49
Erre nem vagy félkészülve: Nissan Muranóból csinálnak GT-R-t
  • Hírek

Erre nem vagy félkészülve: Nissan Muranóból csinálnak GT-R-t

Valaki nagyon vágyott egy SUV GT-R-re.

március 25., 07:10
Nem erősebb, de mégis gyorsabb a frissített Audi RS3
  • Hírek

Nem erősebb, de mégis gyorsabb a frissített Audi RS3

Sokat számít, hogy mennyire agilis egy autó.

március 24., 09:09
Még mindig lehet foglalót tenni az új Tesla Roadsterre, pedig már öt éve hitegetnek vele
  • Hírek

Még mindig lehet foglalót tenni az új Tesla Roadsterre, pedig már öt éve hitegetnek vele

Először 2020-ra ígérték a megjelenését, utána 2021-re, majd 2022-re és így tovább 2025-ig.

március 25., 06:00
Méretes jégtáblákkal bombázta egy kamionos az autósokat az M7-esen
  • Hírek

Méretes jégtáblákkal bombázta egy kamionos az autósokat az M7-esen

Valószínűleg elfelejtette indulás előtt letakarítani.

március 25., 07:58
A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?
  • Hírek

A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?

Ráadásul átépítették hátsókerék-hajtásúra.

március 23., 06:27
Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe
  • Hírek

Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe

Két zalaegerszegi férfit is pénzbírsággal, illetve több hónapos eltiltással jutalmaztak az ittas rollerezésért.

március 24., 07:48
Vágó úr, én itt beszállnék!
  • Szerelem

Vágó úr, én itt beszállnék!Mercedes-Benz E 63 AMG (W211) - 2007.

Ezzel a becsülettel gondozott és karbantartott sportlimuzinnal gondolatban visszautaztunk a gyártási évébe, és ott is ragadtunk egy kicsit.

március 23., 13:47
Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban
  • Hírek

Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban

Az elmúlt pár évben volt már ilyenre példa.

március 23., 16:00
A legtoyotább Toyota
  • Tesztek

A legtoyotább ToyotaTeszt: Toyota Camry - 2025.

A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja-e majd.

március 24., 06:05
Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját
  • Hírek

Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját

Ez az AUDI nem az a márka, mint az általunk ismert Audi.

március 23., 12:03
A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél
  • Hírek

A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél

A piaci helyzetük ezt követeli.

március 24., 06:05
Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes
  • Hírek

Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes

Kizárólag egy tételben lehet megvásárolni.

március 24., 06:05
Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort
  • Hírek

Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort

A teljes verzió szeptemberben jelenik majd meg.

március 23., 15:00
Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?
  • Nepperűző

Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?

Skodákat, Peugeot-t és Volvót néztem, de azt olvastam, egyik rosszabb, mint a másik.

március 23., 11:03
Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?
  • Belsőség

Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?Kvíz: Ismerd fel a 70-es évek autóit!

Lada, Trabant, Wartburg, meg ami még: ebben a kvízben bizonyíthatod, hogy minden autót ismersz, ami a 70-es években népszerű volt Magyarországon.

március 23., 17:01
Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról
  • Hírek

Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról

A súlyhatár és a túlzott kopás volt a probléma.

március 23., 12:51
Nissan Murano GT-R
  • Hírek

Nissan Murano GT-R

március 24., 13:16
F1 kibeszélő Kínai Nagydíj 2025
  • Hírek

F1 kibeszélő Kínai Nagydíj 2025

március 24., 14:06
Honda NSX (Ferrari 360 Replika)
  • Hírek

Honda NSX (Ferrari 360 Replika)

március 24., 09:04