Ütős szerető
Szerszám szombat: Makita BTW251 ütvecsavarozó
Ismertem a légkulcsot, ismertem a szivargyújtós vonyítós-csattanós elektromos kulcsot, de akkus ütvecsavarozót eddig nem markoltam. Most sem kellett volna, mert ezentúl ezzel fogok álmodni, amíg nem nyerek a lottón.
A Makitát azért kerestük meg, mert elképedtünk a fűtött kabátjukon, de amikor kihozták, ránk tukmáltak még két gépet, ha már erre jártak. Először csak nézegettük, forgattuk, mint majom a hegedűt - mi ez, valami villanycsavarhúzó de luxe? Aztán megnyomtuk a gombot, és megvilágosodtunk. Kicsit agresszívabb, a reakciónyomaték induláskor meghúzza a csuklónkat. Még így szárazon is ígéretesnek tűnt, alig vártuk, hogy bedobjuk a mélyvízbe egy Shitgun-szerelő orgia alkalmából.
A nagy BTW251-esből egy agyonhasznált demógép került hozzánk, de ez csak az ütött-kopott házon látszott, a mechanikán egyáltalán nem érződött. Félcolos négyszög van az orrán, gyárilag egy stiftes 19-es dugókulccsal érkezik. Ezt gyorsan ledobtuk róla, hogy saját dugóinkat gyilkolhassuk - a kézi használatra szánt könnyű crova-fejeknek hosszú távon nyilván nem tesz jót az ütlegelés.
Mert a gép elég tisztességeset üt: leginkább egy szépen kifejlett légkulcshoz hasonlítanám. A villanymotor egy körmös tengelykapcsolóhoz hasonló tárcsát forgat, amely ha üzemszerűen átugrik, elég lendületesen tudja püfölni a dugókulcs tengelyét. Elvileg 230 Nm-rel tud húzni-lazítani, úgyhogy kisebb csavaroknál vigyázni kell, ne szakítsunk le valamit. Én 10-esnél kisebb metrikus csavarra nem szívesen tettem fel, de amint hozzászokott az ember a kezeléséhez, ami körülbelül 2,3 másodperc, elég finoman lehet adagolni, hogy akár egy 8-as csavart is érzéssel meg lehessen húzni.
A nagy makitázás közben boldogan ropogtattuk a kulcsot, és aztán meglepődve tapasztaltuk, hogy tíz perc alatt lent volt a rugóstag. Négy óra alatt megvolt a diffi fel-le, szét-össze, hézagolással. Nem túlzás, a durva szerelési munkákat, kerékszerelést, futóműjavítást fele idő alatt meg lehet vele csinálni egy racsniskulcshoz képest.
Egy jó légkulcs persze ugyanolyan szépen teker - az akkus csavarozó előnye, hogy nincs farka. Nem kell magunk mögött rángatni egy tízméteres, kilós slagot, nem gabalyodunk bele, nem feszül meg, ha túl rövid, és sokkal jobban hozzá is férünk bármihez. Egy természetes mozdulattal odanyúlunk a csavarhoz, és már kint is van.
A nap végére már csak azon kaptunk össze Pistával, hogy kinek van éppen nagyobb szüksége a Makitára. Egymás kezéből martuk, ropogtattuk, imádtuk. Mint kiderült, hat éves már az akkuja, de még így is kibírt egy kiadós szerelős napot két fogalmatlan idióta kezében anélkül, hogy töltésre gondolni kellett volna.
Az én szerszámom - Vályi István
Kézbe fogtam és azonnal megszerettem. Pedig még nem is húztunk meg semmit. Tökéletesen ergonomikus a markolat, és látszik, hogy olyan emberek találták ki, akiknek volt már a kezében nagybetűs Szerszám, mert ha beletoltuk az akkut, szinte tökéletes a súlyozása. Talpnehéz, biztos alapot ad minden húzáshoz, így a gép önsúlya is sokat segít, hogy stabilan, vibrációmentesen húzzunk-lazítsunk, nem fogjuk elnyalni a csavarokat. Ráadásul alkarhoz betámasztható a biztosan rögzült akkunak hála. Kesztyűs kézzel kell bánni vele, rámarkolni mindig jó, erősen kézben tartható, a pisztolymarkolatról nem csúszik le a kéz. És ha le is esik? Nincs gondja, eléggé ütésálló és masszív, nem sértődik meg, ha a műhelyben csak úgy ledobják a szervizkocsira.
Van benne anyag, érződik a súlyán is (1,5 kg), hogy itt nem műanyag fogaskoszorúk adják át a kraftot. Nem is bírnák, hiszen kicsi méretéhez képest iszonyat erős. 230 newtonméterrel tud húzni, tulajdonképpen egy 1.9 TDI kézben tartva.
Sosem akartam elengedni. A barátom, én és a Makita elválaszthatatlanok voltunk. Mindenhová odafértünk (mert kicsi és jól forgatható), mindent megtéptünk, amit meg kellett, pikk-pakk ment a meló vele órákon át. Szabályozni csodásan lehet, ha kell, akkor éppen csak leheletnyit pöccintjük az elsütőbillentyűt és akkor lassan-finoman húz, mint egy előkamrás dízel, nem is értem, hogy a fogorvosok miért nem ezzel állítják a fogszabályzót, hanem csillió forintos kínai vackokkal.
Ellenben ha rendesen nyelezzük, nincs az a berohadt kerékcsavar, amivel ne bírna. Mert üt, mint Mike Tyson és még a dupla hosszabbítószárat, végén a 21-es fejjel is úgy megtekeri, mint Ziggy Marley a jointot. Minden crova-fejet biztosan tart, véletlenül nem fog lecsúszni róla semmi, és nagy fényerejű kis LED-jével oda világít, ahová kell, akár mély üregbe is.
Egyedül egy töltésjelző hiányzik róla, hogy tudjuk, hogyan állunk a delejjel. A 18 voltos, sztenderd Makita-akku egy egész napos szerelést zokszó nélkül bírt, pedig nem volt már új, így jó eséllyel komolyabb használat sem kottyan meg neki. Este pedig rá lehet szúrni a töltőre ezt a drága szeretőt, de ha napközben fogy ki belőle a szusz, akkor is alig több, mint húsz perc alatt megint száz százalékon van.
59 ezer forint nem kevés érte. Aki szokott szerszámmal dolgozni, tudja, hogy mialatt ez elfárad, annyi idő alatt 4-5 kínai selejtet is kidobunk a szemétbe. Erről a BTW251-esről pedig pár perc után tudjuk és érezzük, hogy jó. Mert a jó szerszám nem olcsó, de meghálálja. BTW251: rendes cucc.
Boldog kapcsolatunknak az vetett véget, hogy tönkrement az akku: az intelligens gyári töltő már nem volt hajlandó visszanyomni bele a szuflát. Hat év demószolgálat után végül is nem szégyen. Ezután már nem tudtuk halogatni a tesztkészülék visszaadását, de azóta is vágyunk rá. Ha azt vesszük, hogy egy árban van a fűthető kabáttal, milliószor inkább ezt választanám.
