Szerszám Szombat: hidraulikus prés

Van kertkapujuk? Szokták kenegetni a zsanérját? Mert ha nem, előbb-utóbb berohad majd, s ezt abból biztosan észreveszik, hogy erőből kell hajtogatni az ajtót. Nem kell nagyon magyarázni: ahol két fémalkatrész illesztetten találkozik egymással, ott alapos az esély arra is, hogy azok összerágódjanak – a kenőanyag idővel távozik vagy kiszárad, a két fém egymáshoz ér és... szerelem első látásra.

A kertajtónál könnyű a megoldás, mert azon van fogás, jól meg lehet markolni, aztán kis vívással, ide-oda mozgatással leemeli az ember, megreszelgeti a csapot, jó alaposan megkeni zsírral, oszt' jó lesz megint pár évig. De az autóban általában érzékeny és elég szerény kapaszkodót nyújtó alkatrészek gyógyulnak össze: tengely a csapágyba, csapágy a váltóházba, csapszeg a kerékcsapágy-állványba, fémházas szilentblokk a lengőkarba...

Egyiket se szabad nagyon ütögetni, mert a szétválasztandó felek közül minimum az egyik alkatrésznek sértetlenül illene távoznia a küzdelemből, azt meg hamar belátja az ember, hogy házi szerszám-tákolmányokkal nem mindig éri el a kívánt hatást – gondolok itt kifúrt laposvasakra, menetes szárakra és egyéb, izzadságszagúan kétségbeesett társaira.

Fenti feladatok korrekt elvégzésére a hidraulikus prés való. Nem játék, mert még a kisebb, húsztonnás változat is sok helyet foglal, az igazán hatékony ötventonnás verzió pedig egy hatalmas, nehéz, leginkább targoncás mozgatás után kiáltó bútordarab, ráadásul alsó hangon félmillió forintba kerül. Az ilyenre már bizniszmodellt kell építeni, a nagy prés ráadásul háziállatnak is túlságosan elefánt.

A készüléket – legalábbis az elvét – 1795-ben találta fel egy Joseph Bramah nevű angol csávó, ugyanaz, aki egyébként a ma ismert formájára finomította az öblítős vécét. Épp ezen a finomításon molyolt – s vélhetően különféle folyadékok áramlásainak képével volt tele az agya, hogy kissé profának legyünk – amikor összeállt a fejében a hidraulikus prés ötlete, amely amúgy meg pont azon az elven működik, mint az autó fékrendszere. A kiindulás: a folyadékok összenyomhatatlanok, ha pedig egy kis átmérőjű dugattyút hosszan mozgatsz egy hengerben, amiben folyadék van, az egy ugyanerre a hidraulikus körre kapcsolódó nagy átmérőjű hengerben egy nagy dugattyút sokkal nagyobb erővel mozgat, mint amit beleteszel a túlsó végen, igaz, rövidebb úton.

Tehát: ha hosszan nyomod le a kart a kicsi izmaiddal, a másik helyen röviden ugyan, de gigászi erőt tudsz kifejteni, mondom, így működik a fékrendszer is. Igazából – ez a csiga elve átültetve folyadékokra. Azzal a kapott bazi nagy erővel meg aztán szét tudsz sajtolni olyan összegyógyult tárgyakat, amire különben esélyed se lenne. Nem kell ütögetni, szétverni, eltörni és utána zokogva káromkodni, mert a feltartóztathatatlan, barátságos erő elvégzi a piszkos munkát.

A mai, nagy hidraulikus prések persze már nem kézi erővel működnek, hanem villanymotoros szivattyú kelti bennük a nyomást, ráadásul általában több fokozatban, hogy lehessen finomabb és durvább munkákat is végezni velük. A prés fontos eleme a masszív munkalap, illetve a fölötte, hasonlóan masszív kereten függő présfej. A munkalapba és -ra pedig különféle betéteket lehet tenni, hogy az eltérő formájú és méretű alkatrészek jó alátámasztást kapjanak, s egyben a szerkezet működési sugarába kerüljenek.

Ilyen préssel nemcsak szilentblokkokat, csapágyakat, csapszegeket, tengelyeket és egyéb csapokat, illesztett izéket lehet szét- illetve kiszedni, de kellő szakértelemmel egyes elgörbült alkatrészeket is vissza lehet egyenesíteni. Megfelelő műhelyben kincset ér az ilyen – nekünk, kívülállóknak pedig a látványa támpontot nyújt az iparosok közötti választásban. Ahol ugyanis ilyen szerkezet van, és láthatóan használják is, ott nagy eséllyel komoly és precíz munka zajlik. Mi pedig innentől értő módon kapcsolódhatunk be a műhelybeszélgetésbe, némi bennfentes respektet szerezve ezzel. Már megérte.