Szerszám Szombat: anyacsavar-hasító

Ott állunk egy megbonthatatlan csavarkötéssel, pörög az agyunk, hogy lehetne okosba' lecsavarni. Nagy küzdéssel megreszeljük, hogy az eggyel kisebb villáskulcs pont rámenjen, de a két lap nem párhuzamos, lefordul a kulcs. Megmelegítjük, de a mellette lévő gumibak már majdnem megolvad. Próbáljuk a vágóval ütni, de nincs hely, nincs húzása, de már kapott az alvázvédő is, le is tolta a vágó sarka.

És akkor itt jön képbe az anyahasító (Nut splitter). Az elnevezés önmagában is durva, a szerszám erre csak rátesz. Brutális erősségű, szemes csapra emlékeztető állat, belsejében finommenettel ellátott hasító tekerhető a szemes rész belsejébe. Minden kis részletnek jelentősége van, és a jó szerszámot ez különbözteti meg a vacaktól. A szemes részbe kell tenni a hasítandó anyacsavart, a menetes szárat meg tekerni, amíg a szár elején kiképzett vágó el nem kezdi hasítani az anyát.

Kialakításánál fogva nem csak a rárohadt, vagy sérült csavaranyáknál használható, hanem akkor is, ha a csavarorsónak valami miatt nem lehet ellentfogni, és minden forog. A vágó testén horony fut végig, amelyben egy hernyócsavar siklik, és nem engedi elforogni a testben. A menetes részt az álló, csak oda-vissza mozgást végző hasító résszel egy golyó köti össze. Nagy erőt visz át, de kicsi a súrlódása. Az anyagminőségnek szerepe van, nem kétséges. A szemes rész, amibe a vágó fut, erősen meg van lapolva, hogy ellent tudjunk fogni, de a tapasztalat az, hogy nem nagyon van rá szűkség, mert ahogy a vágó belehasít az anyagba, egész jól tartja a berendezést.

A használata egyszerű, de pár dologra figyelni kell. Az első, hogy méretben megfeleljen a csavarhoz. 9-12 mm-es, valamint 12-16 mm és hasonló lépcsőkben vannak, egészen 27 mm-es anyacsavarig. A megfelelő méret fontos, mert az nehezebben fordul le, de hely is van a csavaranya szétnyitására.

Kézzel betekerjük a vágót a csavarig úgy, hogy pontosan lapközépen kezdje a vágást. A finommenetes orsót viszonylag könnyen hajtjuk be, a kis menetemelkedés nagyon nagy erőt eredményez a vágón. A menet felületi minősége nagyon jó, nem szorul, egy kis olajjal még könnyebbé tehetjük a vágást. A vágás közben nézzük a csavart, mert a rárohadt anyát nem biztos, hogy teljesen szét kell vágni. Ahogy a vágóél halad bele, a csavar nyúlásától és zömülésétől már azelőtt elválhat a csavarorsóról, hogy szétvágtuk volna. Ilyenkor, ha van elég hely, a szerszámmal is letekerhetjük.

Ha már tényleg csak kevés tartja, a csavarorsóra üthetünk egyet kalapáccsal, ez meghozza a várt eredményt: a csavar széthasad, néha pattanással szétnyílik. Az ütés azért hasznos, mert a menetnek szándékosan van egy kis holtjátéka, amely a vágóélnek az ütés hatására előtolást ad. De ha nem is pattintja szét a csavart, utána megint könnyű lesz csavarni a szerszámot vagy már a csavart. A szemes testen a lapolás segíthet ellentfogni a csavarásnál, de erre - bármilyen furcsa - csak a kicsiknél van szükség, mert lefordulhat. Amikor a vágóél elkezdi hasítani a csavart elég stabil az egész szerszám.

Ha a csavarorsó forog, két irányból, ellentétes oldalon is vágnunk kell, ekkor teljesen a menetes szárig be kell hajtani a vágót és az anyacsavar két részben szedhető le a csavarorsóról. Ha ügyesek vagyunk, a menetes rész a csavaron nem biztos, hogy sérül.

Ha a szerszám odafér a csavarhoz, már nyertünk. Az acélcsavart is hasítja, legfeljebb durvább ellenfogás szükséges, az átlagos anyacsavarokat pedig könnyedén vágja el. A legnagyobb hibája a helyigény, mert sajnos elég nagy felület kell neki, ráadásul a hajtás a csavartól 4-8 centire van, számos helyen esélytelenek vagyunk eleve.

Karbantartásigénye mindössze a menetes rész tisztántartása és olajozása, valamint a menetes, forgó rész és az álló hasítókés kapcsolatának zsírozása.