Olajat leszívó készülékek

Óriási olajtócsák, összekent szerszámok, lélekszakadva a gardróbból lehozott ruhák szerteszéjjel a garázspadlón, az összekent ruházat láttán sikoltozó feleség, fekete trutyi még a falon is - ilyen, ha átlagjános nekiáll otthon olajat cserélni. Mert elvileg tiszta ügy az egész: némi motormelegítés után az ember valami teknőt aládob a kocsinak, kitekeri a leeresztőcsavart, ha minden kifolyt, letekeri a szűrőt, megkeni az új szűrő tömítését vékonyan akár a frissen kifolyt fáradt olajjal, feltekeri a szűrőt, visszatekeri a leeresztőcsavart, betölti fent az olajat, kiönti valami tartályba a leeresztettet, csá.

Csak a motorból sose folyik ki az összes olaj, de ez csak akkor derül ki, amikor eltolod a teknőt, hogy visszarakd a csavart, csak kiborul a teknő, amit alátettél, ha nem, akkor a kannába átöntésnél megy mellé a harmada, ha mégsem, akkor a szűrőből folyik ki - ez a fránya olaj, mindig megtalálja az utat a padlóra, falra, ruhára, s valahogy mindig elfogy a bekészített géprongy félúton. Utálatos.
 Még rosszabb, ha az utcán csinálja az ember (a nép aszfaltját mégsem illik összekenni, ráadásul a fél szomszédság ott röhög majd, amikor valami kiömlik), s az igazi pro-level, ha mindezt fagypont alatt próbálja meg valaki. Utcán.

Rám pedig ezt várt azok után, hogy az ünnepek környéki különféle ügyintézések során két hét alatt belecuppant 800 kilométer az öreg Mercibe, s egyszer csak kalimpálni kezdett az olajnyomásmutató, felfele a Szépvölgyi úton. Aha, ez kifogyott, regisztrálta az agyam, és tényleg, anyukám háza előtt kihúztam a pálcát és a legalja is száraz volt. Gyorsan vettem a Kauf-Fernél két kiló olajat (meg mellesleg egy akkut is, de az már rég kellett), beborítottam felső osztásig, s a Bp-Tokaj-Bp túrán leteszteltem, mennyit eszik meg belőle.

250 kilométerenként egy liter - jött ki a szomorú számadat. Mindez egy olyan autónál, amelyik az olajfogyasztás legcsekélyebb jele nélkül működött eddig, s csinálta végig a közel 5000 kilométeres provence-i túrát is a nyári hőségben. Semmi érdemleges nem történt vele, mint hogy olajat cseréltem benne december elején.

Utána kaptam is egy levelet egy olvasótól, hogy jött utánam a Duna-parton, s rettentően büdös volt az autóm. Nem troll volt, hanem szimpatizáns - elfogadom, hogy egy 43 éves dízel mögött nem okvetlenül alpesi ájer lebeg, de épp csak korzóztunk, szinte hozzá sem értem a gázhoz akkor, mert a Katival tettük egy kanyart az esti rakparton, beszélgetni egyet még a jól sikerült Hobo: Jim Morrison-József Attila-Viszockij-est után. Olyankor meg még a Foltos sem füstöl, nem is igazán büdös.

Csak az olajra tudtam gondolni, amely már Karesz háromfokos garázsában is gyanúsan hirtelen beömlött a motorba a cserénél. Megnéztem a kipufogót: tényleg rettentően dőlt belőle a füst, már alapjáraton is. Ennek nem kéne így lennie. Cseréljük le. Úgy döntöttem, kipróbálom a kézi olajszivattyút, ami épp kölcsönben volt Hlács Zoli (alias: Nyegleó) kollégánál. Kifejezetten utálom az olajcserének ezt a módját, mert így mindig marad bent egy jó adag a teknő alján a régi, elhasznált olajból, s pláne az utolsó kortyokban összegyűlő szennyeződésekből, s én olajszűrő-cserét sem terveztem - lévén az sokkal komplikáltabb és koszosabb művelet az állólámpás Mercin, mint a mai autókon. De ha bent marad egy kevés az alig pár száz kilométerrel korábban lecserélt olajból, az annyira nem lesz nagy baj, gondoltam, kint meg kellemetlen az idő a földön fetrengéshez, tehát belevágtam.

A német gyártmányú, bolti kis szivattyú nem olyan, mint az ipari cucc, amit egyes benzinkutakon használnak ugyanehhez a művelethez - ez csak 12 voltos, csipesszel kapja az áramot a kocsi akkumulátoráról (tehát orrmotoros és farakkus, illetve farmotoros és orrakkus autókhoz nem igazán alkalmas), ezért nem is vártam tőle instant eredményt.

A belépő csöve, mint a szúnyog szívó szájszerve, az olajnívópálca csövén át, katéterként hatol az olajteknő aljáig - amikor ellenőrzésképpen belepróbáltam, dicséretére legyen mondva, hogy az állólámpás extra vékony csövébe is belefért a mipolán fullánk. Oké, szájszerv.

Mivel odakint mínusz hét fok volt éppen, a Merci motorjában levő 15W-40-es Mannol vélhetően kocsonyaként vacogott, ezért előbb kicsit beindítottam a motort, hadd híguljon - ezt egyébként normál olajcserénél is illik.

Hadd tegyem itt hozzá, és ezt itt a szövegértelmezésben felmerült különféle félreértések miatt hangsúlyozni szeretném - az eredeti 15W-40-es olajat NEM a Kauf-Fer Kft-nél vettem, hanem egy útba eső boltban, amikor mentem Balatonra három héttel korábban. A Kauf-Fertől származó, utólag beszerzett 10W-40 tehát csak kis részben volt jelen a második fázisnál, az is utólag belekeverve. És mivel a fogyás már az utántöltés ELŐTT megtörtént, ezért minden logika szerint a kis boltban vett, korábbi adag 15W-40 volt a ludas a problémában, hangsúlyozom, nyilván nem a Kauf-Fertől származó.

Ez alatt kikészítettem két kannát a fáradt olajnak - most, a XXI. században ugye senkinek eszébe nem jut már szétlocsolni ezt a rettenetesen mérgező cuccot a földbe? Szépen gyűjteni kell, aztán tavasszal elvinni a veszélyeshulladék-gyűjtő pontra, ennyi.

A szivattyú egy kétmaréknyi, 60 wattot (tehát nagyjából egy fényszóróizzónyit, vagy fél vészvillogózásnyit) fogyasztó kütyü - egy jó akkunak meg se kottyan, ha tekeri pár tíz percen át. Benzint tilos vele szívni a gyulladásveszély (és a kenés hiánya) miatt, gázolaj és motorolaj kiszedésére való csak.

Mialatt összeszedtem a kellékeket, átgondoltam a dolgokat, a hűtővíz nagyjából ötven fokosra melegedett, tehát az olaj is legalább 25 fokos lett - ott már elég hígnak kell lennie, nem akartam tovább rontani az utcánk levegőjét a büdös döggel. Tényleg van valami baj - nem szokott ez ilyen rossz lenni, közel sem.

Kihúztam az olajpálcát, bedugtam a szívócsövet a pálca tokjába (járó motornál tilos bedugni!), a kilépő csövet a fáradt olajnak szánt kannába, kapcsokat az akkura tettem, ON gombbal működésbe hoztam a berendezést.

Kicsit játszanom kellett a szívókával, mert nem találta el a szintet, de amikor elmélyült a hangja, tudtam, hogy megtaláltam a mezőt, mindjárt feltör a fekete arany. Hát, nem egy tézsévé ez, szűrtem le öt perc után. A kimenő cső végén szörtyogva távoztak a cseppek, a flakon alja még kilátszott, olyan kevés olaj gyűlt benne össze.

Levettem a kannát a lökhárító mögül, letettem a földre, hogy nagyobb legyen az esése és kevesebbet kelljen dolgoznia a szivattyúnak. Ha gázolaj lenne, közben pedig csak egy lopócső lenne beiktatatva, most már magától is kifolyna.

Aztán ácsorogtam és vártam. Bemennem nem lehetett, mert néha meg kellett mozgatnom a szívócsövet, telefonon játszani, facebookozni se tudtam, mert ahhoz hideg volt, hogy levegyem a kesztyűt. Fél óra elteltével még mindig csak alig több mint félig volt az ötliteres flaska, de le kellett állítanom a szivattyút, mert az utasítás maximum harminc perc folyamatos járatást enged meg. Persze, hideg van, nyilván így nem melegszik túl annyira, de jobb az óvatosság, mégiscsak a másé.

Egy negyedórára beültem a kocsiba, kicsit melegedni, majd ismét nekiláttam. Kicsit gyakorlottabban dugtostam már a csövet, így is még tizennyolc percbe telt, mire a szivattyú nem talált több cuccot a teknő alján. Majdnem öt liter kijött. Fél liter van ilyenkor az olajszűrő-házban, normálisan bő öt és fél litert szoktunk leengedni Karesznál, pár deci mindig bent marad, tehát számításaim szerint most azon felül még benn ragadt olyan három deci.

Végül is - mennyiségre jobb lett mint vártam. De az egész művelet a pakolásokkal együtt közel másfél órámba került - nem megoldás. Legközelebb leterítek egy nejlont, ha ilyenre lesz szükség, és inkább helyben megcsinálom, úgy meg szoktam lenni az egésszel harmincöt-negyven perc alatt.

Búcsúzóul - hogy mégse egy tiszta kosz szerszámot adjak vissza, Brigéciollal kicsit átmostam a szivattyút. Na látják, azt úgy szívta, mint Szergej az orrát: egy pillanat alatt elüntette a fél flakont. Talán mégis inkább gázolaj leszívására tervezték?

Betöltöttem a friss Eneost, amit az utca végi szűrőboltban vettem, mert már nincs bizalmam semmihez: Castrol, Mobil, Shell, Opel-, Toyota-, Mercedes-olaj - mindből kószál a piacon szép mennyiségben hamisított, szerintem az a Mannol is az volt, amit betöltöttem a Mercibe, mert mások tök elégedettek vele. A szívem igazából a kis gyártók felé húz, de Statoil, Repsol nem volt kéznél, talán jó lesz nekem a Szakál Metál által forgalmazott cucc - elvégre nálunk nem annyira ismert, mint az itteni nagyok, de össz-olajipari szereplőként jelentős. De vigyázz, a "Japan's number one oil" nem azt jelenti, hogy okvetlenül Japánban is készül! A Sustina jön egyenesen Japánból, a többit itt keverik, Európában, igaz, a kinti recept szerint. Egy próbát tehát megér.

Mire visszavittem a szerkezetet, Nyegleó már szerzett egy kézi pumpát a Kauf-Feréktől. Olyan, mint egy óriási biciklipumpa, csak ennek a tárolórésze maga a pumpa belső tere, s műanyagból készül az egész.

Ehhez a kézi cucchoz mindenféle toldatok járnak a különféle vastagságú nívópálcacső-méretekhez. Nyegleó kikereste az egyik legvékonyabbat, megszúrta vele a bemelegített Partnert, s pumpált rajta olyan ötöt-hatot, többet nemigen lehetett.

A készülékben így keletkezett depresszió szépen elkezdte szívni az olajat, a villanyoshoz képest (azt kipróbáltuk a Partneren is, ugyanolyan lassú volt) láthatóan nagyobb lelkesedéssel. Valahol félúton kimerült a vákuum, Nyegleó megint nyomott rajta talán négyet, majd vártunk (én az alatt néztem meg először a Szerkesztőségi Bálnát a tetőn). Húsz perc alatt kint volt a négy liter, több nem jött.

Ha az én kocsimból majdnem öt jött ki 48 perc alatt, itt meg négy 20 perc alatt, akkor egy rövid fejszámolással kijön, hogy a mechanikus készülék kétszer gyorsabb, mint a villanyos, ráadásul tisztább is. Jobb, de így se tökéletes megoldás egy rendes olajcserére - mert ne feledjék, valamennyi biztosan a teknő alján maradt a Partner motorolajából.