Filléres kínai helyett háztáji
Szerszám szombat: szeleprugó-összenyomó
Majdnem húsz éve követtem el, valamikor a zűrös 90-es évek végén. Autószerelő műhelyekben hesszöltem minden szabadidőmben, és egyszer kipróbáltam egy profi, gyári összenyomót. Aztán a tinédzserek nagy mellényével azt mondtam, ilyet én is tudok. Azóta azt használom, bevált, de ma már biztosan nem állnék neki összekókányolni egy ilyen szörnyszülöttet.
Más világ volt. Hol voltak még a filléres kínai szerszámok? Rendes szerszámot szerezni sem annyi volt, hogy kettőt kattintunk a webshopban. Felfoghatatlan összegeket kellett kicsengetni a rendes minőségért, vagy a pult alól kiimádkozni valami félig selejtes árut. A Nagykőrösi úti ócskapiacon, amit csak Tangónak hívtak, szénakazalnyi rozsdás vas közül lehetett kihalászni valamit, vagy egy-két komolyabb árusnál nagy dumával, kis kedvezménnyel, ki tudja, honnan leesett áruból válogatni.
A szelepszárszimmering úgy forgott közszájon, mint ma a kettős tömegű. A különbség annyi, hogy a Skodán, Ladán, Nagypolákon a tulajdonosok szemmel látható hányada beáldozva egy hétvégét és egy hengerfejpakolást, otthon megoldották a cserét. Sok munkával, kis pénzzel, pont fordítva, mint amerre ma tartunk. Nem sírom vissza, pedig tudom, hogy régen minden jobb volt. A szoci anyagminőség lehet az egyetlen kivétel, máskülönben nem kellett volna negyven-hatvanezrenként szelepszárszimmeringezni, százezrenként generálozni.
Egy-egy autószerelő, akivel összekötött a BMW-zés, a nyári szünetben befogadott inasnak. Én csak szórakozásnak fogtam fel, meg főleg tanulásnak, hogy ott téblábolhattam az olajos munkapad körül, és néha leesett egy-egy hengerfej szét-össze. A második szeleprugó-összenyomásnál már sajgott a tenyerem, annyira nagy erővel kellett összecsattintani a minőségi, gyorsmechanikás szerszámot, a negyediknél már megvolt fejben a terv, hogyan fogom otthon fillérekből összerakni ugyanezt, csak jobban.
Vásároltam egy asztalosszorítót, tán egy ezres se volt, felslicceltem egy levágott széklábat és rápöttyöltem egy alátétet. Már csak a finomítás volt hátra, egy kis bővítés a hasítékon, és kész is volt a háztáji összenyomó. Igaz, nincs rajta gyors összepattintási lehetőség, viszont a combos trapézmenetnek hála elég hármat-négyet csavarintani rajta, és már ki is lehet piszkálni az ékeket. Nem ebből élek, de pár tucat hengerfejet már sikerült vele szét- és összepakolni.
Bár kétlem, hogy idáig eljutott az olvasásban, aki nem tudja, mire való a szeleprugó-összenyomó, azért gyorsan leírom. A négyütemű motorok hengerfejében ugye vannak ezek az izék, amik beengedik a levegőt, illetve kieresztik a gázt, közben meg tartják a szájukat – a szelepek. A nyitást a vezérműtengely bütyke, a zárást többnyire a szeleprugó végzi. Ha ki akarjuk szedni a szelepet a hengerfejből, vagy akár csak le akarjuk fűzni a rugót, hogy ki tudjuk cserélni a szelepszár-szimmeringet, le kell nyomni a felső rugótányért, és kipiszkálni a szelep végébe kapaszkodó ékeket, például egy mágneses csavarkiszedővel.
Az összenyomáshoz léteznek ilyen-olyan célszerszámok, amelyekkel a hengerfej leszerelése nélkül is le lehet nyomni a rugótányért, ezzel megspórolva egy hengerfejtömítést, egy síkolást és jó néhány munkaórát, de az általános megoldás az, amit a képeken is látni.
Bár kényelmes a gépműhelyre bízni, mindig magam szerelem szét és össze a hengerfejeket, motorokat, meg úgy általában mindent, amit meg tudok oldani otthon. Így ha valaki hibázik, nem kérdés, ki volt az. A szelepeket is inkább a saját munkapadomon szedem ki, így adott esetben szépen meg tudom tisztítani őket, ha érdes a felület, akár el is tudom simítani.
Persze ma már nincs sok értelme nekiállni hegesztgetni-reszelgetni, amikor ezt a minőséget a tízezer forint alatt kapható gagyi kínai cucc is tudja, és azt csak ki kell csomagolni, máris lehet használni. Legfeljebb azért, hogy az ember örömét lelje a saját maga alkotásában.
