2020.06.03. 16:50

Ezer forintból több mint száz kilométert mehetsz, a fenntartási költségekből kijön a használt Nissan Leaf törlesztőrészlete, ráadásul az autó nem pusztítja el önmagát a városi használat közben, rövid távokon, mint egy modern dízel vagy benzines. Nem csoda, hogy egyre több első generációs Nissan Leaf érkezik Magyarországra. Aki tud otthon, vagy a munkahelyén tölteni és naponta legfeljebb 50-70 kilométert tesz meg, annak második autóként ez most a tökéletes választás. Erre a következtetésre jutott Szilárd is, amikor ezt az autót választotta. Lássuk, mi mindent kell tudnia bárkinek, mielőtt használt Leafet vásárol! A 2013-as autót ezúttal is az Avalon Bosch Car Service-ben vizsgáltattuk át, és segítségünkre sietett Nattán György az E-Service Solymár vezető-szakértője is.

Szilárd autóját is ellenőriztük a  Totálkár kártörténeti-lekérdezőrendszerben, amely az utóbbi húsz év magyarországi sérülésjavítási kalkulációiból merít. A lekérdezés 3990 forintba került, mert a rendszer két korábbi káreseményt is talált, melyek teljes magyarázattal szolgálnak a műsorban feltárt jelenségekre. Amikor a Totálkár nem talál kárelőzményt, a lekérdezés ingyenes. 

Korábbi epizódok:

Az autó, ami karácsonykor is segít!
Karácsonyi különkiadásunkban a Vérlovagok egyik autóját vizsgáljuk át, és megnézzük, miben más egy kéklámpás autó a hagyományosakhoz képest.
Két fékhibával is ugrik a nagymacska!
Fenn lehet kevés pénzből tartani egy egykori prémiumautót? Egy darabig biztos.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.