Vredestein Quatrac bemutató és Apollo gyárlátogatás

Ki is mondta, hogy Magyarország kompország? A váci révnél holland, angol, spanyol és olasz újságírókkal várunk, hogy átkeljünk a Dunán. Ez egy nemzetközi sajtóesemény, csak épp itthon tartják. Viszont hollandok szervezték, úgyhogy kávé vagy tea helyett kakaót szürcsölünk termoszból. Magyarázok nekik Vácról, hogy püspöki székhely és hogy a Forte a cementgyár mellett üzemelt, így lett poros a fotópapír, de közben bevillan: ha az volt a cél, hogy őszinte lenyomatát éljék meg a meghívott újságírók ennek a gyönyörű országnak, hát zseniális volt a terv. Pedig mint kiderült, egy cseh csávó rajzolta fel a programot, és neki valószínűleg fogalma sincs Ady Endréről.

Orbán Viktor miniszterelnök 2017-ben avatta fel az Apollo Tyres gyöngyöshalászi üzemét, a Michelin, a Bridgestone és a Hankook mellé érkeztek negyediknek. Bár a nevük legtöbbünknek ma se mond sokat, az indiai gumigyártó cég idén lesz ötvenéves. Elsősorban busz- és teherautó abroncsban utaznak, olcsó személyautó gumik mellett, ám 2009-ben megvették a Vredesteint. Így lett holland az Apollo európai központja, ahol a kutatás-fejlesztés zajlik, viszont az ottani gyár csak 92 ezer négyzetméteres. Gondolom macerás lett volna bővíteni, meg biztos a holland bérek sem olyan vonzók, ezért épült inkább új gyár nálunk, 700 ezer négyzetméteren.

A szinte közvetlenül az M3 lehajtója mellett álló gyár egyébként már nem a legújabb Apollo üzem – azóta még újabb nyílt Indiában. Ennél talán érdekesebb, hogy tulajdonképpen két gyár működik a gyöngyöshalászi telken, mert a személyautó oldal és a teherautó-busz oldal mintha tükörképe lenne egymásnak. A két termékcsoport nem keveredik, önálló soron készülnek elejétől végéig, így meséli a kedves és nagyon lelkes magyar mérnöknő, aki a csapatot tört, de lendületes angolsággal kalauzolja. Amennyire látom, a legfőbb különbség, hogy a személyautó gumikat elsősorban textilekkel, a teherautókét meg elsősorban acéllal erősítik. Jóval több persze az anyag is az utóbbiban, így az építése nem annyira automatizált, mint a személyautó gumiké, amiket normál esetben csak a MEO-n érint először emberi kéz. Ráadásul a Vredestein autógumit elég negyedórát vulkanizálni, viszont az Apollo dömper abroncs egy teljes órát igényel a nagyobb anyagmennyiség miatt. Tehát hasonló gépeken, hasonló technológiával, mégis külön soron és más ritmusban készülnek a kicsik és nagyok.

Az Apollo már a világ 100 országában van jelen, de például az USA piacára még nem törtek be, szóval van fejlődési potenciál. Az biztos, hogy a Verdestein megvétele és a magyar gyár megnyitása nagy előrelépés volt nekik, 2021-ben például 39%-kal növekedett az európai üzemeltetési nyereségük (EBITDA), és ebben egyelőre nem látszik fékező erő. Hiszen abroncsra a villanyautóknak, sőt a jövőben esetleg megjelenő áramszedős, önvezető kamionoknak is szüksége lesz. Szóval az ide köthető szennyezés velünk marad, a kalauzolt séta végén meg is kérdeztem Daniele Lorenzetti technológiai főnököt, hogy van-e újrahasznosítás a gumigyártásban. De azt mondta, csak 1-2% anyagot tudnak visszaforgatni, amúgy most is a friss kaucsuk az abroncskészítés fő alapanyaga.

Ettől azonban még nem áll egy helyben a gumiabroncsok kémiai és fizikai összetétele, folyamatos a fejlesztés. A Vredesteinnél ennek viszonylag friss leágazása, hogy rendesen rányomultak a régiautós piacra. Azaz olyan gumikat árulnak, amik ránézésre régiek, de vadiúj anyagból, vadiúj technológiával készülnek. Külön veterán- és youngtimer, rali és téli mintát vezettek már be, sőt egy kisteher változatot is piacra dobtak – gondolom csőrös Transithoz meg T1 Transporterhez. Lorenzetti úr elmondta, hogy a kiindulási pont egy-egy korabeli mintázatuk, ami már attól jobban tapad, hogy modern anyagból készül. Előfordul azonban, hogy mai kutatások fényében belenyúlnak a mintába, szóval végső soron biztonságosabb egy ilyen abroncs, mintha csak időgéppel idehoztak volna egy eredetit. Sajnos Minire nem gyártanak méretet, sőt másnál se találtam 12”-est, szóval nekem marad a modern mintázat, de mondjuk Jaguar E-Type, vagy a Sirályszárnyas Mercedes felújítás világában ez manapság tényező.

A mindennapokra ennél azért mélyebb benyomást tesz, hogy a négyévszakos technológiába is nagyon sokat fektettek. Ezért a program második napján Quatrac gumival szerelt Ford Focust, illetve Quatrac Pro-val szerelt Volvo XC60-at vezettünk. Elöbbi a 15-16 hüvelykes méreteket szolgálja ki, a Pro pedig a nagy teljesítményű változat 17 hüvelytől egészen 24-ig. Tehát Porsche Cayenne-re is szerelhető, és bár összehasonlítva derülne csak ki, ajánlható-e egy ilyen gumi, az egyliteres Ecoboost motorral szerelt Focus elég meggyőző volt. Az útvonal eleje ugyanis a Pilisen vitt át, ahol előző este havazott is kicsit, így hideg, sónedves úton tapostam tövig a bérautó minden pedálját – a kocsi érzésre nagyjából úgy viselkedett, mintha száraz úton tettem volna mindezt, valami átlagos nyárigumival. Azaz nagyon jól tapadt és szépen, fokozatosan csúszott csak meg, és feszesen tartott, semmi gumis, nyúlós élményem nem volt.

Tahi után, a váci révnél cseréltem Volvora, ám onnantól a gödöllői dombságon folytatódott az utunk, ami egy kicsit másféle teszt: a hullámos, nyomvájús, rossz út tűrést vizsgálhattuk. Semmi különöset nem tudtam feljegyezni a Volvoban sem, azon kívül, hogy míg a Focuson mindig csendben volt a Quatrac, a Quatrac Pro gördülési hangját viszont hallottam a töredezett szakaszokon, és csak az új, finom aszfalton futott csendesen az XC60. Végső soron tehát a nálunk manapság jellemző félszáraz téli viszonyok közt jól vizsgázott a két Quatrac, de ez még nem minden: hogy forró nyáron milyen, most nem derült ki. Aztán begördültünk Turára, mert Magyarország megismerése lehetetlen a NER érintése nélkül – ebédre tehát Tiborcz István kastélyába volt hivatalos a csapat.

Van egy hangulata annak, hogy miután megtekintettük a kétkezi melós élet egyik magyarországi fellegvárát, a külföldi multicég állami támogatással alapított gyárát, majd autóztunk változó állapotú, itt-ott rázós, máshol kellemes országutakon, megjártuk Pest megye árnyékosabb falvait, ahol sem a pénz, sem a stílus nem jellemző, mert kádár kockák váltanak túlzottan nagy és túlzottan lilára vakolt családi házakat, és még kompoztunk is egy semmilyen nyelven nem beszélő, viszont a sok külföldi megjelenésétől meglehetősen ideges révész irányításával, szóval miután megnéztük, milyen Magyarország, amikor nem szép és nem elegáns, ezután egy elképesztően rongyrázó kastély kissé rátarti pincére arról magyaráz, mi kerül harmincezer euróba azon az üveg francia pezsgőn, amit a borhűtő tetején tartanak kiállítva.

Nem tudom, a külföldi vendégek mit érzékeltek mindebből, de nekem szinte megrázó volt a kontraszt, mert azt sugallta: visszatért a kiegyezés kora, megint méltóságos urak és kalapjukat lesütött szemmel gyűrögető földönfutók országa lennénk. A vicc az, hogy bár a Schossberger kastély elképesztő rongyrázásnak érződik ilyen háttér előtt, amúgy a felújításában nem látom a hibát. Érdekes épület, és nekem egyáltalán nem tűnik rossznak ahogy hozzányúltak, amilyen arányban keverték a megőrzést és restaurálást az átalakítással. Kellemes hatású ma is a bevilágító, vonzó a fogadótér és a lépcsőház, mely azért hasonlít a Magyar Állami Operaház belsőjére, mert ugyanaz felelt a díszítésért (Scholtz Róbert), és bár nem tudom, milyenek a szobák, a közös terek szépek, érdekesek lettek. Mondjuk amikor egy zugban szivar szobába nyitottam, azonnal feltolult a kérdés: vajon miféle tárgyalások, megbeszélések helyszíne lehetett?

Furcsa élmény Magyarországot nem a térképen, hanem amolyan szociológiai metszetben bejárni, végső soron azonban az Apollo megmutatta, amit szeretett volna. Jó ideje agyalok azon, hogy egy hétköznapi autón beválhat a négyévszakos gumi, a Kárpát-medence aktuális klímáján, és most nagy lökést kaptam, hogy a következő alkalommal tényleg erre induljak. Szerencsére akkora lendülettel fejlődik a gumigyártás ezen ága, hogy már önálló tesztet készítenek róluk a németek. Lehet, hogy télen és nyáron is egy kicsit sárgább és egy kicsit savanyúbb a négyévszakos, mint egy szezonális abroncs lenne, de ha azt nézem, milyen időjárási viszonyok közé illik leginkább, akkor ki merem jelenteni: a mienk.