Váltás világos nézetre
-
budapest bamako
Tigris elejtette első áldozatait: egy tevét és egy féltengelyt
-
menetpróba
Vezetéstámogató kutyát ide!
-
-
budapest-bamako
W123, helyi kaják és sátorházak testközelből
-
budapest-bamako
Megérkeztünk Afrikába
-
idősek
Így verik át a nagymamádat
-
ct200h
Erre kopog a Lexus!
-
podcast
A bérlőknek nem kell villanyautó
770 ezer km? Örök, mint a nyomorúság!
MűhelyPRN: Mercedes E 220 CDI – 1999.
Valójában már egy ezressel túl is teljesítette a 700 ezer kilométeres futást, mire eljutott Hódmezővásárhelyről az Avalon szervizbe, a MűhelyPRN-átvizsgálásra. A típus kifejezetten rossz hírű, de ez még nem jelent semmit, hisz egy-egy példány ettől még lehet jó. Kérem, tegyék meg tétjeiket, hágy forintot tartalékoljon Jenő, ha jót akar magának? Hány kilométert tehet még meg frissen vett E 220 CDI-jével?
Már 12 éves az a poszt, amiben olvasói kérdésre kicsit körüljártuk a W210-kérdést, ekkor neve elhallgatását kérő, Mercedesekkel foglalkozó, nagyon kedves ismerősünk akasztotta aszarfazékjelzőt erre a Mercedesre . Mindenképp szeretnénk azonban muníciót adni azok kezébe, akik az összes intő jel ellenére pápaszemes Mercit akarnak vásárolni: itt van például egy E50 AMG, ami elfelejtett szétrohadni az elmúlt évtizedek során. Ezzel csak annyit szeretnénk üzenni: nézd meg mit veszel, és ha jó, akkor szabad W210-est is venni. De lehet, hogy hamarabb találsz jót másból. Ehhez kívánunk kitartást, hisz másoknak is összejött már a csoda.
Ha a korábbi 154 MűhelyPRN epizódot is megnéznéd, itt találod a lejátszási listát.
Korábbi epizódok:
- Erre kopog a Lexus!
- Prius-megbízhatóság szebb köntösben: a Lexus CT200h használtpiaci népszerűsége nem indokolatlan, de van egy-két buktató, ami drága lehet.
- Kigyulladós BMW, 400 ezer kilométerrel: meg mernéd venni?
- Vonzó lehet olcsón prémiumautót venni, rengeteg is van belőle a piacon, de csak a legbátrabbak merik megvenni az ismert problémákkal.
Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, vizsgáltassa át szakemberrel!
Ismerje meg TotalCheck használtautó-átvizsgálási szolgáltatásunkat.
Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.