Sztrádán fékezel? Buzievagy!

Ausztriából jöttem hazafelé. Nem volt hóvihar, de esett rendesen. Síkos volt az út, folyamatosan járt az ablaktörlő. Míg száraz időben a 130 majdnem minden autósnak megvan, havon a többség nagyon óvatos. Sokan egyszerűen beállnak a külső sávba és türelmesen caplatnak a kamionokkal, de a többség azért be-bekukucskál a belső sávba, csak éppen nem tudják pontosan megítélni, mi az a sebesség, aminél a kocsi még irányítható marad. Ezért aztán véletlenszerűen 80 és 130 között haladó autókkal találkozik, aki a belső sávba merészkedik; ahány sofőr, annyi tempó.

És itt kezdődik a galiba. Ha 100 fölötti tempóval haladunk, rengeteget kell majd előznünk, és még többet kell majd haladnunk nálunk lassabb autók mögött, akik szintén előzni szeretnének egy náluk is lassabbat. Így figyeltem meg három, jobban mondva két és fél elég kellemetlen és veszélyes rossz beidegződést.

A fél az, hogy nem tartjuk a követési távolságot. Értem én, hogy a külső sávból boldog-boldogtalan befurakszik elénk, ha nem állunk rá az előttünk haladó lökhárítójára, de ez még mindig jobb, mint egy kiadós combcsonttörés egy piruett után a síkos aszfalton, szóval az első tanácsom ez lenne: tartsuk a követési távolságot. (A követési távolság az útviszonyok romlásával egyenes arányosságban nő, hiszen minél síkosabb az út, annál nehezebb megállni és korrigálni az autó mozgását.)

A második hiba egy rossz beidegződésen alapul, de a fent említett viselkedéssel együtt válik igazán veszélyessé. Elsőre sokaknak furcsa lesz, amit most leírok, pedig így lenne helyes, higgyék el. Autópályán ne nagyon fékezzünk, jobban mondva: amikor lassítunk, ne nyomjuk meg a féket. Igen, fékezni ekkora sebesség és ilyen kicsi sebességkülönbség mellett teljesen felesleges, bőven elég, ha elvesszük a gázt, a többit a motorfék meg a közegellenállás elintézi.

Még mielőtt valaki nekiállna levelet írni, hogy tudassa velem, mekkora barom vagyok, és megkérdezze, ugyan mit csináljon, ha a barom kamionos/kalapos/skodás/opeles/lakókocsis/bmw-s/mittudoménmis kivág elé a külső sávból, válaszolnék a feltevésre: taposson a fékbe! Ha az előttünk haladó jármű jóval lassabb, természetesen kénytelenek vagyunk fékezni, de ilyen általában ritkán fordul elő, hiszen mindenki alaposan megvizsgálja a visszapillantóját, mielőtt sávot vált, szóval kizárólag a pofátlan, vagy figyelmetlen, vagy nagyon tapasztalatlan/tehetségtelen sofőrök késztetnek minket fékezésre, és ilyenből szerencsére azért kevés van.

Minden egyéb esetben bőven elég elvenni a gázt. Ha éberen figyelünk, hamar észrevehetjük a sávunkba soroló lassabb járművet, és nem lehet gond abból, hogy nem fékezéssel, hanem motorfékkel lassítunk. Hogy fékezés közben kopik a fékbetét meg a tárcsa, nem nagy ügy, hogy a felesleges, túlzó mértékű lassítás után a kocsi valamivel több üzemanyagot éget majd el, hogy újra felvegye az utazósebességet, bagatell. A folyton felvillanó féklámpa azonban balesetveszélyes.

Hogy süni vagy nyuszi volt a mese szereplője, már nem emlékszem, csak a kulcsmondatra: ne kiálts farkast! Ha azt látom, hogy az előttem haladó kocsi féklámpája gyakorta felvillan annak ellenére, hogy nem adódott olyan szituáció, amelyben valóban fékezni kellett volna (értsd: én kizárólag motorfék használatával képes voltam tartani a többször fékező autó mögött a követési távolságot), akkor vagy beszállok a játékba és idegbajt kapok, valamint őrületbe kergetem a mögöttem autózót is a folyamatos fékezgetéssel, vagy egyszerűen ignorálom a féklámpa egyébként igencsak fontos üzenetét, és ha baj van, olyan gyanútlanul és fegyvertelenül szaladok bele az előttem haladó kocsi farába, amilyen könnyedén a farkas ette meg a vicceskedő nyulat vagy sünit, vagy mi a csudát.

Minél jobban tapad az aszfalt, annál kisebb a jelentősége mindennek, hiszen száraz úton a gyakorlat és a jó reflexek segíthetnek, de azon a havas, téli napon Mosonmagyaróvár és Budapest között sok évet öregedtem az indokolatlanul fékezgető sofőrök miatt. Véssék jól az eszükbe, autópályán ritkán van szükség a fékre. Ha mégis fékezünk, féklámpánk azt az üzenetet közvetítse a mögöttünk haladónak, hogy nagy mértékben le kell lassulnia, vagy azért, mert lassú jármű jött ki elénk, vagy mert baj van.

Itt azonban nincs még vége, volt még egy tanulság. Nem vagyok autórasszista – semmilyen rasszista nem vagyok –, úgy gondolom, biztosan csak kifogtam egy ilyen napot, de bizonyos típusú autók (direkt nem írom le, melyek ezek) a következő gonosz játékot űzték velem: mikor mögéjük értem, elkezdtek gyorsabban menni. Egyszerűen nem akarták, hogy megelőzzem őket, szemmel láthatóan küzdöttek a pozíciójukért – vannak, akik a gyereket is mindig megverik lábteniszben meg sakkban, nem tehetnek róla, egyszerűen képtelenek veszíteni.

Igen ám, de a gyerek legfeljebb pityereg, ha kikapott, itt azonban a testi épségünk a tét. Kérve kérem minden kompetitív szellemben vezető autóstársamat, vegyen erőt magán, és hagyja, hogy a gyorsabb autó megelőzze. Ha valakit utolérnek, annak az az oka, hogy a hátulról jövő autó sofőrje jó ideje folyamatosan nagyobb tempóban haladt, ergo ezután is nagyobb tempóban fog haladni.

Ha valaki ilyenkor elkezd púposkodni, akkor kiesik saját, jól megszokott ritmusából, ettől bizonytalanná válik és el fog kezdeni butaságokat csinálni. Olyan ez, mint a sportban. Mindegy, küzdősportról, motorsportról vagy labdajátékról beszélünk, aki rá tudja erőltetni a saját akaratát, ritmusát a másikra, az nyer. Itt is valami hasonló történik, azzal a különbséggel, hogy egyáltalán nincs tétje a dolognak, vagyis van, de csupán veszíteni lehet.

Ha valaki utolér minket akár autóúton, akár autópályán, ne küzdjünk vele, hiszen gyorsabb – azért ért utol. Lehet, hogy ideig-óráig képesek leszünk tartani a ritmusát, de ennek ára van. Fel kell adnunk jól megszokott tempónk biztonságát és olyan körülmények között kell helytállnunk, melyek nem kedvezőek számunkra. Ilyenkor könnyebb hibázni, ne kockáztassunk hát!

Nyugodt és balesetmentes közlekedést kívánok mindnyájunknak!