A feleségem szeret zenét hallgatni az autóban, ám a Suzukijában zörögtek már a hangszórók. Egyszer valahonnan szereztem bontottakat, egy pont ugyanolyan Balenóból, de amikor beszereltem azokat az eredetiek helyére, kiderült, hogy még rosszabbak.
Aki már csinált ilyesmit, az tudja: ha már nekikezdtünk, akkor befejezzük. Leszedtem az ajtópaneleket, kiszedtem a régi hangszórókat, ott álltam ezekkel a vackokkal, meg a félig szétborított belsejű kocsival, és láttam, ebből nem lesz zene. Vasárnap volt, ilyenkor van időm szerelni, légvonalban talán ötszáz méterre van a Media Markt, ahol tudok venni új hangszórókat.
Bringára pattantam, végighallgattam az összes megfelelő méretű hangszórót, és kiválasztottam egy nyolcezres párt. Lehetett volna ötezreset is, de azt nem lehetett meghallgatni, olyat nem veszünk. Ez a típus volt az első, ami úgy szólt, hogy az már nem fájt – lehet, hogy valami webshopból egy ezressel olcsóbban megvehettem volna, de nem érdekel. Egyrészt itt van rendes garancia, másrészt ennek az ügynek pontot akartam tenni a végére. Még aznap.
Kifizettem, és a vevőszolgálati pulthoz sétáltam a blokkal, hogy lepecsételjék a garanciát. Ez meg is történt, de utána a hölgy hozzátette: a garancia csak akkor érvényes, ha szakszervizben szereltetem be a hangszórókat, az ottani számlával együtt.
Lehet, hogy nem vagyok elég köcsög, de nem kezdtem el ordibálni a vevőszolgálaton, hogy képzelik ezt. Elvégre mit tehet arról, hogy a piramis tetején valaki azt a feladatot találta ki neki, hogy a hozzám hasonló kuncsaftokkal finoman közölje: gyakorlatilag a hangszóróra nincs garancia.
Mert ugye egy nyolcezer forintos hangszórópárt az ember nem szerelteti be ötezerért, de még háromért sem. Eleve: ahhoz, hogy papírod is legyen róla, számlát kell kérned, nem lehet svarcban, szóval még drágább lesz. Inkább berakod ingyen.
Azoknak, akik kevésbé tájékozottabbak, leírnám a bonyolult munkafolyamatot, amit a beépítés jelent: a hangszórót rá kell csatlakoztatni két drótra. Az egyik csatlakozó fül vastag, a másik vékony. Lehetetlen fordítva bekötni. Hű, a munka bonyolultabb része majdnem lemaradt: rögzíteni is kell a hangszórót négy csavarral. Igaz, mindehhez le kell venni az ajtópanelt, de az mindenki magánügye, hogyan töri szét a patentjeit - biztos nem a hangszóró gyártójánál/forgalmazójánál fog követelőzni.
Szóval, ott az ügyfélszolgálati pultnál lenyeltem a kérdést, hogy vajon két félév elektrotechnika, plusz két félév szabályozástechnika a Műszaki Egyetemen vajon megfelelő képzettség-e ahhoz, hogy méltóképpen helyezzem be eme nemes hangszórókat egy Suzuki Baleno ajtókárpitja mögé. Oké, nem a villanykaron végeztem, sőt, ma már álmomból felverve nem rajzolnék Nyquist-diagramot sem, de ezt ellensúlyozzák a járműgépészeti ismeretek, amelyek tán még a négy csavar behajtására is alkalmassá tesznek.
Kicsit elbizonytalanodtam, és konzultáltam Csikós Zsolt kollégánkkal, hogy csak én érzem-e elronthatatlanul könnyűnek egy hangszóró beépítését egy meglévő helyre? Szerinte el lehet rontani. Például beszuszakolni olyan helyre, ahová nem fér be. Mondjuk, ha kétutas a hangszóró, nem biztos, hogy a kiálló magassugárzó elfér a rács mögött. Oké, de azt meg hallod, hogy nem frankó, zörög. Esetleg fordítva bekötni – attól viszont a hangszórónak nem lesz baja, legfeljebb rosszul fog szólni.
Akkor megkérdezek egy úgynevezett szakszervizt is. Mondjuk Kütyüdoktorunkat, Duett Mikit. Aki szerint olyan, hogy autóhifi szakszerviz nem is létezik hivatalosan, az ő tevékenységi köreik között sem szerepel. Igazából ők autóvillamossági szakemberek, akik persze be tudnak kötni mindenféle hangszórókat. Egy fejegység (=autórádió) már bonyolultabb, régen pláne az volt, amikor egyenként kellett bekötni a drótokat. Ma már nem, mert egységesek a csatlakozók. Ez az egész szakszervizes beszerelősdi szerinte is csak az, aminek hittem: mocskos trükk. A garancia ugyanis a gyártási hibákra vonatkozik, nem a beépítési hibákra, vagy épp arra, hogy leejtjük, és letörik a sarka. Viszont ezek fel is ismerhetők, és akkor a kuncsafté a buli, nem a gyártóé. Ennyi.
Teljesen rendben van, amikor az ember vesz egy gáztűzhelyet, vagy egy cirkót, azt szakember kösse be. Itt viszonylag kis hibaszázalék mellett is háztömbök omlanának össze a saját kezű beüzemeléstől. Az is normális, ha egy autót forgalomba helyeznek, beállítják a lámpákat, ellenőrzik a fékeket, stb. Na de egy hangszórót?!
És a hangszóró nem az egyetlen példa. A lányom tizenkétezer forintos első bringáját csupán azért vettük meg, mert katicamintás volt, ez tetszett neki. Ezt ötezerért kellett volna beüzemeltetni valahol, hogy legyen rá garancia. Hát beüzemeltem. Gondolják meg, a csapágyak zsír nélkül voltak összerakva, és a kerekeknél a golyósorok műanyag felületen futottak. Igazi ipari hulladék.
Képzeljék, léteznek olyan boltok is, ahol a biciklit úgy adják el, hogy nem kell beüzemelni. Mivel a kiírt ár nem egy bicikli formájú alkatrészkupacra vonatkozik, hanem egy használható kerékpárra, beállított váltókkal, fékekkel, előre néző kormánnyal és kifelé álló pedálokkal. Erre mondják: ez így korrekt.
Ennek ellenére el tudnám fogadni a garancia feltételeként a szakszervizes beüzemelést, elvégre senki sem érthet mindenhez. Viszont akkor rá kéne írni az árcédulára, hogy az annyi nem annyi, amennyi. Ja, és esetleg azt a listát is, hogy kiket fogadnak el, a további viták elkerülése érdekében. Mert így már nem a pár ezer forintról van szó, hanem arról, hogy átvertek-e.
